Közlendőként
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 8.
Velem mindig történik valami…Báthory bácsi Kisasszonyfán lakik, egyedül él, feleségét elvesztette pár évvel ezelőtt. Súlyos műtéten esett át, és ellenőrzésekre jár be Pécsre. Elhanyagolta magát, mondanánk, mostanában mindenki tudatos egészség megőrzésről beszél, most amikor a nyugdíjak folyósítása érdekében, a sarcolókat megsarcolják, egyébként nagyon helyesen. Báthory bácsitól megtudtam, ez a tévés világ elszoktatja az embereket a beszélgetéstől, ismerősök is csak a legszükségesebbet közlik egymással, aztán, különösen a téli időszakban, mennek nézni a sorozatot, a tévés teleregényeket. Nagyon igaza van Báthory bátyám, én magam is ezen a véleményen vagyok, utoljára Isaurát és Kuntakintét láttam a TV sorozatban. Milyen történelmi neve van kegyednek, már a bemutatkozáskor föltűnt, mondom neki. A kitűzőjét vettem észre, egy nagyobb méretű százas számot ábrázolt, mintha aranyból készült volna. Édesanyám szülővárosának volt százéves évfordulója, lenn a Vajdaságban, lementem, én is ott születtem. Nyolcvan fölött vagyok ám, mondta kis büszkeséggel a hangjában, de az operáció majdnem elvitt. És kend, hogyan tölti a napjait, egyedül, érdeklődtem tovább, látva beszédes kedvét. Elvagyok, van kutyám, macskám, meg aprójószágok, azokkal van tennivaló. Bezzeg régen ilyenkor, mindenki összejött nálunk is, akkor szövődtek az ismeretségek, meg színi darabokat is játszottunk. Felnőtt fejjel, csodálkoztam szándékosan, halottam ilyet már mástól is. Bizony, ahogy mondani szokás, apraja nagyja részt vett a közös szórakozásban, szórakoztatásban. Most meg ez a tévé elveszi az emberek idejét. Én a híradót nézem, azt is az időjárásért elsősorban. A fiam jön értem, autóval jutok haza, szívesen megteszi, amióta az enyémet az unokámnak adtam. Nem vezethetett, hiszen nem mutat nyolcvan éveset, meg jó most már az egészsége is? Hát tudja, nagyon szerettem vezetni, megnyugtatott, vezettem is sokat, a munkámmal járt, de az unokám olyan szívesen nézte az autómat, hogy megesett a szívem rajta, tavaly karácsonykor azt mondtam neki nagy hirtelen, tied az autó. Szólították, aztán megint mellém ült, és kimondta, amit még talán magának se fogalmazott meg, bizony még most is szívesen vezetne. Ám amikor az unokáját látja az autóval, büszkeség tölti el, ezt tőle kapta. Mostanra beszéltük meg a fiammal, hogy jöjjön, szólt, és készülődött, ami azt jelentette fölállt, kezet nyújtott. Na Isten vele, és megint megcsodáltam vasalt öltönyét, egyenes tartását, járását. Nem volt magas ember, talán azért húzta ki magát, ősz, frissen nyírt hajjal, minden cókmók nélkül indult kifelé. Elfogott a kíváncsiság, vajon milyen autója van a fiának, akit földicsért az egekig, ő gyártja az összes magyar haszonjármű műanyag alkatrész szükségletét. Utána mentem. Kinn a hidegben még váltottunk pár szót. Báthory bácsi, mintha csak nyár lenne kigombolt ingnyakkal, nagykabát nélkül, várta a fiát, időre. Akárcsak a svájci vasutak, olyan pontosan gördült elénk a fia, egy pompás, bár nem új, Volvoban. Ugye megmondtam, nézett rám, és elegánsan lehuppant a vezető mellé, már annyi időnk sem maradt, hogy még egyszer kezet rázzunk, a Volvo elhúzott, Kisasszonyfára. Remélem, a közlendők között leszek majd, amikor a szomszéd kérdi, na mi történt a nagyvárosban kegyeddel Báthory szomszéd? Beszélgettem!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése