Műveszteség
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 28.
Velem mindig történik valami…Rossz napok járnak énfelém, rám jár a rúd, nincs szerencsém mostanában, pechem van, és sorolhatnám még ki, mi minden teszi keresztbe a rudat etc. Elindultam valahová oda is értem de, bár nem hivatalosan, bezártak előbb, holnap újból kezdhetem az ügy intézését. Beleültem rezgő fotelembe, behunytam a szemem, és sajnáltam magam. Egy ideig, mert eszembe jutott Dechleva bácsi, akit mindenki bolondnak tartott, velem együtt. Mármint, én is bolondnak tartottam őt, mindaddig, amíg egyszer le nem ültem az asztalához. Megkérdeztem szabad, vagy sem, nem válaszolt, másutt nem volt hely az ebédlőben, elfoglaltam a három szabad szék egyikét. Dechleva bácsival szemben. Föl nem nézett, hanem válogatott színes golyóstollbetétjei közül. Írt! Úgy mondták a munkatársaim, Dechleva bácsi történelmet ír. Már nem is ismerte jóformán senki, mit is tevékenykedett a vállalatnál, olyan régen nyugdíjba vonult, ám ha az ebédlőbe beléptünk, Dechleva bácsi egészen biztos ott ült asztalánál, írta a történelmet. Nem tartom méltányosnak, hogy őt, aki a történelmet írja ne örökítse meg senki az utókor számára, ha Juríj Szolomonovics Beklemisev szovjet író részese lehet ennek a figyelemnek. Írói nevén csak Juríj Krimov, még egyszerűbben Krimov, az író. Első elemistaként kaptam a könyvét kiemelkedő, jó ég tudja miért, azt nem írta be a könyvbe a nevelőtestület, vagy annak egy tagja. Megkaptam a könyvet, és a nyári szünetben el is kellett olvasnom, első elemistaként. Anna és Szerjoska kapcsolatáról szólt a könyv, azt nem merném megfogalmazni, hogy szerelméről, hiszen én óvodában már voltam szerelmes, de egészen másképp. A haját húzogattam annak a kislánynak, akiről azt mondták a többiek, hogy mindig taknyos. Mindegy, nekem úgy tetszett. Krimov, szerelmes levelét egy kolhozparaszt találta meg, a halott Krimov belső zsebében, lehet, nem azt kereste, rögtön halála után másnap megtalálta, a levélen 19-et datált Krimov, a kolhozparaszt, pedig 20-dikán már meg is lelte, és eljuttatta az illetékesekhez, de előbb Krimovot érdemrendjével együtt elhantolta. Annát a regény elején Szerjoska a hátára veszi, és átviszi a jéghideg vizű patakon, a regény végén pedig, egészen véletlenül, miután a patakban Anna érezte Szerjoska testét, Szerjóska pedig Anna testét, elvált az útjuk, és a regény végén a pataknál találkoznak. Igazi mese. Egymásra találtak. Közben Krimov leírja a vállalkozás, történetét, ahol együtt tevékenykedtek Szerjóskával, Anna szemszögéből. Arról nem esik szó, hogyan történtek az események Szerjóska szemszögéből. Kirov másik regénye erről szólhat, mert kétregényes író volt Kirov, és korai halála ellenére élete példa, alakja, munkája, harca és halála a szovjet ember nemes példájaként szolgálhat az élők számára, hogyan végezzék el a hátrahagyott el nem végzett feladatokat, amit Juríj Szolomonovics Beklemisev már nem végezhet el. Dechleva bácsit egyszer az asztalra borulva találták a takarítónők, úgy gondolták elaludt, meglökték, de Dechleva bácsi már merev halott volt, úgy számoltak be a halottkémnek, székestől borult föl. Sajnos Dechleva bácsi műve elveszett, ezért sem kaphatta meg posztumusz a Szovjetunió Hőse kitűntetést és a Szocialista Hazáért Érdemrendet sem!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése