Angyalóriás
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 12.
Velem mindig történik valami…Tiszteletre méltó, kockászakós úr, statisztikát készít, a nagycsaládosok, a nemzetvédő nagycsaládosok körében. Fontosságát alátámasztandó statisztikai adatokkal állt elő, a hallgatóság hallgatott. Nem elsősorban nagycsaládosok voltak jelen, hanem úgy vegyesen. Egyikükkel találkoztam, orgonakészítő dinasztia, ő már a hatodik generáció képviselője, aki megtanulta ezt a csodálatos mesterséget, öt gyermeknek az édesapja. Jóval a statisztikai átlag fölötti gyermekszámmal boldog apa, természetesnek veszi a gyermekáldást, most egyik kislányával ült a hallgatóság között, a kicsi, korának természetességével nem figyelte az előadót, a figyelők sem, tudták a távlatokat érzékelni, a statisztikás előadó százéves időszakot vázolt, országunk kívánatos családviszonyairól, a nagycsaládok, a többgenerációs együttélés visszaállításáról, az idősek otthoni ellátásáról, ne kényszerítsenek senkit szociális otthonokba. Régen ő is több generációs nagycsaládban nőtt föl, és tisztában van avval, hogy a nagycsaládokban gondok vannak az együttéléssel, de száz év hosszú idő, és az ő statisztikái majd elősegítik, a követendő célt. Panelba kényszeredett, régen gazdálkodó életvitelt folytató szülőket, összeroggyant házakba, amelyeket roggyantságuk miatt nem tudtak értékesíteni, visszatelepíteni, hogyha a gyerek hazajön akkor a nagymama majd vigyáz rá. Így volt ez régen, ez a helyes, a családonkénti szaporulat egy egész négy százalékos átlaga száz év alatt helyreáll. A fölméréshez segítséget kér. Megkapja, döntöttek, bár ez a fajta statisztikai felmérés rendelkezésre áll, országos szinten. Ó szinergia, minek is találták ki a szervezők az ilyen csúnya szavakat. Adventi népszokásokat, jelképrendszert ismertetett volt kollégám, egyedül jött, családja otthon várja, de őt a hivatásérzet mozgatja, de lehet, hogy hivatástudat, hétköznapokon, hétvégeken. Advent, várakozás, aratáskor vágott búzaszalma az asztal alatt, hímzett terítő, adventi koszorú, aratási búzából csírázott kenyérfű, jézusi mondások, közeledik a karácsony. Megértették, nekünk karácsonyunk van, másoknak nem, ők nem képesek levezetni az ünnep elnevezésének eredetét, mi igen. Bibliamagyarázatok, hevenyészett idézetekkel, majd csendben engedélyt kapott a rendezőtől, a kilencvenegy éves, általam pár napja megismert felvidékről kitelepített bácsi. És csodát hallottunk. Szavalt, a statisztikák alapján, a népszerűségi listákon erősen visszaesett Márai Sándor „Mennyből az angyal” című versét. Ott állt előttem, kis termetére felülről néztem le, arcát nem láthattam, a már-már kimerült hallgatóság csendes suttogása elhalkult, a teremben megszületett a csoda. A kis ember elkezdett növekedni, az öregekre oly jellemző, rezgő hangja fokozatosan átváltozott, ő felnőttként átélte a csodát, amit a világ aztán elfelejtett, itt maradtunk egyedül, magunkra hagyva, csak egyben bízva, a küldöncben, az angyalban, aki most minekünk, öregember testébe költözve elhozta a csodát. Másoknál azonnal fölcsattant a taps, az öregembert kimerítette a szenvedélyesen elmondott vers, már helyet foglalt, az előre odakészített székre, és a csend tapsviharrá változott. A kis ember lihegett, mint a harcot győzedelmesen megvívó gladiátor, óriás lett közöttünk.Márai - Mennybol az angyal,, 1956, karácsony, katolikus - Videa
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése