Velem mindig történik valami…Roncsok után kutató búvárok fölfedezték Antoine de Saint-Exupéry repülőgépének darabjait, és egyértelműen bizonyítani tudták, hogy a roncsdarabok a pilóta-író gépéből származnak, mert személyes tárgyait is tartalmazta a géproncs. Az író imádott repülni, olyannyira, hogy veszélyes feladatokat vállalt magára a második világháború harcterein. Hírszolgálatot látott el, de volt ideje az írásra is. Művei olvasmányosak, izgalmasak, meghatóak, érzelmesek, de mindenek előtt filozofikusak. A „Citadella” című regénye kimondottan! Nem is regény valójában, hanem „gondolatok gyűjteménye”. Gondolatai minden esetben megfontolásra érdemesek. Rengeteget és méltán idéznek Saint-Exupéry alkotásaiból. A legismertebb és legtöbbet idézett azonban a „Kis Herceg” meséje, amely nem is gyermekeknek szól, hanem inkább a felnőtteknek. Csodás tájak, érdekes társadalom, fájó végkifejlet. A “mese” elején az író a felnőttek gondolkodását mutatja be, mennyire természetellenesen beszűkült világban élnek, fantázia híján. A kis herceg elefántot nyelt rajzát kalapnak vélik a nagyok, pedig számára csak elefántról lehet szó, mert a kígyó belsőjét is megrajzolja magyarázatképpen. Miért ne lehetne, mi sem természetesebb ennél, mondom én is, hasonló esettel mi is találkoztunk gyermekeimmel, méghozzá itt a Mecsekben, Kisújbányán. A hamar leszálló este sűrű levegője naponta egy-egy centiméterrel nyújtotta házunk körüli füvet. Első dologként, ha kimentünk hétvégén, a fűkaszálást, később a motoros nyírást végeztem el. A kaszálás, később is megmaradt, a patakpartot, a horhost csak kaszával lehetett rendbe tenni. Akadt a kasza alá kis nyuszi, erdei és vízisikló, és a furán vastagabb, rozsdaszínű lábatlan gyík. Sajnáltam is őket, amikor a nyuszi fülébe akadt a kasza, vagy a lábatlan gyíkot metszettem óvatlanul ketté. A siklók gyorsabbak, ügyesebbek voltak, eltekeregtek a kasza alól, volt, amikor a függőleges, meszelt falon mászott föl egyikük a cseréptartó lécek közé, mert a nyomok mutatták vedleni. Az üres, kinőtt siklóbőr ottmaradt, a cserép alatt, a sikló meg elmászott. A kis herceg biztosan lerajzolta volna azt is, amit egyszer mi láttunk. A fű kéthetes magasságú lehetett. A kasza szépen siklott a nedves fűben, a patakparton pedig, a csalánnal vegyült vízparti növényeket, nagyobb lendületet véve lehetett kaszálni. Az már levágott parti részen aztán olyat láttam, hogy nem akartam hinni a szememnek. Gyerekek, nézzétek ezt az elképesztő dolgot! Mit, kérdeztek vissza. Lábatlan gyíkot siklóval meghosszabbítva. Odafutottak, és közelebbről aztán kiderült min mesterkedik a sikló. A lábatlan gyík fejrésze már a szájában volt, gyűrűző mozgással igyekezett a gyíkot magába nyelni, sikerrel. A siklóhosszúságú lábatlan

gyík eltűnt, a megvastagodott sikló lassú, ívelő mozgással állt arrébb, nyugvóhelyet keresni magának, mert ez a nagy gyíkfalat talán hetekre elég tápláléknak bizonyul. Milyen kár, hogy a kis herceget halálra marta a kígyó, és nem látta a mi vastag siklónkat, legközelebb ez lehetett volna találos kérdése!