Zenevona-t
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 14.
Velem mindig történik valami…Kibírta, pedig túlbeszéltem magam, hasonló családból jöttünk, pedagógus és nem tanári családból. Magdika volt az első, akinek odaadtam, olvassa el kis unokámnak írt rosszasággyűjteményemet. Mintha csak velem történt volna fordult felém, és láttam, megkönnyezi, ki tudja már melyik történetet. Most is megemlítette, az előbb írott eset két éve történt. Benn ültünk a dohányzóban, az iskolai szabályzat, meg a törvény előírja, kijelölt dohányzóhelyiséget kell biztosítani a dohányosok részére. Talán ezért említette újfent történeteimet, mert akkor, régen nekünk is volt kijelölt helyiségünk, magunknak jelöltük ki a vécét. Jaj, nem zavarok jött egyik tanár, és már ment is. Fontos személy vagyok, igazgatóhelyettessel tárgyalok, a kikényszerített rövid, de nagy adag feketekávét iszogatva, elmélkedtünk. Anyukád hol végzett, Kecskeméten, a tanítóképzőben, adtam rá a választ. Erre föl Magdika eljátszotta, hogyan tanított Kodály Zoltán. Ő is csak hallotta Ádám Jenő bácsitól. Fölállt, odament a nyitott ablakhoz, kifelé fordult, aztán leült. Igen, ha nem szólt, akkor rendben voltak a hallottak, ha szólt, akkor annak bukás lett a vége. Iszonyúan szigorú tanár volt, csak magával volt elégedett, ezt már Ligeti György jegyezte le, most olvasom élettörténetét. Hiába a nagy emberek különösek, és nem attól nagyok, hanem amit alkottak. Kodály Zoltán, ha csak az Esti dalt írja meg, fönnmarad a neve, de írt Psalmus Hungaricust is! Meg gyűjtött egy rakás népdalt, meg a Tanácsköztársaság biztosa is volt. És nem írt új himnuszt Rákosinak sem, jó az, ami van, mondta. Talán azért maradt itthon, mert Emma asszony zsidó volt? Negyven évvel idősebb Kodálynál, a Sárika, pedig negyvennel fiatalabb. Így fonódott beszélgetésünk egyre messzebb, a zene körül. Gyere el, hallgasd meg az adventi műsorunkat. A tanári kar is fog énekelni. Mellékesen, nem csalogatóként tette hozzá a hiányosan, hirtelenjében fölsorolt műsorhoz. Szívesen tettem eleget a meghívásnak, a Dóm Múzeumban jó a környezet. Ennyiféle hangszert, ennyi tehetséges gyereket látni, hallani megható örömöt okozott. A komoly tanár nénik, bácsik rakosgatták a műsor alapján a kottatartókat, a gordonkatartókat, a székeket, szorgosan, csendben. Fuvolák, furulyák, fagottok, hegedűk, trombita, zongora, orgona, mi hiányzik még? Duett, énekkar, diákokból és a tanárokból álló. A zongorán, kedves hangszeremen négykezest játszott egy kicsi, meg egy nagy. Méretre! Tanár néni, beállította a székmagasságot, a kicsi jobbról, a nagy balról fog ülni. Bence és Péter. Mendelssohn: „A dalnak lenge szárnyán” szárnyalt a két gyerek, vastapsot kaptak tőlem. Tanár néni visszaigazította a zongoraszéket, és ott, ahol azt hitte, senki nem látja már őket, megsimogatta két kézzel a nagy arcát, puszit adott neki, a kicsit, a Pétert messziről is érezhető kedvességgel magához ölelte, mintha saját gyermeke lett volna. Ha összetalálkozunk, elsütök egy ajánlatot, ismerem régóta, szívesen lettem volna a tanítványa, de hát nem találkoztunk. És bejöttek mindnyájan, gyerekek, tanárok és elénekelték, eljátszották Haendel: „Örvendj világ” ismert, de ilyen szépnek soha nem halott alkotását. Velük nem kell elölről kezdeni semmit, jó vágányon haladnak, tanulók, tanárok egyaránt, a zene viszi jó irányba őket.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése