drpetreandras: december 2010

Életöröm

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK SZERETETTELJES ÚJ ÉVEKET KiVÁNOK!
Velem mindig történik valami…A Tél sokat váratott magára, hosszú előkészületek után érkezett meg. Csapadék volt bőven a földeken, a talaj nem volt képes elnyelni a sok égi áldást, az emberek véleménye megoszlott, egyikük kívánta jövetelét. Nem tudnak elutazni a hegyekbe szánkózni, síelni, még hideg sem lesz, hogy legalább a tavak befagyjanak, lehessen korcsolyázni. Mások, és ők voltak a többen azt kívánták, bárcsak ne érkezne meg a Tél. Tartósan hűvös a levegő, hosszú hetek óta fűteni kellene, de nincs miből, benn a lakásokban is fáznak, már akinek van lakása, mert közülük soknak nincs. Hajléktalanok, a hajléktalan szállások megteltek, a zsúfoltságban odakényszerült társaikat rabolják meg, elveszik azt a keveset is tőlük, a személyes tárgyaikat, amelyeket magukkal cipeltek nap, nap után. Megint mások úgy gondolkoztak, nem kell már több csapadék, abból is csak baj lesz, átélték az árvizeket, ami lerombolta házaikat, magával ragadta életük során gyűjtött vagyonukat, újból kezdhetik összeszedni a legszükségesebbeket. A természetnek mégis van egy rendje, a Tél, ha későbben is, de meglátogatja azokat az embereket, akiket emberemlékezet óta látogatott, rövidebb, hosszabb ideig. A gyerekek örültek a hónak, a felnőttek is, még azok is, akiknek gondot okoz, mert a hóesés gyönyörű látvány, akkor is, ha nagy pelyhekben esik, és akkor is, ha erős szél kíséri jövetelét, és a hó befészkeli magát a legeldugottabb helyekre is. Siessünk, menjünk, építsünk hóembert, kérték a gyerekek szüleiket, későn jött a Tél, lehet, hamar távozik, és nem lesz hóemberünk. Hóemberek készültek sok helyen, egyikük, egy nagyon nagy, többeknek az összefogásával kelt életre, a hókotró gépeknek által összetolt friss hóból, és nagyon szépre sikeredett. A hidegtől elgémberedett tagokkal tapogatták oldalát, alakították ki nagy fejét, és gondot okozott mit is tegyenek a fejére fejfedőnek. Végül akadt fejfedőnek való, a hóember maga is meg volt elégedve. Beesteledett mire elkészült, ott hagyták egyedül. Az éjjel még hideg volt, de aztán azoknak lett igazuk, akik a Tél gyors távozását sejtették meg, a következő napok megenyhültek, a hóember elkezdett fogyatkozni. A gyerekek, akik előző nap még annyira szerették, rosszaságból, vagy játékból elkezdték dobálni, és a hógolyók nagyon kemények voltak. Alig kellett összeszorítani markukban a havat, jéggé állt össze a hó, és a gyerekek nagyon ügyesek voltak, egyre, másra eltalálták, a hóember egyébként is olvadó testét. Súlyos sebeket ütöttek rajta, a felnőttek is csatlakoztak a gyerekekhez, mielőtt fölvitték ebédelni őket, alaposan megdobálták, és örültek a találatoknak. Estére a hóember összetöpörödött, keze leszakadt, fejsérülései következtében elgurult a fejfedője, fejét formátlanná ütötték a jég-kemény hógolyók. Az éjszaka során tovább enyhült a levegő, a hajnali autók lefröcskölték szennyezett hólével, reggelre alig maradt belőle valami, ami hóemberré tette. Megadta magát a sorsának, hamar végiggondolta rövid életét, vajon volt értelme meglétének, vagy fölöslegesen jött világra. Néhány órát élt csupán, de ez alatt az idő alatt, megszületett, örömöt okozott, megvénült, áldozatul esett teremtőjének, a Télnek, és visszatér, immáron víz formájában életet adni, az örök körforgásba. Boldog volt, és elmúlt!

Életöröm

Igenyesség

Velem mindig történik valami…Lementem alfába, de hiába, még mélyebbre kellene menni. Talán akkor eszembe jutna, mi is az, amit elfelejtettem, hol kell keresnem. Szokásom, hogy meglévő könyveimbe kivágott, szkennelt, fényképezett majd PC-n kinyomtatott újságcikkeket helyezek el, amelyeket innen-onnan összeszedtem, hogy amikor az adott könyvet előveszem, kiegészíthessem a könyvből szerzett, vagy majd megszerzendő ismereteimet. Édesanyámtól lestem el ezt a szokását, és jónak találtam. Mi minden gyűlik össze, elképzelhetetlen. Nem is szólok azokról az esetekről, amikor kereszthivatkozásokat teszek egy cetli formájában, ha két, netán több könyvet is illet a kivágás, a másik könyvet megjelölve, ahol megtalálom az eredetit. Ilyen esetekben megyek alfába, a jól ismert tudatállapotba, és csodák csodájára sokszor sikerrel járok. Ez alkalommal viszont nem jártam sikerrel! Elmúlt a karácsony, unokám kikérdezett, rövid néhány mondat erejéig, tudom milyen magas, és szárnyfesztávolságú egyik-másik madár, persze tojó és hím külön- külön. Aztán jött a váratlan kérdés, mondanám meg, honnan származik a karácsony szavunk. A kerecsensólyomból vágtam rá egyből. Ami a turulmadár folytatta, és ámultam mi mindent tud a gyermek, amit én is csak mostanában tudtam meg egy tudós nyelvész előadásából. Szó esett ott vogul, osztják, orosz, török nyelvekben használatos kifejezésekről, és természetesen a manapság joggal föltámadásra ítélt Czuczor-Fogarasi féle első tudományosan megszerkesztett magyar szótárról, amely vagy hatvan évig készült a tizenkilencedik században, a nyelvújítás kezdetétől, nagyjából a kiegyezésig. A tudományosság abban rejlik, hogy egyféle, úgynevezett szógyökökre alapozott, módszert használnak, és nagyon sok szó ma is figyelemre méltó levezetését adják. Ebből a szótárból néztem ki évekkel ezelőtt, honnan ered a kerecsen és karácsony szavunk. Nagy vita dúlt a reformkorban, finn, vagy török népekhez sorolódunk. Vámbéri Árminnal ellentétben, Czuczor-Fogarasi a finn mellett törtek lándzsát, nem vitaszinten, hanem a kerecsen és karácsony szavainkkal kapcsolatban. Zajlott a szóalkotás, megszülettek költő,- író óriásaink és ontották a szavakat. Czuczorék ebben a szózivatarban vágtak rendet sajátos szemléletükkel. Eltettem valahová az egyszer már meglelt kerecsen szómagyarázatot, és mélyen alfa alatt megtaláltam, ugyanott a karácsony szavunkét is. A kerecsen szó szent madarunk köröző repüléséből eredeztetik, de nemcsak nálunk, más nyelvekben is, mint a „finni (magyar) nyelvekben”, írja Czuczor-Fogarasi, a karácsony, pedig latin szóból származik. Ha volt akkoriban, amikor a mi kerecsen szavunk keletkezett latin-finni szótár. Nem volt! December tizenötödikén, konferenciára gyűltek össze sokan, bárkik, finni, vagy török, vagy árja nyelvi származásunk hívői legyenek, a szótárszerkesztők tiszteletére, és módszerük felújítására, hogy újra rendet vágjanak. Tegyék, számomra elegendő a nyelvünket kívülről szemlélő nyelvészek, írók, és a belülről ismerők Szentkatolnai, Arany, Berzsenyi, Jókai, Kosztolányi, Teller… megnyilvánulásai, sir Bowring szavaival: “...aki a /magyar/ nyelv titkát megoldja, az isteni titkot fog kifejteni: “Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istenél, és Isten vala az Ige.””

Kétharmad

Velem mindig történik valami…Márciusban történt. De professzor úr hogyan lehet, hogy ön a zeneakadémián végzett, hidrodinamikából doktorált, az nagyon matematikaigényes szakmai terület, és ön mint antropológus, genetikus…A lányom az új kormányban a miniszterelnöki hivatalban fog dolgozni, most Svájcba igyekszem a Hun völgybe, ne haragudjon, nagyon sietek. Nem haragudtam, csak elégedetlen voltam, utánanézek mi az igazság. A Neten rábukkantam, rengeteg cikkely, a Wikipedián két azonos név, szerencsére nem több. Eltaláltam, és megdöbbentem…Ügynökmultja (szerkesztés). Az állambiztonság 1960 augusztus 4-én beszervezte „Feledi Zsolt” fedőnéven mint hálózati személyt. …A rendszerváltásig aktívan tevékenykedett. ÁSzTL M-37076/1-4 illetve M-37789 számon iktatott munkadossziékban található…Jelentős szerepe volt Hagemann Frigyes regnumos pap meghurcoltatásában, akit 1971-ben 5 évre ítéltek, és akiről szabadulása után tovább jelentett…Elektromos levelet írok, válaszolnia kell! Teleaggattam helyesírási hibával: Igen tiaztelt Professzor úr! Ma este, pécsett előadását hallgattam, nagy érdeklődéssel. Említette, hogy hidrodinamikából doktorált, nagy dolognak tartottam, csodáltam munkabírásást, sokoldalúságát, ezért kerestem meg a Wikipédián Professor úr nevét. A mellékelt „disznóságokat” találtam. Őszintén remélem mindez nem igaz. Gyönyörű versét fölolvasta, megérdemelt vastapsot kapott, kérdésemre korrekt választ adott. Kérem cáfolja meg ezt a méltatlan írást, csupán annyival: nem igaz. Őszinte híve:…On 2010.03.24., at 8:45,…Kedves Petre András! E-mailét csak most kaptam meg,,mert eddig Svájcban voltam. Ügynök természetesen soha nem voltam, ahhoz három dolog kell: 1. aláírás a vállalásról, 2. a fizetéskiegészítés és 3. a jelentések. Viszont 1956-ban mentős voltam, 11 kocsit kilőttek alólam, majd lőszert szállítottam Pongrácvz Gergelynek…az oroszok elfogtak és halálra ítéltek. A többit nem írom, hogy mi volt ezek után. 1960-ban bevágtak egy Pobjeda kocsiba és kényszerítettek „ügynökségre” természetesen semmit nem vállaltam, de annyit meg kellett igérnem, hogy a többi 200 000 magyarral együtt „hangulatjelentéseket „ írok. Ezt meg is tettem. Most, hogy megszerveztem az Attila Király Népfőiskolát, amely a JOBBIKOT felhozta már 20%-ra „jobboldalról” ütnek-vágnak, mert ez nem volt benne a New York-i koreográfiában. Kiderült, hogy 40 éven át lehallgattak és rögzítették telefonbeszélgetéseimet és ezek alapján most „jelentéseket” készítettek, természetesen itógéppel, de nem az enyémmel, amely még megvan. No ennyi! Igaz barátsággal és sok szeretettel:…Date: 2010, március 24. 14:16:52 CET…Igen Tisztelt Professzor úr! Köszönöm méltatlan levelemre küldött őszinte válaszát. Ígérhetem, hogy ahol megfordulok, minden erőmmel azon leszek, hogy kegyed igazát kiharcoljam. Őszinte híve: Dr. petre András…A lánya ott dolgozik, ahol márciusban említette, ezt közvetve tudom, beszámolt róla legutóbbi pécsi előadása alkalmával, amikor ismét nagy sikerű előadást tartott a Nagy Lajosban.

Műveszteség

Velem mindig történik valami…Rossz napok járnak énfelém, rám jár a rúd, nincs szerencsém mostanában, pechem van, és sorolhatnám még ki, mi minden teszi keresztbe a rudat etc. Elindultam valahová oda is értem de, bár nem hivatalosan, bezártak előbb, holnap újból kezdhetem az ügy intézését. Beleültem rezgő fotelembe, behunytam a szemem, és sajnáltam magam. Egy ideig, mert eszembe jutott Dechleva bácsi, akit mindenki bolondnak tartott, velem együtt. Mármint, én is bolondnak tartottam őt, mindaddig, amíg egyszer le nem ültem az asztalához. Megkérdeztem szabad, vagy sem, nem válaszolt, másutt nem volt hely az ebédlőben, elfoglaltam a három szabad szék egyikét. Dechleva bácsival szemben. Föl nem nézett, hanem válogatott színes golyóstollbetétjei közül. Írt! Úgy mondták a munkatársaim, Dechleva bácsi történelmet ír. Már nem is ismerte jóformán senki, mit is tevékenykedett a vállalatnál, olyan régen nyugdíjba vonult, ám ha az ebédlőbe beléptünk, Dechleva bácsi egészen biztos ott ült asztalánál, írta a történelmet. Nem tartom méltányosnak, hogy őt, aki a történelmet írja ne örökítse meg senki az utókor számára, ha Juríj Szolomonovics Beklemisev szovjet író részese lehet ennek a figyelemnek. Írói nevén csak Juríj Krimov, még egyszerűbben Krimov, az író. Első elemistaként kaptam a könyvét kiemelkedő, jó ég tudja miért, azt nem írta be a könyvbe a nevelőtestület, vagy annak egy tagja. Megkaptam a könyvet, és a nyári szünetben el is kellett olvasnom, első elemistaként. Anna és Szerjoska kapcsolatáról szólt a könyv, azt nem merném megfogalmazni, hogy szerelméről, hiszen én óvodában már voltam szerelmes, de egészen másképp. A haját húzogattam annak a kislánynak, akiről azt mondták a többiek, hogy mindig taknyos. Mindegy, nekem úgy tetszett. Krimov, szerelmes levelét egy kolhozparaszt találta meg, a halott Krimov belső zsebében, lehet, nem azt kereste, rögtön halála után másnap megtalálta, a levélen 19-et datált Krimov, a kolhozparaszt, pedig 20-dikán már meg is lelte, és eljuttatta az illetékesekhez, de előbb Krimovot érdemrendjével együtt elhantolta. Annát a regény elején Szerjoska a hátára veszi, és átviszi a jéghideg vizű patakon, a regény végén pedig, egészen véletlenül, miután a patakban Anna érezte Szerjoska testét, Szerjóska pedig Anna testét, elvált az útjuk, és a regény végén a pataknál találkoznak. Igazi mese. Egymásra találtak. Közben Krimov leírja a vállalkozás, történetét, ahol együtt tevékenykedtek Szerjóskával, Anna szemszögéből. Arról nem esik szó, hogyan történtek az események Szerjóska szemszögéből. Kirov másik regénye erről szólhat, mert kétregényes író volt Kirov, és korai halála ellenére élete példa, alakja, munkája, harca és halála a szovjet ember nemes példájaként szolgálhat az élők számára, hogyan végezzék el a hátrahagyott el nem végzett feladatokat, amit Juríj Szolomonovics Beklemisev már nem végezhet el. Dechleva bácsit egyszer az asztalra borulva találták a takarítónők, úgy gondolták elaludt, meglökték, de Dechleva bácsi már merev halott volt, úgy számoltak be a halottkémnek, székestől borult föl. Sajnos Dechleva bácsi műve elveszett, ezért sem kaphatta meg posztumusz a Szovjetunió Hőse kitűntetést és a Szocialista Hazáért Érdemrendet sem!

Puttonyváltás

Velem mindig történik valami…Ha nem követ megbilincselem, ordított rám a rendőr. A társa sem csendesen kezdte, fennhangon szólított. Maga az illető, beszéljen! Úgy gondoltam beszéljen az először, akinek meggyűlt a baja velem, és majd azután elmondom én is a mondandómat. Nem jutottam el mindenkihez, akiknek az ünnepek alkalmával apróságokat szoktam adni, személyes jókívánságaimmal egyetemben, így őket a két ünnep között keresem föl. Így történt ez évben is, igyekeztem végigjárni az elmaradtakat. Menet közben szerveztem az utat, ki először, ki utána következzen, merre is autózzak, hogy az üzlet és úti célom, ne essen messze egymástól. Lánc utcai Rendelőintézet, a Penny Marketben vásárolok, és átgyalogolok Miklóshoz. Benn vagy ma, igen délután, jött a telefonválasz, ezért hozzá indultam elsőként. Nem számítottam arra, hogy ő lesz az egyetlen, akinél ma le tudom rendezni vizitációmat. Megbilincselem, és akkor előállítanak a rendőrségnél, harsogta a feketehajú, nálam jó egy fejjel magasabb erőteljes törzsőrmester. Akkor inkább menjünk hátra a személyzeti helységbe, egyeztem bele. Induljon! Én kértem kijövetelüket, az őrrel ketten voltunk, amikor az eset történt, ha bevisznek előbb, tanukat állíthat maga mellé. Így szokták megoldani a helyzetet, és még egy kis baleset is előfordulhat, hogy netán visszaütök, amit ők kezdeményezésnek fognak vallani. Kifizettem a vásárolt tokajit, kártyával, bal kezemben szokás szerint a kesztyűm, bevásárló vászonzsákom, aláírás, minden rendben, és kimenetelkor megszólalt a fémkapu csengője. Az őr odakiáltott menjek vissza. Mi a csudát akarhat, de miért ne mennék. Mutassa, mi van magánál? Fölemeltem két karomat közel vízszintes magasságig, bal kezemben a szatyor füléhez odafogva a bűnjel. Odaadtam a magamnál felejtett, az üzletben megszemlélt kötött kesztyűt, és indulni akartam. Az őr, kistermetű, korombeli ember, ekkor invitált a zárt szobára. Hívja a rendőröket, ráérek, és nem zavar, hogy mindenki, vagy aki odafigyel, majd látja kikkel akadt dolgom. Nem akarta odaadni az iratait, hazudta menet közben az őr, nem engedelmeskedett, nem jött velem a szobára, ez igaz, ellopta a kesztyűt, ez tévedés, nincs szükségem rá. Milyen doktor maga, kérdezte a feketefejű, nem mindegy, de nem vagyok jogász, ha már így rákérdezett. A “yard” most már hivatalosra vette tennivalóit, Külön velem, külön az őrrel tanuk előtt születettek meg a jegyzőkönyvek, majd megismerem az idézésen, mit mondott az őr. Miklósnak természetesen elmeséltem az esetet, itt van a tokaji, de milyen áron. A bíró, ha feljelentésig fajul az ügy, az új rendelkezések alapján két év priuszt varrhat a nyakamba nem szándékos, de elkövetett lopás okán, a kis lopás egyenlő a nagy lopással. Miklósnak földerült az arca, vigasztalás helyett újabb, nagyobb értékű, lopások elkövetésére biztatott, ha már mind egyre megy! Úgy egyébként rendben vagy, kérdeztem meg tőle, asszisztensei összemosolyogtak a háta mögött. Bűnös vagyok Miklós de, ha nem haragszol, most elmegyek, és megvásárolom a bűnjelet. Avval megyek a tárgyalásokra, és ha priusz nélkül megúszom az esetet, jövőre kapsz tőlem egy kilencvenkilenc forintos kesztyűt a tokaji puttonyos helyett.

Elégséges

Velem mindig történik valami…Kislányuk benn a szobában játszadozott a betlehemi szobrocskákkal, megengedték neki, ide-oda rakosgatta a bábukat, szépen beszélt hozzájuk, és énekelte a tőlük tanult karácsonyi dalokat. Tulajdonképpen nem is a kislányuk volt, hanem az unokájuk, ám egészen pólyás kora óta ők nevelték. Egy fiúgyermekkel áldotta meg a Sors őket, rendes, szülőszerető, segítőkész volt mindenkivel, öröm töltötte el a szívüket, amikor mások mondogatták, de jó nektek, jó fiatok van, nem úgy a miénk. Nem tehettek róla, hiába szerettek volna testvéreket a fiúnak, nem lett. Ahogy növekedett szép szál emberré vált, kettejükre egyszerre hasonlított, boldognak érezték magukat hármasban. Eljött a házasodás ideje, megkérdezték hát gyermeküket, választott már magának valakit, mert ebben a kérdésben nem volt közlékeny a fiú. Választottam már rég, de nem merem mondani, árva lány az illető, nem ismerte sem az anyját, sem az apját. Intézetben nevelkedett, szolgálólány a gazdag parasztéknál. Nekem megtetszett, bevallottuk szerelmünket egymásnak, de kendteknek nem mertem előhozakodni vele. Szülei megörültek, mégsem marad egyedül a fiú, és boldogan egyeztek bele a házasságba. Szerény volt a lakodalom, rajtuk kívül senki sem volt kíváncsi az árva szolgálólány férjhez menetelére. A falu már úgyis a szájára vette, a gazda fiának a szeretője biztosan, azért nem kell senkinek. Hamar megszerették menyüket, és nem váratott sokáig magára a baba sem. Mikor megszületett, a hirtelen melegedéstől megáradtak a patakok, éjjel tört rájuk a nagy víz. A két fiatalt együtt temették, a kislány úgy menekült meg, hogy a pólya fönntartotta a vízen, a nagyszülők mentették ki a kisházból, ahol külön laktak. Azóta nevelik, sajátjukként, de mihelyt értette a gyerek, elmondták az igazságot, szülei messzire mentek, csak nagyon sokára fog találkozni velük, tekintse hát őket a szüleinek, ők viselik a gondját. Kinn a konyhában éppen arról beszélgettek, jól tették, vagy sem, hogy a kislányuknak elárulták az igazságot, hiszen még ők is lehettek volna koruk szerint későn jött gyermek szülei. A kicsi kijött a szobából, és megkérdezte tőlük, hogyan lehet az, hogy a Jézuska minden évben megszületik, és soha sem hal meg? Mennyi Jézuska van akkor? A két ember összenézett, válaszolni kell, de ilyen kérdésen ők még soha nem gondolkoztak, lám a kislány milyen okos, ilyeneken gondolkodik. Az ember válaszolt lassan, megfontoltan, ismét az igazat kell megmondani. Bizony a Jézuska meghal, azt nem is mondta milyen kegyetlen módon, de föltámad, nem testi értelemben, hanem amikor új élet születik a földön, akkor benne újból életre kel. Én is megszülettem ugye, akkor bennem is bennem van a Jézuska, kérdezett tovább a kislány és tibennetek is, meg az anyukámban és az apukámban is, akikkel majd sokára találkozni fogok, hadarta gyorsan a gyermek. Igen kislányom, mindenkiben, aki valaha megszületett, benne van a Jézuska, úgy mondjuk, a lelke az mindenkié, nem számít, hogy fehér bőrű vagy fekete, nem számít, hogy tud róla vagy sem, az sem számít milyen hitű, az sem számít, hogy gonosztevő valaki vagy sem, a Jézuska ott van benne, a Jézuska mindenkié!

Szegényünnep

Velem mindig történik valami…Észre nem vette, mikor beszél magában, mikor nem, régóta egyedül él. Ő építette a házat, az istállót, az ólakat, mindent, ami körülvette. Még a bútorzatot is maga készítette, kivágta a fákat, éven át hagyta, hogy száradjanak, aztán deszkára vágta a keresztfűrésszel, feleségét nem kérhette segítségül, áldott állapotban volt, elég munkát adott neki az apró jószágok etetése, a vele való törődés. Tevékeny, házias feleséget választott magának, úgy kommendálták, mert szegény ember nem igen kellett senkinek. Nem volt semmije, csak a fejszéje, meg a keresztfűrész, ezeket a szerszámokat kapta otthonról útravalóul, akárcsak számos testvére, akik életben maradtak. Sok meg is halt közülük, míg aztán az édesanyjukat is elveszítették, amikor az utolsó, a legkisebb testvér megszületett. Édesapja nem kapott másik asszonyt, a szegénységbe nem akart senki jönni, hát maga nevelte gyerekeit, segítségül véve a nagyobbakat. Favágásból éltek télen, nyáron. A télen kivágott fákat, kölcsönszekéren fuvarozta az apjuk, messzi vidékre. Az ittenieknek volt tüzelőfájuk, ez volt, amiben nem szenvedtek hiányt, annyit tüzelhettek, amennyi kellett, jórészt így fizette ki a tulajdonos a munkát. Amikor a következő gyerek növekedett legénysorba, a legidősebbet útnak eresztették, jó szándékkal, meg egy szál fejszével és egy keresztfűrésszel. Favágónak elég ennyi, többre úgysem viszik. Így került el ő is otthonról, akárcsak a felesége, a semmivel. Nem törődött avval, mije van másnak, becsülettel elvégezte a rábízott munkát, nevelte gyermekeit. Vissza egyik sem jött, nem is várta, ki tudja, merre vitte, melyiket a sora, elboldogul ő egyedül. Egyedül bizony. Hosszú ideje elment már a legkisebbik is, ő dolgozott a már réges-régen megszokott rendben, megtartva a vasárnapot, meg az ünnepeket, botra rótta a napokat, apjától tanulta, és azon rajta voltak az ünnepek. Ismerte a szokásokat, be is tartotta rendben előírásaikat. Fiainak továbbadta ismereteit, ahogy a felesége meghalt ez is rá hárult. Amióta egyedül maradt teljesen, megmaradt állataival együtt ünnepelt. Beengedte a nagy hidegből magához őket, de előtte mindent elkészített. Karácsonyra készült szinte az egész esztendő során, gazdája akkor hagyott hosszabb időt a számára, lejjebb vitte a szállítandó famennyiséget, meg hát ő maga is igyekezett, az ünnep előtt, gyorsabb járásra fogta a bérelt szekérbe fogott ökröket. Mindent, amit maga körül látott telerakott levágott fenyőgallyakkal, fagyöngyöt is közéjük, megterítette az asztalt, magának és az állatok számára is. Egy asztalnál ettek, mint egy család. Az asztal közepére helyezte, a ki tudja mikor faragott jászolt, a Jézuskával, Máriával meg Józseffel, és amikor mindennel elkészült, beengedte az állatait. Bocsánatot kért az anyabáránytól, hogy föláldozta a kisgidáját, de csak akkor, ha kettőt ellett, a kecske kevés tejet adott a hidegben, sajtra nem futotta, nem szidta meg érte, a macska odadorombolta magát az ölébe, kutyája letelepedett a lábához. Az állatok meg sem várták, hogy befejezze a régen tanult asztali áldást, enni kezdtek, csak a kutya ült csendesen, sorára várva. A hideg, erős szél nem bírt a fellegekkel, a meggyújtott gyertyacsonk világított betlehemi csillagként.

Sekívánság

Velem mindig történik valami…Egyedül leszünk ma este, a gyerekek így döntöttek, holnap találkozunk. Egészen pontosan kettesben a feleségemmel, “és ahol ketten összejönnek az én nevemben, és velük vagyok”. Ma így lesz! Elmentem sétálni, legyen meg az illúzióm, nekem díszül a fenyőfa. Kevesen vannak az utcákon, a boltok délben zárnak. Előttem álltak meg, lehetett vagy húsz méterre, a nagyobbik odafordult az alacsonyabb felé, és úgy tűnt az orrát törli meg a kisebbnek. Egyformára öltöztek, bézból sapka, farmer, és az időjárásnak megfelelő vastagabb dzseki. Használtnak, de nem elhasználtnak, inkább viseltesnek mondható sapka, farmer, dzseki. Biztosan te is voltál olyan helyzetben, amikor kíváncsivá tesz valaki, és ha hátulról látod meg, vágyat érzel arra, hogy az arcukat is meglásd. Kik lehetnek, mit mutat az arcuk? A nagyobbik megfogta a kisebb kezét, megindultak, rádöbbentem sérült a kisebbik, lábait egymásba akasztva rakosgatta, a nagyobb segítségére lehet, nem lenne szüksége, de egymáshoz tartoznak, fogják egymás kezét. Nem kellett sietnem, hamar utolértem őket, és nem mertem, szégyelltem kíváncsiságomat. Leléptem a járdáról, elsiettem mellettük. Milyen gyengéd volt az orrtörlés, milyen adakozó a kézfogás, mennyire egymáshoz értek járás közben, csak a szeretet működtet ilyen kapcsolatot. Karácsonyi szokott kötelezettségeim utolsó személyéhez igyekeztem, odaadtam kis ajándékdíszemet, majd tegyék a fenyőre, váltottunk pát szót. Nem voltak ott az összejövetelen, ahol találkozhattunk volna, így kicsit hosszabbra nyúlt a beszéd. Nyílott az üzletajtó, beléptek ők. Ismered a megdöbbenést, amikor nem teljesített kívánságod váratlanul teljesül! Ott álltak az ajtóban, a nagyobbik beszólt, készen van a munka, nem jönnek beljebb, nem baj, ha nincs kész, ráér ünnepek után is. Hogyne lenne készen, megígértük, szólt ismerősöm. A kisebb is becsoszogott, Down kór, látszott az első pillantásra. Kidülledt, kancsal szemek, nyitott, nyálazó száj. Indultak, amikor váratlan ötlettől vezérelve megszólítottam az apát, megengedné, hogy megörökítsem őket, annyira meghatott gondoskodó orrtörlése, kézfogása. Gyere, sztár leszel, szólt mosolyogva a férfi, és a fény felé fordítva a párost lefotóztam őket iPhonommal. Hallottak már valamit a fiukról, kérdezte ismerősöm, ó, igen, a Távol Keleten van, valahonnan Thaiföldről hívott föl, most már tudom, életben van. Akkor meglesz a boldog karácsony, mindenkiről van hír, jó! Boldog ünnepeket, mosolygott a férfi, fogta a cókmókját, meg a gyermeke kezét, elmentek. Az egyik fiuk meghalt, a másikról, egyébként angol tanár, most kapott hírt hosszú hetek óta, a beteggel ünneplik a Megváltó születését. A feleség az ország másik végében ápolja magatehetetlen apósát, nem tudják ide hozni, aztán az ünnepek után váltanak a férjével. Ez a változatosság az életükben, de a férfi nem tekinti szerencsétlennek magát, folytatta ismerősöm. Rá ezt szabta a Sors. Állítólag ő is olyan utazósféle volt fiatal korában, késő nősült, aztán így alakult az életük. Öröklődik a betegség, lehet, az egészséges fiuk is azért nem házasodik, pedig túl van a negyvenen. Nem tudom, Te, mit kívánnál nekik, én azt, maradjanak ilyenek…

Gyanúper

Velem mindig történik valami…Bepiáltak, ez nyilvánvaló, mi a csudának ölelkeznének a nyílt utcán. Dülöngélnek, majd összeesnek, és pont ilyenkor, és pont itt, egy nagy tömeg szeme láttára. Ez a mai fiatalság! Berúgnak délelőtt, aztán balhéznak. Nem csak engem riaszt, látom másokat is. Elsietek, még mielőtt közelebb érnek. Megbízatásom van, három kiló krumpli, négy szelet hal és négy zsemle. Nahát, itt vannak a sarkamban, és valami fehéret lebegtetnek maguk előtt. Politika, napi politika, mégsem fiatalok, örvendeztetett meg a társaság, de azért maradjanak távol, addig kigondolom, hol is árulják a krumplit, meg a többit, a rám bízottakat. Távolabbról visszanézve szétoszlott a csoport, oda, odamennek valakihez, és megölelik. A bolt ablakán át az eladó lányok fiúkat nézegetnek, egymást ugratják, kimész ahhoz a sráchoz? Hölgyeim, én krumplit szeretnék, mi meg azokkal a fiúkkal ölelkezni. Mi történik kinn, nyilvános ölelkezést találtak ki. A jó múltkor, a Színház téren amatőr színjátszók szórakoztatták a járókelőket, az év egyik rendezvényén. Performansz, de mi célból, tanakodtam magamban akár csak akkor. Ott az egyik srác félmeztelen tányérról osztogatta a kenyérdarabokat, nem, mégsem, inkább kínálta. És azt válaszolta kérdésemre, a szegénységet szeretnék bemutatni, azért vetkőzött le, és szegény létére mégis megosztja a saját kenyerét másokkal. Vettem is egy darabot a tányérról, másoknak is elmondtam, üres is lett hamar a tányér. A srác meg örült, mert hideg volt, libabőrösen rohant vissza a ruhájáért a színházba. Ezek itt, pedig ölelkezni akarnak. Most tudtam elolvasni mi áll a ruhadarabon. Ingyen megölelhetsz, ölelj meg, ingyen! Karácsony előtt egy nappal? A szatyor krumplival megvolnék, zsemle is van. Halat nem árulnak, de igen, ott van a pultban, a hűtőpultban. Négy darab helyett tizenkettő van a dobozban, majd eltesszük későbbre. A három ezredik lépésnél tartottam, elhatároztam, hazagyalogolok, úgy meglesz az ötezer, a napi penzum. Na, ne! Csak nem akar engem is megölelni, kisfiú, bosszantottam a megint elém kerülő, ölelkezni vágyó, olyan negyven körüli férfit. Két kezében a transzparenssel, ingyen ölelek, fordult felém. Továbbálltam gyorsan, és pár lépés után visszafordultam. Mi a csuda ez a játék, meg akarom tudni. A férfi messziről kezdte, Olaszországban voltak, relatíve nagy a baráti körük, gyakran összejönnek ilyen, olyan okból. Névnap-, születésnap-, keresztelő- komaságünneplésre, és egyikük pár napja olaszországi élményükre emlékezve vetette föl, olyan sok az egyedül álló ember. Tegyenek úgy, mint az olaszoknál látták, írják meg a plakátokat, és próbálkozzanak. És? Elmondok egy esetet. Egyikük itt a vállamon sírta el bánatát, mindent megtudtam róla. Valóban egyedülálló, elhagyták, feleség, gyerekek, rokonok nincsenek, karácsonykor egyedül lenni, ne tudja meg, mit jelent. Mindenem van, lakás, állás, de nem merek új életet kezdeni senkivel, azért is járok még mindig dolgozni, hogy emberek között legyek, a karácsony nekem az egyedüllétet, a senkinek nem kellek, állapotát jelenti. Elhittem, amit mesélt. Amikor elváltunk, még egyszer visszanéztem, és gyanúként jött a gondolat, egyedülállók szervezték az ismerkedés e fajta módját, maguknak, ne legyenek egyedül Karácsonykor.

Szalmalélek

Velem mindig történik valami…Az egyforma fabódékban fázva várják vevőiket a karácsonyi árusok, akik meleg italt árulnak, most van forgalmuk. Az egyik italárusnál a palackokon érdekes üveggömböt fúrtak a parafa dugóba, arra szolgál, hogy akik kóstolni akarnak egyforma adagokat, kapjanak, és sterilen. Európai előírás talán, dehogyis, de így könnyebb az egy centilitert kimérni. Ezek szerint tömény italt tartanak a palackban, állapítottam meg könnyedén, egy centiliter a borból a foghegyre sem elég. Kedvem lett volna a sokféleséget egymás után megízlelni, mert különleges gyümölcspárlatokat tartalmaztak a keskeny, hosszúnyakú palackok. Disznóvágáskor, evvel kezdik a napot, sötétben. Kisüstivel, törköllyel. Az árus csalogatóan emelte le a polcról egyik termékét, óvatosan visszautasítottam, gépkocsizom, nem kóstolhatok. Legközelebb, köszönt el kedvesen, fiatalasszony, vagy a gazda leánya lehetett. Ahol valaki megáll, ott összegyűlnek az érdeklődők, szinte vonzzák egymást. Törvényszerű dolog ez, aki tudja, hogyan kell felhajtást csinálni, többet árul, bármi is legyen a portékája. Humoristánk, az András, a Nagy, a Bandó igazi profi, énekel, toporog, dedikál, ismerkedik, Te vagy az, aki…, és ha nem, az sem baj, csak vegye a könyvét, viszik is. A tér szélén mézárus, a férfi szótlanul nézi, ahogy én nézem a százféle mézet, kis üvegben, nagyobban, világos, vagy majdnem fekete, és még tejfehér is akad közöttük. A tér másik oldala felől jöttem, a bódék között is elhaladtam egy mézes mellett, ott díszeket vásároltak, méhviaszból készülteket. Megemlítettem, rossz helyet választott, aki nem vesz könyvet Andrásnál, fordul egyet, és mindjárt szemben találja magát a mézessel, és vásárol, nekem úgy tűnt. Nem baj, mi úgyis csak annyit árulunk, amennyi megterem, ha elfogyott, elfogyott, jövőre lesz legközelebb abból a fajtából is. Nem bánkódunk, megélünk belőle. Munkanélküli vagyok, fölmondtak, összevontak gyermekintézményeket, fölösleges lettem. De a mézbe beleszülettem, amióta eszemet tudom, foglalkozom a méhekkel. Csak a munkahelyi jövedelemtől estem el, nagyok, önállóak a gyerekek. Megismertem rövid félóra alatt a méhtenyésztés, a méztermelés műhelydolgait, titkot ő sem tud mondani, más is éppen így termeli a mézet, neveli a méhcsaládokat. Van méhpempője is akkor, ugye, nagyon finom lehet. Hát az nincs, azt a petét rakó anyaméhnek hordják a méhek, és pedig éppen annyit, hogy a napi ezerötszáz petét lerakhassa az anya, se többet, se kevesebbet. Hogy adják a mézet? Az akácnak ezerötszáz kilója. Nem veszek, csupán érdeklődöm, másvalakitől szerezzük be a szükségletet. Akkor maradjanak annál az illetőnél. Ilyet se igen hallottam mostanában árustól. Megjött a mama, vettem szalmafonatos karácsonyfadíszt, ajándék lesz, papírjára írható az üzenet Évának. Hópelyhet mintázó, kézzel készített, munkás darab, egyszázhatvan forintért. Szabályszerű nyugtát kaptam, tiltakozásom ellenére. Úgyis szemétbe kerül, dobják a szemetesbe! Át kell vennie, úgy szabályos. Áldott Karácsonyt! A dísszel tetszést arattam, nagyon tetszik ez a szalmafonat. És mi tetszik benne, forszíroztam a dicséretet. Megmondom, lélek van benne, azé, aki készítette, és a tiéd, köszönöm. Áldott Karácsonyt!

Félremagyarázat

Velem mindig történik valami…Utánérzésből írom, az emberiség története a háborúk története. Nem számít, ki vetette papírra először, vagy ékírással agyagba, papiruszra, igaza volt, ennél igazabb megállapítást, és egyetértést a történészek nem találtak ki, nem vitattak. Voltak aztán nagyobbak, ami bennünket rokontávolságból érintettek, sok csonka család, vagy senki sem maradt a családból utánuk. A mi családunkban viszontagságok után megérkeztek a hadfiak, hazaértek a szülői házba a menekülésre kényszerült, családanyák gyermekeikkel. És mindenki boldog volt, itthon vannak, igyekeztek felejteni a megtörténteket. Édesapa hadifogoly, Sanyi bácsi hadifogoly, Karcsi bácsi hadifogoly, apósom katonaszökevény volt. Édesanya Arbinigig, anyósom Keszthelyig menekült a harcok, megaláztatások elől. Az első együtt töltött karácsonyoknak a jelentősége életükben a legemlékezetesebb maradt. Meséltek róla, mi pedig átéltük, mintha mi sem történt volna. Az ajándékoknak nem volt igazán jelentősége, papírból, falemezből kivágott játékok, régi, előkerült díszek, és papírlánc füzérek kerültek a karácsonyfára, a fa nem fenyő, borókafenyő volt. És a szaloncukor házilag készült, a selyempapírt mi gyerekek sodortuk köré, és vastagabb cérnát tekerve a cukordarab mellé, húztuk szorosra, hogy aztán a még ép széleit ollóval bevagdoshassuk, és hosszú, nagyon hosszú, fehér cérnával függesztettük föl a fára. A hosszú, fehér cérna a meggyújtott gyertyafényben kiviláglott a sötétzöld borókafenyő háttérből. Az első kiló szaloncukor elfogyott, az volt a magyarázatom hozzá, hogy a zselé és a csokoládéburkolat közötti ízes, talán meggylekvár, a törött máz következtében kicsorog, ragadóssá teszi a papirost, így nem kerülhet a fára. A második kiló cukor mindig a fa alá kerül, azt szabad arrafelé menet fogyasztani, nem a díszítést a fáról. Már fogyatkozik, előkerítettem, fölfedeztem, hol a rejtekhelye, pillanatokon belül rájöttem. Ajándékot nem keresek, azt már megkaptam, év közben, legföljebb kis apróság lesz. Nem így volt ez régen. Szegén szüleim leleménye nem volt elégséges, bátyám és én is aktatáskát kértem akkoriban, amikor olyan nem létezett, a felnőttek a háború előtti táskákat használták, kopott, sokat megélt, de tartós darabokat. Édesapa megígérte, lesz aktatáskánk, lecserélhetjük a papirosból, oldaldeszkából készített hátitáskát, nagyfiúkká válunk, aktatáskával megyünk az iskolába. Az ígéret hónapokkal az ünnepek előtt hangzott el, mi, ha a szülők nem voltak otthon, tűvé tettünk mindent. Ahogy közelgett a nagy nap, bátyámmal bakot állítottam, beléptem a tenyerébe, éppen elértem a szekrény tetején tartott bőröndök egyikét, kipattintottam a zárakat, és a megemelt fedő alatt belenyúltam a mélybe. Ott voltak az aktatáskák. Rosszalkodtunk, édesanya megfenyegetett bennünket, nem kaptok aktatáskát karácsonyra! Bátyámmal összenéztünk, szégyenérzet fogott el bennünket, mindjárt itt a karácsony, megkapjuk az aktatáskákat, mert elkészültek. Attól a pillanattól kezdve mi olyan szófogadóak lettünk, mint soha azelőtt, mit tetszik kérni édesanya, mit segítsünk, ajánlottuk magunkat kéretlenül. Szentestén a két aktatáska ott feküdt a fa alatt, szüleink egymás között suttogták, milyen jó volt a két fiú az utóbbi napok alatt, biztosan megérezték a várakozás hangulatát. Hallgattunk!

Csillagajándék

Velem mindig történik valami…A kisfiú már nem volt kisfiú, pedig alig múlt el hatéves. Ő volt a családfenntartó, édesapjára nem emlékezett, úgy hallotta a szomszédoktól, akik összesúgtak a háta mögött, amikor elment koldulni, ennek a gyereknek volt az a nagydarab, iszákos gyilkos az apja. Ha édesanyját kérdezte, nem válaszolt hosszan, annyit mondott, édesapádat rajtakapták, amikor fát ment szedni az erdőben, nagyon összeverték, és börtönbe is csukták, de ő megesküdött, hogy megöli az uraságot, aki így bánatott vele. Miértünk tette, a családért, és amikor kiszabadult, betartotta a szavát. Elvitték, én sem tudom hová, menj, kéregess a kistestvéreidnek, vannak még jó emberek. A kisfiú elhitte, amit édesanyja mondott, kiállt kéregetni, változó sikerrel, nem volt egyedül. Menjetek már innen, hallotta, nincs nekünk elég bajunk, mondták egyesek, ők voltak többen, mások adtak valamit, de bizony, amit összegyűjtött az egy napra sem volt elég, hogy mindannyian jóllakjanak. Édesanyja egyre soványabb lett, magától megvonta a táplálékot, több jusson a kicsiknek, és ő is követte édesanyja példáját, amikor rá került a sor, azt mondta, nem kér, napközben már evett eleget. Hazudott, pedig tudta, hazudni nem szabad, mert megbünteti érte a jóisten. Egyszer majdnem lopott is, aznap keveset kapott az idegenektől, és nem akart majdnem üres kézzel hazamenni. A gyümölcsárus standjáról elcsent két almát, az éhség, szomjúság vitte rá, és az egyik almát megette. Lelkiismerete nem hagyta nyugodni, bevallotta bűnét, a gyümölcsárus ezért elvette tőle az aznap összegyűjtött kevéske pénzt is. Édesanyja nem szólt semmit, megsimogatta fejét, és arra kérte máskor ne forduljon elő ilyen dolog, maradjon becsületes, ha őt is elveszíti, elveszik a család. Egyre messzebb kellett járnia, a gyümölcsárus piacra nem mehetett többé, elzavarták. Ismerte a távolabbi piacot is, de nem fogadták szívesen, eggyel többen lettek a kéregetők. Ahogy lassan beköszöntött a tél, a hidegben még többet ment, azért is, hogy ne fázzon. Napvilágnál kéregetett, aztán sietett haza, nagyon megijedt, mert az egyszobás lakásukban nem találta, édesanyját, testvéreit. Tüzet csak lefekvéskor gyújtottak, most minek, nincsenek itthon, magának nem fűt be, nagyon fáradt volt, majd kibírja valahogyan reggelig. Anyádékat elvitték az árvaházba, már nem bírtuk látni mit senyved a testvéreiddel, mondták neki másnap, te már nagyfiú vagy, eddig is eltartottad magad, biztosan teletömted a bendődet, azért nem jutott a többieknek. Ez nem volt igaz, rosszul esett neki a gyanúsítás, nem ment koldulni, otthon maradt, aztán eszébe jutott jön a karácsony, mégis elmegy kéregetni, visz ajándékot a többieknek. A felnőttek nem törődtek vele, elsodorták, lökdösték, menj már innen, nem látod, vásárolni akarunk! Hazaindult, fázott, az egyetlen ablak, az ajtó üvegen át nézte az igyekvő szomszédokat, lehelete rátapadt az ablakszemre. Csodát fedezett föl, leheletéből az ablakszemen kis csillagok keletkeztek, egy itt, egy odébb, egyre több és több, aztán még több. Boldogság töltötte el szívét, olyan szép látvány volt a rengeteg csillag. Ez lesz az ajándéka, és még egy utolsót lehelt az üvegre!

Csillagajándék

És...

Velem mindig történik valami...Hogy tetszett a darab, kérdezte Magdika. Megkönnyeztem. Foglaltam össze mondandómat, még mindig a szememet dörzsöltem, de azt már nem a darab végkifejlete következtében, hanem mert lassan szemüveget kell váltanom. Öregszem, tettem még hozzá, hamar elérzékenyülök. Evvel megadtam a témát, Magdika kifejtette ez bizony az öregség tipikus jele, édesapja is megkönnyez majdnem minden tévé műsort, még a híreket is. Csupa rosszat, hall az ember! Igaz, édesapja már túlhaladta a kilencvenedik évét. Nesze nekem. Magdika nem ment férjhez, Erzsi, akivel a színházba jött, ugyancsak egyedül élte le életét. Talpraesettek, sokat vállalnak magukra, és utaznak a világ minden tájára. Nincs gyermek, unoka, a darab, pedig a nagypapa és unoka kapcsolatot dolgozza föl, a háború utáni változó világban. Tudtam mi a történet, másoktól, akik látták, mesélték. Kicsit abszurd módon megöleti magát a nagyapa, miután maradék aranyát, a gyerek nyakába akasztja és elküldi a helyszínről. Nagymama imájával ér véget a színmű, imádkozik, bocsásson meg férjének a Teremtő, hiszen ő azt is tudta, hogy mit fog tenni a nagyapa, és miért, mert, ilyennek teremtette. Eleve elrendeltség, predesztináció, amit soha nem tudtam megérteni, ám mégis el kell fogadni, ahogyan a születés tényét. Kálvin nem írta le hitértelmezését! Hitvitáit, tanítványai jegyezték le, amit lejegyeztek, abból értekeznek a mai hitértelmezők. Nagyhírű professzora szavait idézte föl a PAX tévében az előadó, ami szó szerint igaz mindannyiunkra, a hitért naponta kell megküzdeni. A darabbeli nagypapa nem sokat küszködött, káromolt, élte a maga világát, szerette a szeretteit. A mellettem ülők később érkeztek, már elsötétült a színház, megszólalt a zene. A szünetben vendégeik voltunk, ismerősök, régiek. Vizet iszom, köszönöm. Nem látlak, nem teniszezel már, nem. Forgatod a papírjaidat, nincs mit. Mentek síelni, nem. Soványnak nézel ki, nincs valami bajod, nincs. A szíved bírja, remélem. Te teniszezel változatlanul, igen. És forgatod a papírjaidat, igen. Jól tartod magad, elegáns vagy, divatos új öltöny, cipő, és mentek síelni, igen. De majd csak márciusban, most voltunk egy hétvégét Londonban, dolgozni is kell. Lányotok élettársa rendbejött, a balesete után? Nem teljesen, most a saját családjánál van Szerbiában. És kis Csilláék boldogulnak Sopronban? Segíteni kell őket. Péterék? Megvannak. Nem ülünk mellétek, István rosszul hall. A darab végén kellemes ünnepeket kívántunk, jó síelést, papírforgatást. Mindketten orvosok, nyugdíjasok, dolgoznak, papírt forgatnak. Fene vigye, az összes papíromat gyógyszerre, Richterre kellett volna váltanom, az mindig hoz a konyhára, a többi nem fizetett, az OTP is benntartotta a nyereségét, méltatlankodott István, és elváltunk. Itthon a kissé hűvösre fűtött lakásban, magamra terített pokrócban olvasva, visszagondoltam a rövid, tőmondatos beszélgetésre, a nagyothallásra, Csilla gerincproblémáira, gyermekeikre, a közelgő karácsonyra, és a nagypapára, aki mindenét odaadta unokájának, aztán elment, a maga szándéka szerint, eleve elrendelve. És…

Lejtemelkedő

Velem mindig történik valami…Azonnal egyetértettünk, alig ismertük meg egymást. Igen nagyon jól élünk, még egyelőre! A dolgokon úgy lehetne segíteni, ha tovább romlanának a gazdasági mutatók, nem a makrogazdasági, hanem az egyéni, azaz kevesebbet tudnánk költeni, olyan valamikre, amire nem kell. Kegyed honnan vette ezt a véleményt, Saját magam formáltam, válaszolta a hölgy, amivel fölkeltette az érdeklődésemet, és megkérdeztem, megmondaná, mivel foglalkozik. Pszichoasztrológus vagyok válaszolta a legtermészetesebb módon. Magas volt, haja tincsekben lógott, vagyis rendezetlen volt, éppen egy süteménybe harapott az előbb, amitől, habos süteményt választott a sokféleség közül, valódi férfibajuszt növesztett, fehéret. Férfiaknál előfordul, fehér oldalszakáll, fehér bajusz és festett fekete haj. Nő volt, ruházatáról kétségtelenül kiderült. Egészen rövid szoknyát és, régebben macska harisnyának mondták, vastag pamutból készültet viselt. Körbenyalta a bajuszát, lenyalta a habot, tele szájjal akarta tovább folytatni a beszélgetést, hát jeleztem neki, nem olyan fontos, pár pillanattal később részletezheti gondolatait. Nem került rá sor, elsodorta a tülekedő vendégsereg mellőlem. Ételhez, italhoz akartak férkőzni a többiek is, ezért megmeredt a saját véleményem a saját indokommal, de a végeredmény ugyanaz: Valami, lehet, hogy nem véglegesen, rossz, vélhetően egy jó kis, vagy nagyobb katarzis elkelne, és nem másoknak, hanem nekünk, és mi saját magunk sem lennénk a kivételek között. Nem tudtam megkérdezni, hogy mekkora az igény a munkájára, vélhetően van rá igény, nem lesz az ember hiábavalóan pszichoasztrológus. Jön kettőezer tizennégy, és akkor megváltozik, visszaváltozik minden, ennek ez a rendje, két ciklus az egyiknek, egy ciklus a másiknak. Elvégre elrontani valamit nagyon nehéz két ciklus alatt, rendbe rakni, pedig nem lehet egy ciklus alatt, tehát a pszichoasztrológusnak, és nekem is bejön a várakozásom, ha addig élek is. A hó eltakarító, sómentes, hósót háromszáz forinttal drágábban vásároltam, mint a szomszédom, pedig a boltos fiatalember, a tulajdonos nem adott bevételi bizonylatot, ismer. Én is részese vagyok a rossz kialakulásának, igaz kis tételben, ám sok kicsi sokra megy, mondogatjuk, mégsem teszek ellene. Jóindulatúan mondaná a jóindulatú, megbocsátásra hajlamos haverom, hogy egészen biztos nem láttam, de később elkészült a bizonylat, és eltette a boltos addig, amíg vissza nem megyek érte. Ja, és a Kellernek igaza volt legalább egy esetben, május tizedikén, mert az a bizonyos, valaki helyett, meghatalmazás híján szavazó, akkor még vegyes színekben politizáló, most már színeit határozottan vállaló, politikusunk, jelenleg kormányzópárti, bizony, bizony valóban más helyett szavazott, tőle magától tudom. Nemrégiben, pár napja láttam, közelről, homloka gondmentesen sima, beszéde úgyszintén. Jövedelme, lehet, igényeihez képest még nem elég magas, de hát ahhoz előbb el kell szegényedni a köznek, ergo, pszichoasztrológus ismeretlen ismerősömnek, és vele együtt nekem is igazam lesz. Mert jelenleg nincs igazam, nem vagyok politikus, a pszichoasztrológusnő sem politizál, nyíltan, ezt mindenek előtt közölte velem. Haladunk tehát a lejtőn, ami nekünk, a köznek emelkedés, mondják, lefelé.

Diamatika

Velem mindig történik valami…Az egerek, az egérfajták rendkívül szaporák. Ahol elterjednek, hamarosan fölzabálnak mindent. Az utolsó sajtdarabnál azt találták ki, hogy versenyezni fognak a sajtért. Kiválasztották legtapasztaltabb társukat, és őrá bízták a verseny lebonyolítását. Cinike, mert lányegérről volt szó, úgy döntött három egérrel kezdi el a versenyzést. Elhelyezi a sajtdarabot egy szabályos háromszögalak középpontjába, és a szabály az lesz, hogy induláskor mindhárom egér a neki jobboldalra álló társa felé futhat, a futás sebességét gondosan megállapították, azt túllépni nem volt szabad, és egy Cinike cincogása jelenti az indulást. A győztesé lesz a sajtdarab. Majdnem elhangzott a cincogás, amikor Cinike barátja álljt cincogott. Nem igazság, soha nem fogják elérni a sajtot, mert egy spirális alakú pályán futnak majd társai, és a spirális végtelen sokszor fogja körbevenni a sajtot, hosszú időbe telik, és egyébként is miért hárman futnak, miért nem négyen, hiszen olyan sokan vannak, futhatnak négyen, előbb lebonyolódik a verseny. Cinike nem értette egyet a barátjával, ami a sajt elérésének végtelen hosszú idő utáni elérését jelenti, de a barátjáról volt szó, engedett, legyen úgy, ahogy javasolja. Az utolsó sajtdarabig demokráciában éltek, ne essen csorba a demokráciának. Legyenek hát négyen! Majdnem elhangzott Cinike cincogása, amikor a barátjának a barátja cincogott álljt. Ha nényen futhatnak, miért ne futhatnának öten is, miért pont négyen fussanak? Igaza van, cincogott a többi egér. Cinike, egy kis időt kért, mert ugye ő volt a legtapasztaltabb, a legokosabb, tudta hát azt is, hamar döntés, nem jó döntés. Elkezdett a fölvetéseken gondolkodni. A barátja négy résztvevőt javasolt, a barátjának a barátja ötöt, mi lesz, ha ez így folytatódik tovább. Mi más következtetésre juthatott volna, minthogy vegyen részt az összes egér a versenyben, elvégre az utolsó darab sajtig demokráciában éltek, hát éljenek továbbra is demokráciában. Úgy gondolta, ha három egérrel, négy egérrel, öt egérrel működi a sajtelérési módszere, miért ne működne az összes egérrel, sőt, hogy ő se maradjon ki a sajtevésből, ez most hirtelen jutott eszébe, ő is be fog állni társai közé és versenyezni fog. Ki is hirdette az új szabályt, mindenki résztvevő lesz, én is, álljunk hát egyforma távolságra a középen elhelyezett sajttól, és egymástól is, aztán amikor meghalljátok a cincogásomat, cincin, akkor elkezdtek futni a jobboldalon álló társatok felé. Ezt a mindeddig érvényben lévő demokrácia felfogásunk is megköveteli. Beálltak az egerek mind a helyükre úgy, ahogy Cinike kívánta, és várták, Cinike cincin cincogását, ami rövidesen el is hangzott, és elindultak jobboldali társuk felé. Egyetlen kivétel azért akadt, mégpedig Cinike. Ő egyenesen a sajt felé futott, és amíg a többiek, mivel nagyon sokan voltak, követve Cinike utasítását, amivel teljes mértékben és demokratikusan egyetértettek, Cinike odaért a sajthoz és elfogyasztotta. Várta mikor ébrednek rá társai, hogy mivel nagyon sokan vannak, soha nem érkeznek a már nem létező sajt helyéhez sem, csak futnak körbe, körbe. Cinike még egyet cincogott. Megálltak, látták, amit láttak. Cinike csak annyit mondott, a mennyiségi változások, olykor minőségi változássá változnak, ezt tanítja a dialektika, és a matematika tette hozzá búsan a barátja, csúnyán nézve Cinire.

Tiszteletérdem

Velem mindig történik valami…Zongoraművészünk, az előadott darabokhoz kis megjegyzéseket fűzött. Nem ragaszkodott a megjegyzések valóságtartalmához, a lényeg azt hiszem, az lett volna, hogy a könnyűnek tűnő zeneművek, mert hogy ő könnyen eljátszotta, fűszerezve legyenek valami hétköznapi történettel, mintegy titkot elárulva a közönségnek. Például, miért „Holdfény Szonáta” a közismert „Holdfény Szonáta” neve. Ilyenkor mindenkinek az agyában, romantikus gondolatok teremnek nagy hirtelen. A zeneszerző, kinn ült az esti, holdfényes éjszakában, amikor a szép dallamok összeálltak a fejében, és aztán siet rögzíteni a kottapapíron, feledésbe ne kerüljenek, ha már egyszer eszébe jutottak. A holdfényes éjszakának sejtelme van, szerelmes érzéseket gerjeszthet, vad vágyakat, puha párnázott kerevetet, és azért van úgy komponálva a darab, ahogy halljuk. Pedig egyszerű a magyarázat, a zeneköltő címet ad, elviszi a kész letétet a kiadóhoz, a kiadónak nem tetszik a cím, és egyszerűen megváltoztatja arra, amire akarja, hogy már a mű címe sugallja a leendő vevőközönségnek, érdemes megvásárolni a kottafüzetet, így növelni tudja forgalmát, ezáltal bevételét, a zeneköltőnek meg annyit fizet, amennyit akar, szüksége van rá, kiszolgáltatott. Régen ez így volt. Aki fizet, az határoz, akinek pénze van, döntési szabadsága is van. Nagyrészt így van ez manapság is. Tisztelet a kivételnek, akik persze többnyire nem zeneköltők, hanem sztárok. A tendencia a sztárok irányában mozdul el. Marlon Brando egymilliót kapott ötperces, az „Apokalipszis most” filmben, elvállalt szerepéért. Több tíz évvel ezelőtt! Ma már a többszöröséért sem áll kamera elé. Szuverén! Steve Jobs, az Apple fönöke, legjobb munkatársainak, a legalacsonyabb fizetési kategóriát állapítja meg, és rengeteg egyéb juttatásokkal halmozza el őket. Közös kirándulások, saját használatú gépkocsi, munkaközi étkezés, hatalmas prémiumok. Azoknak, akik egyébként is elvégeznék a rájuk bízott feladatot, nem járnak a többletek. Kegyetlen, mégis célravezető módszer, bizonyítja ezt a cég hatalmas sikere, piacvezető szerepe. A név ma többet ér, mint az alkotás, egy név birtoklásáért, az Apple-nél a „Macintosh”, ami eredetileg McIntosh volt, egy gyorsan érő almafajta nemesítőjének a neve után, dollármilliókat jelent. Ma már az alma neve is „Macintosh”. Így írják. A név kötelez! Nagyon sokszor írtam alá a nevem, és nagyon nehezen tettem. Elolvastam, aztán félretettem, átjavítottam, ha úgy láttam, az elém terjesztett iratokat, és aztán látszólag megnyugodtam. Nyugalmam akkor vált véglegessé, amikor a visszajelzés megérkezett, rendben zajlottak az ügyek, amelyekben részes voltam. Mai életemből hiányzik a várakozás izgalma, nincsenek elintézetlen ügyeim, hacsak nem út közben kerülne rá a sor. Igen Professzor úr, úgy engedtek el otthonról, tizennyolc éves koromban, az igazat mondd! Ha valaki rajta veszt, megbocsátani igen, felejteni nem tudom. Emlékszem, amiről most beszéltél, egy éve az ellenkezőjét állítottad. De hát a mai világban! Professzor úr, melyik mondókád az igaz, még az is lehet egyik sem. Felőlem, hiszen: „Errare humanum est.” Érdemes embernek lenni jó!

Cserestörténet

Velem mindig történik valami…Azt mesélik, hogy a gyermek az édesanyja viselős állapotában, a megszületés előtt érzékeli a külvilágot, amelyet hamarosan meglát. Nem ítélhetem meg, amit elmondok, aki nekem mesélte, őróla van szó, vele esett meg a történet. Egyre éhesebb lett, főleg szomjas, már nem volt képes megfordulni, mocorogni, pedig azt nagyon szerette. Érezte a simogatásokat, és a meséket hallotta, amit édesanyja, csak úgy magában mondogatott, és az énekeket is hallotta, megcsodálta, milyen szép hangja van édesanyjának, és milyen sokféle dalt ismert. A nap minden órájában, még talán minden percében is hallotta a kellemes hangot, sokszor az volt az érzése édesanyjával együtt mások is énekelnek. Nem érzékelte az időt, nem is tudhatta napok, vagy percek telnek el, de biztonságban és nagyon jól érezte magát, ezért is szeretett ficánkolni, kis könyökével nekitámaszkodott valami puha, rugalmas falnak, és ekkor érezte a simogatást, olyan finom, olyan lágy volt, hogy ilyenkor fordult egyet, és a fejét helyezte oda, ahol az előbb még a könyökével támaszkodott. Észrevette, erősebben hallja a mesét, az éneket, meg is tartotta ezt a szokását, egészen addig, amíg el nem fáradt. De jót tudott szundítani a melegben, elernyedtek tagjai. Érezte, egyre szűkösebb a helye, már arra gondolt édesanyja nem engedi, hogy annyira vidáman érezze magát. Fölébredt, nem hallotta a mesét, nem hallotta az éneket, és fuldokolni kezdett. Az embereket behajtották egy istállóba, ott várakozzanak, majd rájuk is sor kerül. Másik faluból érkeztek. Az a hír járta, a szomszéd falu lakosai közül valaki megszökött a menetből, és elrejtőzött náluk. A plébános úrnál rejtőzött el, de rábukkantak, a plébános urat meztelenre vetkőztették, és a templom körül hajkurászták. Egészen addig, amíg ereje fogytán összeesett, aztán körbeállták és rávizeltek, majd pedig havat lapátoltattak rá. De előbb még alaposan összerugdosták, durván szidalmazva istent, embert, fölváltva kurjongattak, piszok vagy magyar, rejtegetted a fajtádat, hát most mi rejtünk el téged. Amikor kialakult a hódomb a plébános úr teste fölött, belelőttek, ki tudja mennyit. Nem kellett sokáig várniuk, bejött az osztagparancsnok, mosolygott, na menjünk, magukat nem bántjuk, de megássák a többieknek a gödröt, de jó munkát végezzenek ám. Vele volt a gyereke is, a kis Sztefan, csak nem fogják a gyerek előtt kivégezni őket. Reménykedtek, és dolgoztak, ásták a kemény földet, a második sor után már könnyebben ment a munka, a fagy odáig nem hatolt le. A félelem, a beletörődés munkálkodott bennük, nagy, széles gödröt ástak, enni, inni nem kapott senki. Nem is jutott a tudatukig, vajon kik kerülnek a nagy, széles gödörbe. A kis Sztefan ott járkált közöttük, még oda is köszönt az édesanyjának, az iskolában tanította. Nem velük nem történhet semmi. Másnap megint kihajtották őket, elkészültek a gödörrel. Na emberek, most látják meg miért is lett ilyen nagy a gödör, mert magukkal kezdjük megtölteni. Lövések dördültek, egyik a másik után bukott a mélybe. Mikor végeztek, az orvost magára hagyták, nézze meg a halottak, valóban halottak. Édesanyja még élt, az orvos megszánta, az ő gyereke is tanítványa, ha már meghal az anyja, a gyerek maradjon életben, és döntött. Ott segítette világra a halottak között, ott sírt föl, sírását édesanyja már nem hallotta. Hideg napok voltak akkoriban. Csak az igazságot, amíg el nem felejtik, hogy hazugsággá ne váljon, azt szeretné, amíg még él, világgá kiáltani.

Zenevona-t

Velem mindig történik valami…Kibírta, pedig túlbeszéltem magam, hasonló családból jöttünk, pedagógus és nem tanári családból. Magdika volt az első, akinek odaadtam, olvassa el kis unokámnak írt rosszasággyűjteményemet. Mintha csak velem történt volna fordult felém, és láttam, megkönnyezi, ki tudja már melyik történetet. Most is megemlítette, az előbb írott eset két éve történt. Benn ültünk a dohányzóban, az iskolai szabályzat, meg a törvény előírja, kijelölt dohányzóhelyiséget kell biztosítani a dohányosok részére. Talán ezért említette újfent történeteimet, mert akkor, régen nekünk is volt kijelölt helyiségünk, magunknak jelöltük ki a vécét. Jaj, nem zavarok jött egyik tanár, és már ment is. Fontos személy vagyok, igazgatóhelyettessel tárgyalok, a kikényszerített rövid, de nagy adag feketekávét iszogatva, elmélkedtünk. Anyukád hol végzett, Kecskeméten, a tanítóképzőben, adtam rá a választ. Erre föl Magdika eljátszotta, hogyan tanított Kodály Zoltán. Ő is csak hallotta Ádám Jenő bácsitól. Fölállt, odament a nyitott ablakhoz, kifelé fordult, aztán leült. Igen, ha nem szólt, akkor rendben voltak a hallottak, ha szólt, akkor annak bukás lett a vége. Iszonyúan szigorú tanár volt, csak magával volt elégedett, ezt már Ligeti György jegyezte le, most olvasom élettörténetét. Hiába a nagy emberek különösek, és nem attól nagyok, hanem amit alkottak. Kodály Zoltán, ha csak az Esti dalt írja meg, fönnmarad a neve, de írt Psalmus Hungaricust is! Meg gyűjtött egy rakás népdalt, meg a Tanácsköztársaság biztosa is volt. És nem írt új himnuszt Rákosinak sem, jó az, ami van, mondta. Talán azért maradt itthon, mert Emma asszony zsidó volt? Negyven évvel idősebb Kodálynál, a Sárika, pedig negyvennel fiatalabb. Így fonódott beszélgetésünk egyre messzebb, a zene körül. Gyere el, hallgasd meg az adventi műsorunkat. A tanári kar is fog énekelni. Mellékesen, nem csalogatóként tette hozzá a hiányosan, hirtelenjében fölsorolt műsorhoz. Szívesen tettem eleget a meghívásnak, a Dóm Múzeumban jó a környezet. Ennyiféle hangszert, ennyi tehetséges gyereket látni, hallani megható örömöt okozott. A komoly tanár nénik, bácsik rakosgatták a műsor alapján a kottatartókat, a gordonkatartókat, a székeket, szorgosan, csendben. Fuvolák, furulyák, fagottok, hegedűk, trombita, zongora, orgona, mi hiányzik még? Duett, énekkar, diákokból és a tanárokból álló. A zongorán, kedves hangszeremen négykezest játszott egy kicsi, meg egy nagy. Méretre! Tanár néni, beállította a székmagasságot, a kicsi jobbról, a nagy balról fog ülni. Bence és Péter. Mendelssohn: „A dalnak lenge szárnyán” szárnyalt a két gyerek, vastapsot kaptak tőlem. Tanár néni visszaigazította a zongoraszéket, és ott, ahol azt hitte, senki nem látja már őket, megsimogatta két kézzel a nagy arcát, puszit adott neki, a kicsit, a Pétert messziről is érezhető kedvességgel magához ölelte, mintha saját gyermeke lett volna. Ha összetalálkozunk, elsütök egy ajánlatot, ismerem régóta, szívesen lettem volna a tanítványa, de hát nem találkoztunk. És bejöttek mindnyájan, gyerekek, tanárok és elénekelték, eljátszották Haendel: „Örvendj világ” ismert, de ilyen szépnek soha nem halott alkotását. Velük nem kell elölről kezdeni semmit, jó vágányon haladnak, tanulók, tanárok egyaránt, a zene viszi jó irányba őket.

Márciusidusa

Velem mindig történik valami…Másnak térkép e táj, nekem szülőföldem…Radnóti Miklós írta le ezt a sort, ez jutott eszembe, amikor az Neten kerestem, merre jártam, mire emlékszem, és mivé változott a táj, ahol éltem, rosszalkodtam gyerekként, kerestem a nagyszülői házat, Szentesen, Nagybátonyban, most Bátonyterenyének nevezik, és nem találtam. Abban a formájában, amire emlékszem. Nagybátonyban, minden vonatot ismertünk, csak kiszaladtunk, amikor meghallottuk a váltóállító őrház csengőhangját, tudtuk jön a vonat. Mire elértünk a sorompóhoz, a vasutas már letekerte, mi fölültünk a fehére, feketére festett betonkerítésre, és integettünk. Napjában több vonat érkezett, egyiket sem mulasztottuk el. Szívesen látogattam meg nagyszüleimet egyetemista koromban. Fogtam magam, fölültem az éppen induló egyik szerelvényre, amikor megérkeztem örömmel fogadtak. Egyszer az éjszakába nyúlt érkezésem. Csak azt a zsákformájú félvállra akasztható, igen, annak is hívták, sportzsák, egy váltás fehérneművel pakolt csomagom volt, meg valami szakkönyv. Alig vártam, hogy ágyba kerüljek, kimerítő szemeszter után voltam, pihenni, a kis, közelben lévő dombokat megmászni utaztam le, becsöngettem, vártam. Amíg nagymama fölkel időbe telik, altatóval tudott elaludni. A kimerültségtől, mert reggeltől estig tevékenykedett egész élete során. Háziasszony volt, gyerekeket nevelt, iskoláztatott, küldte a csomagokat Pestre, meg Pásztóra, ahol édesapa, nagynéném, nagybátyám tanultak, és kiszolgálta férjét, a mindig csendes nagyapát, Józsit, meg Gabi bátyánkat, aki otthon maradt, mert beteg volt. Ő volt az első halott a családban. Nagymama nem jött, többszöri csengetésre sem. Visszamenetem az állomásra, a váróterem padján sportzsákomat a fejem alá tettem, elaludtam. Rendőr ébresztett föl, az állomásfőnök hívatta. Igazolvány, vasúti jegy, magyarázkodás, nem nyitnak a nagyszülők ajtót, nem segített. Hiszen nagyapa itt volt forgalmista, ezen az állomáson, ismerheti, néztem kérdőn az állomásfőnökre. Akárki mondhatja, válaszolta, és a rendőr kinyitotta matematikai jelekkel, képletekkel teli könyvemet, és rám mordult. Mik ezek? A magyarázat nem segített, az éjszaka sötétjében, az ő lapos lámpájának fényében botorkáltam előtte, a rendőrségre kísért. Főnökének, talán főtörzs lehetett, háromcsillagos váll lappal, előadtam történetem, megérkeztem, nem nyitnak ajtót, és ez mi, volt a váratlan kérdés. Szakkönyv. Maga kém! És mert jegyzeteket írtam a margóra, megállapította titkosírás, amit jegyzeteltem. Holnap elszállítjuk Tarjánba, ott magyarázkodhat. Megijedtem, abban az évben fedtek föl egy szervezkedést az egyetemen, rendszerelleneset. Tudtak róla Nagybátonyban a rendőrőrsön! Pirkadt az ég, amikor a zárkában, fáradtságtól, izgalomtól kimerülve álomba estem. Álmodtam. Én is részese voltam az összeesküvésnek, elitéltek, nem járhatok egyetemre, soha többé, sehová! A főtörzs ébresztett föl, elmehet, közölte, a könyv itt marad, átvizsgáltatjuk. Nagyapáék alig hitték, ami történt. Azonnal hazafelé vitt az utam, az álom nem hagyott nyugodni. Édesapa várt az állomáson, tudta melyik vonattal érkezem, pedig nem értesítettem. Tartalékos tiszt volt, megtudta, mi történt. Nincs semmi baj kisfiam, a Kiegészítő Parancsnokság tisztázott. 1965. március 15.!

Angyalóriás

Velem mindig történik valami…Tiszteletre méltó, kockászakós úr, statisztikát készít, a nagycsaládosok, a nemzetvédő nagycsaládosok körében. Fontosságát alátámasztandó statisztikai adatokkal állt elő, a hallgatóság hallgatott. Nem elsősorban nagycsaládosok voltak jelen, hanem úgy vegyesen. Egyikükkel találkoztam, orgonakészítő dinasztia, ő már a hatodik generáció képviselője, aki megtanulta ezt a csodálatos mesterséget, öt gyermeknek az édesapja. Jóval a statisztikai átlag fölötti gyermekszámmal boldog apa, természetesnek veszi a gyermekáldást, most egyik kislányával ült a hallgatóság között, a kicsi, korának természetességével nem figyelte az előadót, a figyelők sem, tudták a távlatokat érzékelni, a statisztikás előadó százéves időszakot vázolt, országunk kívánatos családviszonyairól, a nagycsaládok, a többgenerációs együttélés visszaállításáról, az idősek otthoni ellátásáról, ne kényszerítsenek senkit szociális otthonokba. Régen ő is több generációs nagycsaládban nőtt föl, és tisztában van avval, hogy a nagycsaládokban gondok vannak az együttéléssel, de száz év hosszú idő, és az ő statisztikái majd elősegítik, a követendő célt. Panelba kényszeredett, régen gazdálkodó életvitelt folytató szülőket, összeroggyant házakba, amelyeket roggyantságuk miatt nem tudtak értékesíteni, visszatelepíteni, hogyha a gyerek hazajön akkor a nagymama majd vigyáz rá. Így volt ez régen, ez a helyes, a családonkénti szaporulat egy egész négy százalékos átlaga száz év alatt helyreáll. A fölméréshez segítséget kér. Megkapja, döntöttek, bár ez a fajta statisztikai felmérés rendelkezésre áll, országos szinten. Ó szinergia, minek is találták ki a szervezők az ilyen csúnya szavakat. Adventi népszokásokat, jelképrendszert ismertetett volt kollégám, egyedül jött, családja otthon várja, de őt a hivatásérzet mozgatja, de lehet, hogy hivatástudat, hétköznapokon, hétvégeken. Advent, várakozás, aratáskor vágott búzaszalma az asztal alatt, hímzett terítő, adventi koszorú, aratási búzából csírázott kenyérfű, jézusi mondások, közeledik a karácsony. Megértették, nekünk karácsonyunk van, másoknak nem, ők nem képesek levezetni az ünnep elnevezésének eredetét, mi igen. Bibliamagyarázatok, hevenyészett idézetekkel, majd csendben engedélyt kapott a rendezőtől, a kilencvenegy éves, általam pár napja megismert felvidékről kitelepített bácsi. És csodát hallottunk. Szavalt, a statisztikák alapján, a népszerűségi listákon erősen visszaesett Márai Sándor „Mennyből az angyal” című versét. Ott állt előttem, kis termetére felülről néztem le, arcát nem láthattam, a már-már kimerült hallgatóság csendes suttogása elhalkult, a teremben megszületett a csoda. A kis ember elkezdett növekedni, az öregekre oly jellemző, rezgő hangja fokozatosan átváltozott, ő felnőttként átélte a csodát, amit a világ aztán elfelejtett, itt maradtunk egyedül, magunkra hagyva, csak egyben bízva, a küldöncben, az angyalban, aki most minekünk, öregember testébe költözve elhozta a csodát. Másoknál azonnal fölcsattant a taps, az öregembert kimerítette a szenvedélyesen elmondott vers, már helyet foglalt, az előre odakészített székre, és a csend tapsviharrá változott. A kis ember lihegett, mint a harcot győzedelmesen megvívó gladiátor, óriás lett közöttünk.Márai - Mennybol az angyal,, 1956, karácsony, katolikus - Videa

Terminusztechnikus

Velem mindig történik valami…Egyre másra követem el hibáimat, másokkal szemben. Nem vagyok egyedül evvel a cselekedettel, egy dolog azért vigasztal, hogy egyre hamarabb rájövök, hibáztam, hibázásaim valahogy helyre teendők, megmarad az érintettben, ugyan úgy, ahogy bennem is, az ö általuk elkövetett bennem. Nyelvész barátom, mondhatnám jó barátom tett egy figyelemre sem méltó kijelentést mások előtt, én is jelen voltam. Szállóige, szóra sem lenne érdemes, talán nem is reagálok rá, ha nem vagyunk többen a fültanuk. A társalgást én vezettem, és egyik megjegyzésem az volt nem tudhatjuk, értették a régen éltek a történéseket, már ami a fizikai valóságban történhet, vagy sem. Itt szólott László, elismert, több évtizedes nyelvtanári múltjával, de hiszen Albert Einstein sem értette az általa alkotott elméletet, az einsteini relativitás elméletét. A társaság egy része volt tanítványai köréből került, mégis nem állhattam. Honnan tudod, talán benn voltál a gondolatai bugyrában, Elméletével, ami akkor a fizikai gondolkodás légterében lebegett, ezerkilencszáz ötöt írunk, több, addig megmagyarázatlan kérdésre adott elfogadható választ, fölsoroltam a megmagyarázatlan kérdéseket, és fölajánlottam ott helyben, hadd tegyem tisztába a félreértését. Tisztába tettem újfent a magam számára! A rám tekintők, Lászlóval egyetemben lassan elhomályosuló tekintetéből olvastam ki, abba hagyhatom, amit beszélek, nem figyelnek, és főleg nem nagyon hisznek nekem, tanáruk, a nyelvész kijelentése, már csak szállóige volta következtében is, őket kielégíti, beszélhetek én bármit. Már el sem meséltem, hogy a század kétségtelenül egyik legnagyobb fizikusa, gyermekének milyen egyszerűen fogalmazta meg, mire tartja magát, egy almán/gömbön járó lénynek, amely lény tudja, jóllehet csak síkban lát, hogy nem síkon, térben mozog. Ennyi az egész. De ezt már Gauss is tudta, mérésekkel megkísérelte igazolni matematikai felfedezését, ám a korszellem elmaradottsága miatt, nem mert elméletével előállni. Mint már annyiszor, hallgatnom kellett volna, és megmaradok én is elfogadható embernek, hibáztam. Mint már oly sokszor, nem katedrán állok, onnan butaságokat is elfogad a hallgató, ha tanára mondja. De milyen az a tanár, nem számít. Pedig, ha rám hallgatnak, de nem tették. Mint már oly sokan, mások is. Formát nem tudok váltani! Katedrát sem kapok, és itt állok, hovatovább barátaim elhúzódnak tőlem, eddig sem voltak sokan, és nem kell szólnom, csak kérdeznem, amint fiatalabb koromban tudatosan tettem. Lászlót vélhetően elvesztem, noha a kötetlen társalgás során visszakaptam, tanítványai előtt, bizony nagy hibát vétettem, mert amikor még nálam volt a szó, „hang” helyett „betűt” mondtam, és az egyáltalán nem helyes, hangot kellett volna mondanom, a félre nem érthetőség érdekében. De László, Te nyelvtanárként elismerheted, időnként előfordul a nyelvbotlás, esetleg már Te is voltál ilyen helyzetben. Voltam, voltam, kétségtelen, de sokkal többször nem hibáztam. Szégyen ide, oda, főleg nekem, igazat kellett adnom neki. Én most egyetlen alkalommal kaptam lehetőséget gondolataim kifejtéséhez, vizsgáztam. Még az sem vigasztalhat, hogy neki fogalma sincs az einsteini gondolatokról. Megbuktathatja Einsteint!

Intermezzók

Velem mindig történik valami…Szaporáztam a lépteimet, megjött a hideg. A gyors lépések kimelegítenek, meg aprók is, csúszik a talaj, a sózás még elmaradt. Ő nyugodtan rakta lábait, neki mindegy Nyár vagy Tél, Tavasz vagy Ősz. Először a botját rakja maga elé, aztán lendít egyet az egyik, soron következő lábával, az X-et kikerülendő, ráhelyezi testsúlyát, majd lendít a másik lábával, ha sikerül, megelőzve az előbbit. Ha nem újból próbálkozik. Télen, Nyáron. Most a csúszós talajon sem tudott lassítani, begyakorolt mozdulatai, csakis egyféle lépéseket tesznek lehetővé számára. Szemüveges, és alaposan kancsal, hol az egyik szemével, hol a másikkal fókuszál az emberre, furcsa, amikor vált, azt gondolhatod mást vett észre, őt akarja üdvözölni. Naponta megteszi az utat, aztán kicsomagolja, hinnéd akkurátusan, pedig csak így tudja, aztán árul, régi, eladatlan, vagy eladhatatlan könyveket, kisebb olajfestményeket. Mindenki a barátja, aki odamegy hozzá beszélgetni, szívesen teszi, őszintén érdeklődik hogyléte felől, mert igaz, hogy fiatalember, de egyre romlik az állapota, mozdulatai évről évre lassulnak, sorvadnak az izmok. Naponta bejár árulni, lehet sikerül is valamin továbbadnia, aztán havonta egyszer fölül a vonatra, elutazik Nyíregyházára, meg vissza, egy nap alatt megtéve az utat. Ilyenkor elszámol, és az összes nála, bizományban lévő könyvet, festményt vinnie kell, az elszámolás egyúttal leltározással egybekötött, mások miatt. Mert akik tehetik, megszerzik a jogosultságot, eladják az árut, és a pénzzel nem számolnak el, az áru elveszett. A jogosultság is, de majd lesz másik, máshol. Gábornak nyíregyházán sikerült a hálózatba kerülnie, avval senki nem törődik, hogy közelebbi lehetőséghez juttassa. A busztól indult, pár lépésserl utána találkoztunk össze. Egy pillanatra megállt, vállára tettem a kezem. Téged nem irigyel senki, mondtam neki köszönés helyett, velem is jóban van, megtehettem. Hát nem, eddig még nem irigyeltek, az állapotomért, de hiszed vagy nem a helyemet igen. A helyedet, kinek kell a te helyed, nincs bódéd, szerencsére nem fizetsz helypénzt, nem a piacon vagy. Ez igaz, de egy fotelt, és egy asztalt elfoglalok, és nem egyszer megjegyezték, itt árulok, ahol a büfé van, nem lehet leülni. Ilyenkor fölállok és átadom a helyem, lehet nálam betegebbnek. Ez van, hozzászoktam, elviselem, nem bánt, ezt kaptam. Mostantól kezdve irigyed leszek, vigyorogtam rá mosolygó szemmel, irigyelni fogom megelégedett türelmedet, tudomásul vett sorsodat. A kereseted nem! Erre föl ő nevetett nagyot, nem sokra mennél vele, én is éppen kijövök a bevételből. Semmire, ami több a megélhetésnél, nem futja. Hasznos dr. ma lehülyézett, meghallgatta a Dezsőt, a Ránki Dezsőt. A világhíres művészek sorozatában, a Kodály Központban. Mit hallgattál, nem tévesztett a Ránki, nem tapsoltál közbe, kérdeztem tréfás komolyan. Már előfordult, akkor körbenézett, mintha nem is ő lett volna. Nem tudtam meg mit hallgatott, majd megnézem a Neten. Neki más jellegű gondjai vannak, tud járni, hetvenévesen is alkalmazzák még a barátok, jó munkakörben, legutóbb már professzorokkal járt külföldi körúton. és a hangversenyeken élénken üdvözli hasonszőrű társait, széles mosollyal. Ő is boldog ember, én meg hülye. De biztosra megyek, előveszem hangversenykalauzt, átnézem a művet, ne tapsoljak a tételek után, és kivárom a mű végét.

Békesség

Velem mindig történik valami…Nem bontottam ki a borítékot, pedig nem volt leragasztva, és nekem szólt. Gondoltam benne van a taxi jegy ára, amit a Liszt Társaságnak kölcsönöztem, a hozzá tartozó taxis bizonylattal, amit majd mellékelni kell az elszámoláshoz, a számvitel előírásai szerint. Megvacsoráztam, arrébb raktam, félretettem a borítékot, éreztem vastagabb, mint lennie kellene.
Judit, érkezésemkor, különleges dolgot ajánlott föl, csak nekem, az idei, a minden évben egyszer, a Liszt Társaság által odaítélt díjnyertes Liszt lemez stúdió felvételét. Kitüntető adomány, senkinek nincs belőle úgynevezett muszter példánya, csak a Liszt Ferenc Társaságnak, és nekem, lesz. A stúdióban tovább igazítják a musztert, az már soha nem fog hasonlítani az eredetihez, ahhoz a játékhoz, ami a stúdióban elhangzott. Nagyon megtisztelő ajándék, és most a boríték. Fölnyitottam, a nyolcszáz forint összetűzött, hajtogatott géppapírban, gondolom egy ötszázas, meg az apró a bizonylattal, és mellette Liszt Ferenc társasági képes üdvözlőlap, ugyancsak hajtogatott, nem a sima egyszerű, és köszönő sorok után „áldott Karácsonyt kívánok, és jövőre remélem, találkozunk, szeretettel, Judit”. Most voltam nála, egy útközben vásárolt karácsonyfafüggőt vittem ajándékba, csekélységet. De nem írtam hozzá semmit. Az eset megtörtént, átfuthatnék rajta, de nem tudok, Judit jó házból való úri nő, én pedig, elszontyolodtam, figyelmességemen csorba esett, nem fogom hamar túltenni magam rajta, mindaddig, amíg karácsonyfánk alatt nem látom a lapot újfent, és Juditra gondolok. Majd éreznie kell, reménykedem. Micsoda apróságok, micsoda fontos dolgok! Milyen finoman csomagolva, nem volt véletlen a leragasztatlan boríték, és figyelmem, csak a magam mondanivalójára összpontosult, amit el is mondtam, nagy segítség lesz Juditnak jövőre, rá a főtitkárra szakadt a Liszt emlékév nagy szervezési munkája. Sok gondolattal mentem hozzá, mind, mind az emlékév sikeréhez járulhat, örömmel fogadta. Mostani apró tettével buzgóságom új erőre kapott, talán a sors akarata, hogy így alakultak az események. Judit a háttérben rengeteget dolgozott, a mindenkori főtitkár mellett, most az ő neve is bekerül a Liszt Ferenc történetbe, a liszti történelembe, örökre. Megérdemli! A vonaton fiatal teremtés mellett kaptam helyet, azonnal közölte, szinte önkéntelen, a barátjához utazik hétvégére, és belemélyedt a római jogba. Fontos lehet kapcsolatuk! Később kiderült, barátságos, kedves fiatal. Egy pici lány, kettő éves múlt egy hónapja, hozott össze bennünket. Ausztriába utaznak a mamájával, a papa kinn dolgozik, meglátogatják. Együtt háborodtunk föl azon, hogy helyjegy ide, helyjegy oda, csomagok az üléseken, a kismamáén egy öreg pasasé, és nem adott se fiatal, se öreg a kismamának ülőhelyet, aki karján a gyermekkel álldogált, az utasok vitatkoztak, ki üljön kinek a helyére, csak a pasas csomagja nem jutott szóhoz. Szentlőrincnél történt az eset, rámordultam az öregre, a fiatal teremtés
kontrázott nekem. Végül asztalos ülésünkhöz telepedhettek, és a pici lányka, összehozott, beszédessé tett bennünket. Örömmel váltunk el a végállomáson, olyan adventhez illő, egymást értő, békés hangulatban.

Közlendőként

Velem mindig történik valami…Báthory bácsi Kisasszonyfán lakik, egyedül él, feleségét elvesztette pár évvel ezelőtt. Súlyos műtéten esett át, és ellenőrzésekre jár be Pécsre. Elhanyagolta magát, mondanánk, mostanában mindenki tudatos egészség megőrzésről beszél, most amikor a nyugdíjak folyósítása érdekében, a sarcolókat megsarcolják, egyébként nagyon helyesen. Báthory bácsitól megtudtam, ez a tévés világ elszoktatja az embereket a beszélgetéstől, ismerősök is csak a legszükségesebbet közlik egymással, aztán, különösen a téli időszakban, mennek nézni a sorozatot, a tévés teleregényeket. Nagyon igaza van Báthory bátyám, én magam is ezen a véleményen vagyok, utoljára Isaurát és Kuntakintét láttam a TV sorozatban. Milyen történelmi neve van kegyednek, már a bemutatkozáskor föltűnt, mondom neki. A kitűzőjét vettem észre, egy nagyobb méretű százas számot ábrázolt, mintha aranyból készült volna. Édesanyám szülővárosának volt százéves évfordulója, lenn a Vajdaságban, lementem, én is ott születtem. Nyolcvan fölött vagyok ám, mondta kis büszkeséggel a hangjában, de az operáció majdnem elvitt. És kend, hogyan tölti a napjait, egyedül, érdeklődtem tovább, látva beszédes kedvét. Elvagyok, van kutyám, macskám, meg aprójószágok, azokkal van tennivaló. Bezzeg régen ilyenkor, mindenki összejött nálunk is, akkor szövődtek az ismeretségek, meg színi darabokat is játszottunk. Felnőtt fejjel, csodálkoztam szándékosan, halottam ilyet már mástól is. Bizony, ahogy mondani szokás, apraja nagyja részt vett a közös szórakozásban, szórakoztatásban. Most meg ez a tévé elveszi az emberek idejét. Én a híradót nézem, azt is az időjárásért elsősorban. A fiam jön értem, autóval jutok haza, szívesen megteszi, amióta az enyémet az unokámnak adtam. Nem vezethetett, hiszen nem mutat nyolcvan éveset, meg jó most már az egészsége is? Hát tudja, nagyon szerettem vezetni, megnyugtatott, vezettem is sokat, a munkámmal járt, de az unokám olyan szívesen nézte az autómat, hogy megesett a szívem rajta, tavaly karácsonykor azt mondtam neki nagy hirtelen, tied az autó. Szólították, aztán megint mellém ült, és kimondta, amit még talán magának se fogalmazott meg, bizony még most is szívesen vezetne. Ám amikor az unokáját látja az autóval, büszkeség tölti el, ezt tőle kapta. Mostanra beszéltük meg a fiammal, hogy jöjjön, szólt, és készülődött, ami azt jelentette fölállt, kezet nyújtott. Na Isten vele, és megint megcsodáltam vasalt öltönyét, egyenes tartását, járását. Nem volt magas ember, talán azért húzta ki magát, ősz, frissen nyírt hajjal, minden cókmók nélkül indult kifelé. Elfogott a kíváncsiság, vajon milyen autója van a fiának, akit földicsért az egekig, ő gyártja az összes magyar haszonjármű műanyag alkatrész szükségletét. Utána mentem. Kinn a hidegben még váltottunk pár szót. Báthory bácsi, mintha csak nyár lenne kigombolt ingnyakkal, nagykabát nélkül, várta a fiát, időre. Akárcsak a svájci vasutak, olyan pontosan gördült elénk a fia, egy pompás, bár nem új, Volvoban. Ugye megmondtam, nézett rám, és elegánsan lehuppant a vezető mellé, már annyi időnk sem maradt, hogy még egyszer kezet rázzunk, a Volvo elhúzott, Kisasszonyfára. Remélem, a közlendők között leszek majd, amikor a szomszéd kérdi, na mi történt a nagyvárosban kegyeddel Báthory szomszéd? Beszélgettem!

Vásárdrog

Velem mindig történik valami…Megjött a Mikulás, és hozott nekem sok- sok csokoládét, és szaloncukrot is, de nem a cipőmbe tette, mert elfelejtettem kitisztítani, és kitenni az ablakba. Milyen szerencsések voltak a szegény emberek gyermekei, egy csizmát, cipőt pucoltak fényesre, nem volt több, és a Mikulás sem volt bőkezű velük. Felejtésem tudatos volt, ha nekiállok egyik cipőnek, akkor a párját is tisztába kell rakni, és aztán ott van a többi pár, azok maradjanak pucolatlanok? Nem, ne jöjjön inkább a Mikulás, vagy rakja az asztalra az adományt. Oda tette, és holnap nekem nehézségeim lesznek, megettem az összes finomságot. Milyen szerencsések voltak a szegény ember gyermekei, nekik nem lettek nehézségeik másnap. Gyerekoromban jómagam is szegény voltam, és sokáig tartogattam a kevéske ajándékot, és nem is én ettem meg, hanem a testvérem. Először megdézsmálta, aztán megette az egészet. Hatodikán született, Miklós a második keresztneve, ez jogosította fel gonosztettére. Születésnapján, ezért, nem tudom felejteni a dézsmálását, nem hívom föl jókívánságom közlésével, hanem sms-t küldök neki, a telefonját nem igen használja, majd azt hiszi, idén is elfelejtkeztem róla, pedig nem, nem ez fogja emlékeztetni a szülinapjára, hanem az, hogy akkor, régen neki is nehézségei voltak a második napon. Ricinust kapott Stein doktor bácsitól. Holnap gondolok rá, ismét, aztán megbeszéljük az eseményeket, aztán megint jót nevetünk. Megérte, neki is, nekem is. Kikínlódom! Édesapa mesélte, persze amikor már megértettük, meg ő is földolgozta a hadifogság élményeit, hogy az ünnepek alkalmával, ott a messzeségben ők is megkínlódtak az egymásnak gyűjtött ajándékok, azonnali elfogyasztásával. Amikor már itthon volt, nem tartóztatta magát, sokat kellett pótolnia. A kinti koplalások után bizony jóízűen megette a ma egészségtelennek tartott ünnepi zsíros sülteket. Persze csak miután mi gyerekek, és édesanya kivette a maga részét. Erre, arra járva a várost észrevenni, megkezdődött a bevásárlás, a szokásosnál előbb utalták ki a nyugdíjakat is, mindenki a hasára gondol, megfeledkezve az ünnepi együttlét önmagáért való öröméről. Elhatároztuk, idén nem lesz nagy ünnepi ajándékozás, csak az unokának legyen teljes az öröme, ő még az ajándék örömét élvezi. Előre látom, hogyan szaggatja, tépi a csomagokat, egyiket a másik után, teszi félre a már kibontott és meglátott ajándékot, és nyúl a következőért. Mi pedig nézzük. Babuska angyalnak öltözött, a csengettyűhang után libegett be, arcát elfedve, hátán valódi szárnyakkal, hozta a jó hírt, megszületett a Megváltó, elénekeltük a „Menyből az angyalt”, Babuska kilibegett, persze észrevettük, hogy ő az angyal, de egész idő alatt a fa alá futott tekintetünk, mi lehet a dobozokban. Rákoséktól, édesapa tisztiszolgájától, akik, amíg éltek, minden karácsonyra kaptunk ajándékot, mi, gyerekek valamit, talán hálából. Édesapának köszönhette, hogy nem került lágerbe. A Valéria telepen laktak, és szegények voltak. Egyszer golyós tollat kaptunk ajándékba. Súlyos, fémházas, töltőtoll formájút. Nagy érték volt, egyetemista koromig használtam, nem egyszer újra töltettem, aztán egyszer csak elveszett. Rákosék minden karácsonykor eszembe jutnak, szegények voltak, lehet, nekik nem is futotta már ajándékra, maguknak!

Tyúktörténet

Velem mindig történik valami…Tíz éve látogatok egy közösséget, tizenöt éve alakultak. A magyarság őstörténetének egyes kérdései témában szervezi barátunk, ő maga is a témában járatos, zenész, zenetörténész, történész. Hatvan éves lesz rövidesen, és nem rég az avarok Kárpát medencei, mit mondjak, „előfordulásával” foglalkozott diplomamunkájában. Szokásos szófordulata, „bár nem értek hozzá, de” a meghívott előadók bemutatásakor és az előadás befejezésekor egyaránt elhangzik, van úgy hogy előadás közben is, aztán elmondja azt, amit az előadó mondani fog, illetve mondott. Minden alkalommal egy kicsit kipótolva az előadásokat saját gondolatokkal. Őstörténete minden népnek van, és van az emberiségnek, ami a homályba vész. Sok mindent megtudtam a tíz év alatt, és nagyon megtisztelem barátunkat a gondolatért, hogy a miénket, a mi őstörténetünkkel foglalkozó előadássorozatot indított, és még van energiája, bár fogyóban. Az utolsó két évben, ahogy visszaemlékszem, elmondta, nem tudja, hogyan tovább, nem támogatják, ami a helyiség biztosítását és némi előadói díjat jelent. Csütörtökön ismét év végét írjuk, idei utolsó összejövetelünk alkalmával. Gyuri most is el fogja mondani, nem érzi a támogatást, a kulturális intézmények átszervezésével, más helyre telepítésével, megbomlik valami. Ez alkalommal úgy gondolom, igaza lesz! Elvégezte az egyetemet, ami újabb ok, mert úgy szokott lenni, ha már nincs meg a motiváció, akkor megszakad valami, és hiányában nincs senki, aki az önkéntes szervező munkát magára vállalná. Nincs szervezet, nincs vezető, megszűnik a közösség, ha elhagyja a vezető. Az egyházak, itt a Kárpát hazában, különösen a katolikus megmarad. Az ember legnagyobb kérdésében, az elmúlás gondolatában, betöltött egyházi szerep, elkerülhetetlen. Maga pap is lehetne, vonta le a következtetést alkalmi ismerősön, úgy beszél, hogy kiállhatna a szószékre. Pedig nem tettem mást, mint újfent elmondtam rögeszmémet, az ember közösség nélkül, nem ember. Hiába a háborúk, közösségért folynak. A győztesnek átmenetileg igaza van, és a népek őstörténete nem áll másból, mint háborúskodásból, a visszatekintő az idő távolodásával megbékél a háborúval, és erénynek tartja a győzelmet, erénytelenségnek a vereséget. Mindig két háború közötti időszakban születik meg a viszonylagos béke, akkor cselekszik az ember értelmeset, születnek a népdalok/dalok, születnek a népművészek/művészek alkotásai, teremnek gondolatok, mert az ember problémás élőlény, és problémáit is le akarja győzni. Saját magát is meg akarja valósítani, élővé tenni az élettelent isteni módon, vallják a mesterséges intelligencia hívei. Nem várja meg a természet sodrát, nem csak a másik népen akar uralkodni, hanem mindenen. Ma őstörténeti téma, honnan jöttünk, milyen nyelvet beszéltünk, milyen dalokat énekeltünk, milyen csatákat vívtunk meg. Báthory bácsi tyúkokkal foglakozott a téeszben, és nevetve mondta ma nekem, nem igaz ám az, hogy a tyúkoknak nincs esze, mint ahogy a közmondás tartja, tudnak azok is kotyogni, veszekedni, a kakasok viaskodni, és a győztesnek jut az egész tyúkállomány, a vesztest még a tyúkok is üldözik, és a tyúkoknak is van őstörténete, csak nem keresik, minek!

Önjuss

Velem mindig történik valami…Tudja valamit jól ki kell találni, ennyi az egész. Csak mártogatni kell a gyertyát és magától meghízik, de mi van a másik edényben? Víz, közönséges víz. Avval hűtjük le a bemártott gyertyára ráragadt sztearint, hogy minél előbb lehűljön. Nem parafinból készül a gyertyájuk? Most mondtam, sztearint használunk, abból készül a gyertyánk. Egy édesanya elment a gyermekével, boldogan vitte az általuk mártogatott, díszített alkotást. Nem lehet, hogy a víz miatt kevesebb sztearin ragad a készülő gyertyára a következő alkalommal? Nem. Mi egyébiránt a végzettsége fiatalember? Nekem ez is van, meg az is van. Hogy lehet ilyen fiatalon annyi mindent kijárni? Hát éppen ez az, hogy nem kell kijárni, hanem jól kell tudni kiválasztani azt, amit csinálni akarok, mert az iskola nem számít. Most már komolyabban megnéztem magamnak a fiatalembert, nem lehet még harminc, és neki az iskola nem számít. Miért számít, kérdezett hirtelen vissza, már azt hittem le szeretne rázni magáról, azért felelget foghegyesen. Igen, én úgy gondolom, számít. De ha nincs szükségem rá, akkor minek? Nézze, azért van egy néhány szakma, ahol jó, ha az ember tudja mire kell számítania előre, mert nagy kár a rossz számításnak az eredménye. Leszakad a híd, megsüllyed az épület, ferde lesz, aztán győzik megállítani a dőlést. A pisai ferde torony ugyebár, mivel építés közben észrevették, hogy megdőlt, a további emeleteket már nem merőlegesen építették a meglévőkre. Kompenzálták a hibát, számított, hogy volt olyan valaki, aki ezt megmondja az építőknek. Meg egyébként is, a megismert dolgokat sok szakmai területen föl lehet használni. Itt van ez a gyertyamártogatás, más módszert találhatott volna ki a gyertya hűtésére, előbb készülne el. Nem érdemes megfizetik az eltöltött időt. Ki fizet maguknak, hogy itt mártogatnak? Az Árkád. Idehívtak, igaz ismerős révén, aztán leszerződtünk, tizenöt óránként. Tizenöt ezret gondolt? Annyit. Ketten vannak, hét és fél nem rossz, megéri valóban nem tanulni, hiszen alig használ föl anyagot. Az külön van, majd annyit mondok be, amennyit jónak látok, külön fizetnek az anyagfelhasználásért. Még elmesélte, mert érdeklődésem végül dicsekvésre késztette, hogy benn a városközpontban gyerekműhelyt, „gyermekodut” működtetnek, ahová a tehetős szülők, beadják gyermekeiket, megtanulni ezt, azt ők, pedig rohanhatnak a pénz után. Ők megtalálták, jól választottak elfoglaltságot. A fiatalember magabiztossága imponáló volt, bár nem értettem egyet vele a tanulást illetően. Meg is mondtam neki, hogy a reformkorban, úgy lassan kétszáz éve mondták ki bölcs elődeink, kell a kiművelt emberfő, na és most a tudás századában különösen igazi elvárás lehet magas szinten, sokféle tudásra szert tenni. Államelnökünk a nyelvet, a sportot, a tanulást, az erkölcsöt helyezte többi elvárásai elé, és nagyon helyesen. A másik államelnökünk, aki éppen volt, a maga alkotta, jogi konstrukciót tartotta fontosnak, amit most is harciasan véd. Csak egy a hiba, kevésbé érdekli, vajon egyenlően mérik az igazságot. Justitia egyensúlyozza mérlegét, a nagy Cato is vallotta, mit sem ér a jog, ha nem egyformán mérlegelnek. Jusson és maradjon!

Jónapot

Velem mindig történik valami…Nem első alkalommal veszítettem el, egyszerűen nem találtam. Ilyenkor tűvé teszek mindent. Hárman voltak, már csak ő van meg, különösen vigyázok rá. Mindenhová magammal viszem, sokszor ez okozza, hogy elkallódik. Ruhásszekrényemben nagy a rend, de kevés a hely, szükségmegoldással alakíttattam ki tetőtéri, másra nem használható térből. Kevés a rakodó hely, egy életen át összegyűjtött, sok mindennek kell helyet biztosítani. A könyvek, a sajátok és a szülőktől örököltek. Milyen sok kötött már ki gyerekeimnél, másokat rendezés közben, megtartván a jobb állapotút, vittem el az antikváriushoz. Ha nem volt rá igénye, otthagytam térítés nélkül, ezt megengedték. A Ferencesek utcájában nyitott olvasószigetet egy fiatal pár, könyveik polcok híján egymás tetejére állítva, mindenféle tudatos csoportosítást hiányolva, álltak méteres magasságokat elérve. Ők bármelyik fölös könyvemért, fölajánlottak ötszázat, még a szakkönyvekért is. Idegen nyelvű volt az egyetlen, amit nem fogadtak be, idegen nyelvűt mások sem. Pedig micsoda szakkönyvek, főleg orosz nyelvűek, de kinek kell ma szakkönyv és orosz nyelvű? Pár évtized teljen el, keresnék, akkor majd nem találják, szoktam érvelni, a válasz többnyire az, hogy a mában élünk. Ezek a könyveim is a ruhatáramat szűkítik, meg a sok pilótatáska. Három vagy négy. Mikor mi volt a divatos, a szerint szereztettem be vállalati utazásaim alkalmával, elvégre nagy céget képviseltem, és praktikusak is voltak. Válltáska, és pilótabőrönd, jöhetett a gép fedélzetére, a fontos dolgokkal. A többi motyó, ha elveszett, utánam küldték előbb utóbb. Hol lehet? Ha kiöltözöm, másik öltönyömön keresem, és ha nem találom, akkor kipakolás, mert mindenhová magammal viszem. Lefelé kellene esnie, és sokadik alkalommal a szorosan egymás mellé szorított dzsekik, kabátok, vagy valamelyik rég nem használt cipő belsejében találom meg, úgy, hogy a cipőt kifordítom és kipottyan. Most semmi reményem nem maradt, és mennem kellett. Nélküle! Mennyiszer kérdezték, zsidó vagy, s még büszke is rá? Nem ellenkeztem, ahogy tót, török, horvát, román, magyar vér folyik örökletesen ereimben, meglehet zsidó is. Szemita, a barna szemű fajtából. Más alkalommal csak megbámulták, rajta felejtették szemüket, és elfordultak, továbbálltak. Tízéves, tíz év alatt kettő elveszett, ezt legalább tízszer elvesztettem, megleltem, most, hogy nem találom, rossz hangulatban indultam útnak. Kocsival mentem előadást tartani, előtte még reggelizni is szándékoztam, nem lett belőle semmi. Kiraktam a projektort, a számítógépet, összecsatoltam a készülékeket, megtartottam az előadást, ami után a csoport néhány tagjával, még továbbgondoltuk az elmondottakat. Hamar sötétedik, jelezte elfutott az idő, elmentek, rám az összepakolás várt még, és mielőtt mentem volna, tettem pár lépést azon gondolkozva, merre vegyem majd utam. Ahogy lépegettem, fémes, halk koppanásokat hallottam minden egyes lépésem után. Rajzszög, kavics lehet a gumirecék között. Egyensúlyozva magam megemeltem egyik lábam, és a talpamba szúródva ott volt, a már sokszor elveszített kis, aranyszegélyes, fehér, nyolcágú csillag, a Dávid jelem, hitem jelvénye. Repestem a boldogságtól, Hogy mégis megtaláltam! Általában is nagyon ragaszkodom a tárgyakhoz, de ehhez különösen. Kell nekem ennél jobb nap, nem!

Népesedésgyarapodás

Velem mindig történik valami…Az ügy peres útra terelődött. Mindkét fél hitte, igaza van. Igaza van a saját szempontjából. A levél udvariasan elutasító volt, a felperes közölte, semmiféle engedményt nem tud adni, a hátralékot egy összegben és minél előbb rendezni kell, egyébként, pedig a szabályoknak megfelelően járnak el. Felperes évek óta szolgáltatói viszonyban áll alperessel, alperes kiszolgáltatott helyzetben leledzik, nincs, legalábbis korábban nem volt lehetősége választani a szolgáltatás fajtája, energiaszolgáltatásról, vezetékes szolgáltatásról lévén szó. Alperes havonta részszámlákat fizet felperesnek, az év elteltével, mérőleolvasás alapján rögzítik az elfogyasztott energiamennyiséget, és a befizetett összeget vagy ki kell egészíteni, vagy pedig a szolgáltató magánál tartja a többletet és betudja a rákövetkező év részszámláiba. A havi részszámlát az eltelt esztendő teljes energiafogyasztásának egy tizenketted része alapján bocsátják ki, és számlalevél formájában alperes megkapja, a befizetett összeget felperes jóváírja mindaddig, amíg ismét kikézbesítik a tizenkettedik, a mérőóra leolvasása alapján kiszámított elszámoló számlát, végszámlát. Alperes nehezményezte, az igen nagy összegű végszámlát, valamint azt, hogy a mérőleolvasás az ő bemondása alapján történt, jegyzőkönyv nem született, amelyben felperes nyugtázza a bemondott mérőóra állást, alperes, pedig elismeri azt. Alperes elektromos levél útján észrevételt tett, a közösen ellenjegyzett jegyzőkönyv hiányára, bevallva azt, hogy ő is tévedhetett, erre, vagy arra billentve a tényleges energia fogyasztás rögzítését. Felperes hetek múlva reagált alperes levelére, betartva a harminc napos válaszidőt, az ügy folyamatban van. Felperes újabb hetek teltével mérőóra állás leolvasását kezdeményezte, az általa javasolt időintervallumban, melyet alperes elfogadott, a jegyzőkönyv megszületett, alperes időközben kifizette az elszámoló számla utáni első részszámlát, aminek jogossága részéről vitatott volt, evvel jó szándékát kívánta igazolni, nem zárkózik el a rendszeres fizetés elől. Elektromos levél útján kezdeményezte, a magasnak tartott elszámoló számla részletfizetését, a magas energiaárak, és az árak emelkedésével koránt sem lépést tartó, attól elmaradó jövedelmére hivatkozva. Ezt a kérelmét utasította el felperes, elektromos levélben, avval indokolva döntését, hogy alperes a megelőző év januárjában, azaz egyszer a tizenkettő lehetőség közül, késedelmesen fizetett, és a nem rendezett elszámoló számla összege tetemes. Az elektromos levél téves adatot tartalmazott, ugyanis az elszámoló számla utáni év első részszámlájának összegét is magában foglaló be nem fizetett követelést tartalmazott. Alperes saját költségére, fölhívhatta gépi utasításokat követve felperes ügyintézőjét, aki udvariasan várakozásra szólította föl, amíg utánanéz ügyének. Telefonszámla, kamatteher, ügyintézői lefoglaltság, saját keresetkiesése az időveszteség miatt, és a bosszúság, a felperes ügyintézőjének szóló, tanmesének szánt történetet mondott el, aminek lényege, ha az alperes jól fizet, úgy általában, szándékában áll felperes követelését rendezni, egyébként is mindent az alperes fizet meg az energiaszámlában, akkor miért nem lehet némi méltányosságot gyakorolni. Az ügyek, kedves Kupec úr embereket jelentenek, akikből kegyed is él, jól! Alperes elállt a pertől, és beállt a keserű-szomorú, gyarapodó-számú polgárok sorába.

Életöröm

Életöröm

Igenyesség

Kétharmad

Műveszteség

Puttonyváltás

Elégséges

Szegényünnep

Sekívánság

Gyanúper

Szalmalélek

Félremagyarázat

Csillagajándék

Csillagajándék

És...

Lejtemelkedő

Diamatika

Tiszteletérdem

Cserestörténet

Zenevona-t

Márciusidusa

Angyalóriás

Terminusztechnikus

Intermezzók

Békesség

Közlendőként

Vásárdrog

Tyúktörténet

Önjuss

Jónapot

Népesedésgyarapodás

Translate

Időgép

Címkék