Békasampon
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. október 25.
Velem mindig történik valami…Meglehet több éve már. Rettenetes álmom volt, igaz előtte Csáth Gézát olvastam, válogatott novellái akkor jelentek meg, előtte a nevét sem ismertem. Elfelejtették. Kosztolányi árnyékában nem is nagyon lehet csodálkozni rajta. Nem sokára rá aztán újból fölkapott lett, mint volt fiatal korában, pszichiáter, publicista és narkós, amiről naplójában elképesztő őszinteséggel és sokszor brutális naturalizmussal fogalmazza meg szenvedését, bár ő nem akart leszokni a narkotikumokról, a bódító rémálmokat előidéző heroinról. Túlzó volt őszintesége, éppen ezért bizonyos korban, a hármas szisztéma, a tiltott, elviselt-megengedett, preferált aczéli időszakában zár alatt tartották írásait. Persze, hogy nem tanították, még azok sem, akik sokat megengedtek maguknak, „egymás között legyen szólva”, bárki lehetett a padsorokban, aki továbbvitte, ma sem különb módon azt, amit egymás között szóltak. Abban a bizonyos első kötetben a „Zöld béka” rövidke elbeszélése, igencsak bódult állapotban írhatta, előidézte a számomra is, elviselhetetlen varangyot, a hatalmas méretével, és spriccelő védekezésével. Vándorlásuk idején elgázolt példányai nem ébresztették föl részvétemet irántuk, mintha örültem volna pusztulásuknak. Ma már tudom, híradásokból, mentésükre csoportok szerveződnek, vödrökbe gyűjtik az autópályák vélhető áldozatait, és átviszik őket a túloldalra a természetbarátok. Egy ideje én sem gondolok rájuk rossz értelemben, sőt! Messziről, televíziós közvetítéseken át, egyetértően szemlélem a természetbarátok szorgoskodását, szurkolok nekik, sikerüljön akciójuk, meneküljenek meg a varangyok. A kürt utcán fölfelé baktatva, egyik példányuk kitartó ugrásokkal igyekezett a több, mint kétméteres falat átugrani, megálltam, és figyeltem mi jut majd eszébe, ha rájön túlságosan is magas a fal, kísérletei hiábavalók. Aztán bekövetkezett, amit vártam, elfáradt, megadta magát, nem próbálkozott többé. Úgy ült ott a fal tövében, mint az a bizonyos zöld béka, a sarokban. Az én békámnak több lehetősége maradt, fölfelé, lefelé, vagy vissza fordulva ismét át az úton. Békám visszafordult, és fáradtságától gyötörve lassan mászott, elérte a járda peremét, mellső lábaival már az úttesten haladt, amikor győzött bennem a segítésvágy, undorodásomat fékezve, lehajoltam, a varangy megadta magát, megfogtam. Hideg testét érezve megborzongtam, kiejtettem kezemből, nincs mese, markomba kell vennem. Az autók a harmincas sebességkorlátot bőven átlépve száguldottak, már a tizedik is elhúzott előttem, a varangy a markomban, alig vártam, hogy átkelhessek az úttesten. A szemközti kert zöld bokraiba ejtettem varangyomat, megszaporáztam lépteimet, és hazáig széterjesztett ujjakkal haladva, végre lemoshattam varangyos kezemet. Ma belvárosi garázsból tolattam kifelé, a sötétben fölkapcsolt világítással. Kocsim előtt, ott állt guggolt egy varangy, a tolatásnál elkerülte a biztos halált. Kiszállás, nájlonzacskó, békafogás, és alig vártam, hogy elengedhessem. Természetrajzi filmet nézek, a kommentár arról szól, a béka teste sokkal tisztább, kevésbé szennyező, mint a megszokott samponok. Csak egy baj van, nem lehet velük tisztálkodni!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése