Elégséges
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 26.
Velem mindig történik valami…Kislányuk benn a szobában játszadozott a betlehemi szobrocskákkal, megengedték neki, ide-oda rakosgatta a bábukat, szépen beszélt hozzájuk, és énekelte a tőlük tanult karácsonyi dalokat. Tulajdonképpen nem is a kislányuk volt, hanem az unokájuk, ám egészen pólyás kora óta ők nevelték. Egy fiúgyermekkel áldotta meg a Sors őket, rendes, szülőszerető, segítőkész volt mindenkivel, öröm töltötte el a szívüket, amikor mások mondogatták, de jó nektek, jó fiatok van, nem úgy a miénk. Nem tehettek róla, hiába szerettek volna testvéreket a fiúnak, nem lett. Ahogy növekedett szép szál emberré vált, kettejükre egyszerre hasonlított, boldognak érezték magukat hármasban. Eljött a házasodás ideje, megkérdezték hát gyermeküket, választott már magának valakit, mert ebben a kérdésben nem volt közlékeny a fiú. Választottam már rég, de nem merem mondani, árva lány az illető, nem ismerte sem az anyját, sem az apját. Intézetben nevelkedett, szolgálólány a gazdag parasztéknál. Nekem megtetszett, bevallottuk szerelmünket egymásnak, de kendteknek nem mertem előhozakodni vele. Szülei megörültek, mégsem marad egyedül a fiú, és boldogan egyeztek bele a házasságba. Szerény volt a lakodalom, rajtuk kívül senki sem volt kíváncsi az árva szolgálólány férjhez menetelére. A falu már úgyis a szájára vette, a gazda fiának a szeretője biztosan, azért nem kell senkinek. Hamar megszerették menyüket, és nem váratott sokáig magára a baba sem. Mikor megszületett, a hirtelen melegedéstől megáradtak a patakok, éjjel tört rájuk a nagy víz. A két fiatalt együtt temették, a kislány úgy menekült meg, hogy a pólya fönntartotta a vízen, a nagyszülők mentették ki a kisházból, ahol külön laktak. Azóta nevelik, sajátjukként, de mihelyt értette a gyerek, elmondták az igazságot, szülei messzire mentek, csak nagyon sokára fog találkozni velük, tekintse hát őket a szüleinek, ők viselik a gondját. Kinn a konyhában éppen arról beszélgettek, jól tették, vagy sem, hogy a kislányuknak elárulták az igazságot, hiszen még ők is lehettek volna koruk szerint későn jött gyermek szülei. A kicsi kijött a szobából, és megkérdezte tőlük, hogyan lehet az, hogy a Jézuska minden évben megszületik, és soha sem hal meg? Mennyi Jézuska van akkor? A két ember összenézett, válaszolni kell, de ilyen kérdésen ők még soha nem gondolkoztak, lám a kislány milyen okos, ilyeneken gondolkodik. Az ember válaszolt lassan, megfontoltan, ismét az igazat kell megmondani. Bizony a Jézuska meghal, azt nem is mondta milyen kegyetlen módon, de föltámad, nem testi értelemben, hanem amikor új élet születik a földön, akkor benne újból életre kel. Én is megszülettem ugye, akkor bennem is bennem van a Jézuska, kérdezett tovább a kislány és tibennetek is, meg az anyukámban és az apukámban is, akikkel majd sokára találkozni fogok, hadarta gyorsan a gyermek. Igen kislányom, mindenkiben, aki valaha megszületett, benne van a Jézuska, úgy mondjuk, a lelke az mindenkié, nem számít, hogy fehér bőrű vagy fekete, nem számít, hogy tud róla vagy sem, az sem számít milyen hitű, az sem számít, hogy gonosztevő valaki vagy sem, a Jézuska ott van benne, a Jézuska mindenkié!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése