MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK SZERETETTELJES ÚJ ÉVEKET KiVÁNOK!
Velem mindig történik valami…A Tél sokat váratott magára, hosszú előkészületek után érkezett meg. Csapadék volt bőven a földeken, a talaj nem volt képes elnyelni a sok égi áldást, az emberek véleménye megoszlott, egyikük kívánta jövetelét. Nem tudnak elutazni a hegyekbe szánkózni, síelni, még hideg sem lesz, hogy legalább a tavak befagyjanak, lehessen korcsolyázni. Mások, és ők voltak a többen azt kívánták, bárcsak ne érkezne meg a Tél. Tartósan hűvös a levegő, hosszú hetek óta fűteni kellene, de nincs miből, benn a lakásokban is fáznak, már akinek van lakása, mert közülük soknak nincs. Hajléktalanok, a hajléktalan szállások megteltek, a zsúfoltságban odakényszerült társaikat rabolják meg, elveszik azt a keveset is tőlük, a személyes tárgyaikat, amelyeket magukkal cipeltek nap, nap után. Megint mások úgy gondolkoztak, nem kell már több csapadék, abból is csak baj lesz, átélték az árvizeket, ami lerombolta házaikat, magával ragadta életük során gyűjtött vagyonukat, újból kezdhetik összeszedni a legszükségesebbeket. A természetnek mégis van egy rendje, a Tél, ha későbben is, de meglátogatja azokat az embereket, akiket emberemlékezet óta látogatott, rövidebb, hosszabb ideig. A gyerekek örültek a hónak, a felnőttek is, még azok is, akiknek gondot okoz, mert a hóesés gyönyörű látvány, akkor is, ha nagy pelyhekben esik, és akkor is, ha erős szél kíséri jövetelét, és a hó befészkeli magát a legeldugottabb helyekre is. Siessünk, menjünk, építsünk hóembert, kérték a gyerekek szüleiket, későn jött a Tél, lehet, hamar távozik, és nem lesz hóemberünk. Hóemberek készültek sok helyen, egyikük, egy nagyon nagy, többeknek az összefogásával kelt életre, a hókotró gépeknek által összetolt friss hóból, és nagyon szépre sikeredett. A hidegtől elgémberedett tagokkal tapogatták oldalát, alakították ki nagy fejét, és gondot okozott mit is tegyenek a fejére fejfedőnek. Végül akadt fejfedőnek való, a hóember maga is meg volt elégedve. Beesteledett mire elkészült, ott hagyták egyedül. Az éjjel még hideg volt, de aztán azoknak lett igazuk, akik a Tél gyors távozását sejtették meg, a következő napok megenyhültek, a hóember elkezdett fogyatkozni. A gyerekek, akik előző nap még annyira szerették, rosszaságból, vagy játékból elkezdték dobálni, és a hógolyók nagyon kemények voltak. Alig kellett összeszorítani markukban a havat, jéggé állt össze a hó, és a gyerekek nagyon ügyesek voltak, egyre, másra eltalálták, a hóember egyébként is olvadó testét. Súlyos sebeket ütöttek rajta, a felnőttek is csatlakoztak a gyerekekhez, mielőtt fölvitték ebédelni őket, alaposan megdobálták, és örültek a találatoknak. Estére a hóember összetöpörödött, keze leszakadt, fejsérülései következtében elgurult a fejfedője, fejét formátlanná ütötték a jég-kemény hógolyók. Az éjszaka során tovább enyhült a levegő, a hajnali autók lefröcskölték szennyezett hólével, reggelre alig maradt belőle valami, ami hóemberré tette. Megadta magát a sorsának, hamar végiggondolta rövid életét, vajon volt értelme meglétének, vagy fölöslegesen jött világra. Néhány órát élt csupán, de ez alatt az idő alatt, megszületett, örömöt okozott, megvénült, áldozatul esett teremtőjének, a Télnek, és visszatér, immáron víz formájában életet adni, az örök körforgásba. Boldog volt, és elmúlt!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése