Gyanúper
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 23.
Velem mindig történik valami…Bepiáltak, ez nyilvánvaló, mi a csudának ölelkeznének a nyílt utcán. Dülöngélnek, majd összeesnek, és pont ilyenkor, és pont itt, egy nagy tömeg szeme láttára. Ez a mai fiatalság! Berúgnak délelőtt, aztán balhéznak. Nem csak engem riaszt, látom másokat is. Elsietek, még mielőtt közelebb érnek. Megbízatásom van, három kiló krumpli, négy szelet hal és négy zsemle. Nahát, itt vannak a sarkamban, és valami fehéret lebegtetnek maguk előtt. Politika, napi politika, mégsem fiatalok, örvendeztetett meg a társaság, de azért maradjanak távol, addig kigondolom, hol is árulják a krumplit, meg a többit, a rám bízottakat. Távolabbról visszanézve szétoszlott a csoport, oda, odamennek valakihez, és megölelik. A bolt ablakán át az eladó lányok fiúkat nézegetnek, egymást ugratják, kimész ahhoz a sráchoz? Hölgyeim, én krumplit szeretnék, mi meg azokkal a fiúkkal ölelkezni. Mi történik kinn, nyilvános ölelkezést találtak ki. A jó múltkor, a Színház téren amatőr színjátszók szórakoztatták a járókelőket, az év egyik rendezvényén. Performansz, de mi célból, tanakodtam magamban akár csak akkor. Ott az egyik srác félmeztelen tányérról osztogatta a kenyérdarabokat, nem, mégsem, inkább kínálta. És azt válaszolta kérdésemre, a szegénységet szeretnék bemutatni, azért vetkőzött le, és szegény létére mégis megosztja a saját kenyerét másokkal. Vettem is egy darabot a tányérról, másoknak is elmondtam, üres is lett hamar a tányér. A srác meg örült, mert hideg volt, libabőrösen rohant vissza a ruhájáért a színházba. Ezek itt, pedig ölelkezni akarnak. Most tudtam elolvasni mi áll a ruhadarabon. Ingyen megölelhetsz, ölelj meg, ingyen! Karácsony előtt egy nappal? A szatyor krumplival megvolnék, zsemle is van. Halat nem árulnak, de igen, ott van a pultban, a hűtőpultban. Négy darab helyett tizenkettő van a dobozban, majd eltesszük későbbre. A három ezredik lépésnél tartottam, elhatároztam, hazagyalogolok, úgy meglesz az ötezer, a napi penzum. Na, ne! Csak nem akar engem is megölelni, kisfiú, bosszantottam a megint elém kerülő, ölelkezni vágyó, olyan negyven körüli férfit. Két kezében a transzparenssel, ingyen ölelek, fordult felém. Továbbálltam gyorsan, és pár lépés után visszafordultam. Mi a csuda ez a játék, meg akarom tudni. A férfi messziről kezdte, Olaszországban voltak, relatíve nagy a baráti körük, gyakran összejönnek ilyen, olyan okból. Névnap-, születésnap-, keresztelő- komaságünneplésre, és egyikük pár napja olaszországi élményükre emlékezve vetette föl, olyan sok az egyedül álló ember. Tegyenek úgy, mint az olaszoknál látták, írják meg a plakátokat, és próbálkozzanak. És? Elmondok egy esetet. Egyikük itt a vállamon sírta el bánatát, mindent megtudtam róla. Valóban egyedülálló, elhagyták, feleség, gyerekek, rokonok nincsenek, karácsonykor egyedül lenni, ne tudja meg, mit jelent. Mindenem van, lakás, állás, de nem merek új életet kezdeni senkivel, azért is járok még mindig dolgozni, hogy emberek között legyek, a karácsony nekem az egyedüllétet, a senkinek nem kellek, állapotát jelenti. Elhittem, amit mesélt. Amikor elváltunk, még egyszer visszanéztem, és gyanúként jött a gondolat, egyedülállók szervezték az ismerkedés e fajta módját, maguknak, ne legyenek egyedül Karácsonykor.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése