Telefonbaj
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 2.
Velem mindig történik valami…Csörög a telefon, nem veszem föl. Bevettem két pirulát, azt mondták egyet szabad egyszerre. Egymás után, óvatosan nyeltem le őket, és örültem, hogy a barátságtalan, szeles, utcára ma már nem kell kimennem. Egész nap talpon voltam, már az sem esett jól, hogy reggel korábban keltem a szokottnál, óracsörgést megelőzve. Már az is zavart, miért ébredek föl akkor korábban, amikor egyébként is korábban kell fölkelnem. Kiismerhetetlen az emberi agy. Lenn a kanapén, jól körbetekertem magam a termo takaróval, szokásom szerint jobb oldalamra fordultam, párnám alá dugtam a karomat, így férek el legkényelmesebben, és vártam az álmot. Megkíséreltem mindent kisöpörni az agyamból, mert elalvás előtti gondom főleg az, évtizedek óta, hogy gondolataimat rendezem. Most, hogy ebéd után dőltem le, azon méláztam, mit teszek, ha fölébredek. Ezt akartam kihajtani, az agyamból, és már, már sikerült, amikor észrevettem, ráncolom a homlokom. Rossz tulajdonságom, képtelen vagyok leszokni róla, ezért olyan ráncos a képem, a homlokom, mint a tengerparti homok, az apály után, olyan recés. Leeresztettem hát ráncaimat, és már, már sikerült lassabban lélegeznem, mélyebbeket, hasam neki eresztettem a kanapé oldalának, és megszólalt a telefon. Azt hittem álmodom, de valóság volt, hagytam, csörögjön csak, megunja, aki hív. Már túl volt a tizedik berregésen, leakasztottam a kagylót, bemondtam, tessék. Soha. többet nem szoktam szólni, valaki hívhat rossz szándékkal, ne tudja meg kit is hívott. Ha ismerős, rám ismer. Doktor Bősze vagyok, Szegő doktornőt keresem, a radiológiáról beszélek. Majdnem azt mondtam, felőlem beszélhet a madarakról is, csak ne zavarjon. Magánlakás. Kérem, én a kettő tizennégy három hetven négyet hívtam. Hát pontosan ez a baj, hogy nem ezt a számot hívta, ez a kettő tizennégy három hetvenhét. Sürgősen beszélnem kell Szegő doktornővel, konzílium… Hívja akkor a kettő tizennégy három negyvenhetet. Jó, elnézést! Letette. Visszacsúsztam a helyemre, körbeigazítottam a meggyűrődött takarót, és kissé éberebben vártam a jótékony jövevényt, az álmot. Már, már megjött, amikor csörgött a telefon. Háromig vártam, gondoltam megemelem, és leteszem. Nem vitt rá a lelkem, lehet, valakinek még fontos vagyok. Elmegyünk az előadásra, szólott barátom csendes hangja, megyek érted fél hatra. Istenem, Pista a rossz lábával jön értem, nyáron elmegy, de esőben, sötétben. Dehogyis jössz, majd az én kocsimmal megyünk, válaszoltam ijedten, elfeledkezve az altató bogyókról. De jó lenne, ha nem indulna, ilyenkor, hidegben két nap után lemerül az akkumulátorom. Beindult, visszabolyongtam a házba, már, már azon voltam füllentek egyet, helyette felöltöztem, és magam is féltve elindultam Pistáért. Kinn várt a házuk előtt, zakóban, esernyő nélkül! Úgyis autóval megyünk, érezhette meg gondolatomat. Mióta vársz rám, ne haragudj, nehezen indult az autóm, füllentettem mégis. Tudom, bírod a hideget, tettem még hozzá, bekászálódott, görbebotját lábai közé szorította, akkor láttam meg, szandálban van. Pista paraszt gyerek, megszokta a hideget. Hazafelé jövet aztán végleg föléledtem. Nem estem bajba!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése