2010-10-31 Vasárnap
Velem mindig történik valami…Szereztem magamnak közel egymilliót, tisztességesen, és annak ellenére, hogy nem tettem érte különösebben semmit. Egy szerződést írok alá és kész! Második szomszédommal együtt várakoztunk, ő a buszra, és tulajdonképpen én is, mert vártam, hogy fölszálljon, aztán magam is mehetek az utamra. Panaszkodott, a buszmegálló közelében van egy társas garázsa, a társak nem tudnak megegyezni, hogy a homlokzatot közös munkával, legalább közös hozzájárulással, egységesen levakolják, az idő vasfoga ugyebár megtette hatását. Az ő bejáratát a buszmegállóból jól lehetett látni, nagyjából fél négyzetméter téglafelület világlott elő a szemlélő számára az egyébként még messziről sárgának tűnő, lehullott vakolat alól. Egészen jól mutat, ma az építészek szeretik ezt a megoldást, tudatosan hagynak téglafelületeket szabadon, valami rusztikát találnak ebben a megoldásban. Szemeiből kiolvastam nem ezt várta, helyesbítettem, természetesen, ha a vakolat ott volt, azt pótolni kell. Egyedül nem megy, és a társak, húzta hosszúra és magasra a társak szót. Ismerjük mindannyian, nehezen megy az egyezség, ez is a demokrácia átka, nem adhatjuk parancsba: Vakolás, tetszik vagy sem! Hát, igen, de legszívesebben ezt tenném. Lássa be professzor uram, talán nem is kellett volna ezt a garázst megvásárolnia, egy garázs árából ma már egy új kocsit vásárolhat, igaz nem a drágábbak közül. A busz még nem jött, a garázstémát kimerítettük, a szótlanság kezdett hosszúra nyúlni, neki nem volt hirtelen témája, megkérdeztem merről jött, hová megy? Elmegyek a temetőbe. Szegény rokonok? Ezúttal nem, majd másodikán megyünk a családdal, most az anatómia elsajátításáért magukat áldozók sírjait megyünk megtisztelni. A tudomány áldozatokat követel, láttam be, de honnan az alapanyag. A test? Tudja kórboncnok vagyok, anatómia gyakorlatra elengedhetetlen a valóságos látvány, az elhalálozás okainak felkutatása mellett a medikusok, medikák élőben, tulajdonképpen holtan, tettem hozzá láthatják a szerveket, és azok részleteit, meg az érpályákat, incizúrákat…Ne folytassa professzor uram, ha kérhetem, engem ár egy vérvétel ájulásra késztet. De honnan az alapanyag, tettem föl kérdésem még egyszer. Fölajánlják a testüket, mi aztán elintézünk minden továbbit. A kórházban, csak nem tesznek föl ilyen kérdést a pácienseknek. De bizony, sokuknak nincs hozzátartozója, vagy szegény, és nem képes a temetés költségeit fedezni. Nyilatkozata után, szerződést kötünk, utólagos gond ne származzon az ügyletből, és mi, az egyetem intézzük a temetést. Mindegyik felekezet papja, ha teheti, eljön, eltemetjük, szép lapos sírkövet készítünk, nyíratjuk a füvet, tudja, mint az USA arlingtoni katonai temetőjében, fűvel környezett, gondozott helyen nyugodhatnak békében. Bárki élhet a lehetőséggel, kérdeztem. Bárki! Határoztam, rajtam aztán találnak majd meg nem lévő szervet, nagy meglepetésre, hiányzó ereket, a lábaimon, összemeszesedett szívartériát, szívbe visszaforgatott mammáriát,
kiegyenesített, vagyis kimetszett orrsövényt, és valami kis agyat, amit majd talán formalinba helyeznek el, lám a homo sapiens élhetett kis aggyal is. A záradékba azonban majd beleveszem, ragaszkodom halálom személyes bejelentéséhez. Ez lesz a kisagyú homo utolsó meglepetése, professzor uram.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése