Intermezzók
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. december 10.
Velem mindig történik valami…Szaporáztam a lépteimet, megjött a hideg. A gyors lépések kimelegítenek, meg aprók is, csúszik a talaj, a sózás még elmaradt. Ő nyugodtan rakta lábait, neki mindegy Nyár vagy Tél, Tavasz vagy Ősz. Először a botját rakja maga elé, aztán lendít egyet az egyik, soron következő lábával, az X-et kikerülendő, ráhelyezi testsúlyát, majd lendít a másik lábával, ha sikerül, megelőzve az előbbit. Ha nem újból próbálkozik. Télen, Nyáron. Most a csúszós talajon sem tudott lassítani, begyakorolt mozdulatai, csakis egyféle lépéseket tesznek lehetővé számára. Szemüveges, és alaposan kancsal, hol az egyik szemével, hol a másikkal fókuszál az emberre, furcsa, amikor vált, azt gondolhatod mást vett észre, őt akarja üdvözölni. Naponta megteszi az utat, aztán kicsomagolja, hinnéd akkurátusan, pedig csak így tudja, aztán árul, régi, eladatlan, vagy eladhatatlan könyveket, kisebb olajfestményeket. Mindenki a barátja, aki odamegy hozzá beszélgetni, szívesen teszi, őszintén érdeklődik hogyléte felől, mert igaz, hogy fiatalember, de egyre romlik az állapota, mozdulatai évről évre lassulnak, sorvadnak az izmok. Naponta bejár árulni, lehet sikerül is valamin továbbadnia, aztán havonta egyszer fölül a vonatra, elutazik Nyíregyházára, meg vissza, egy nap alatt megtéve az utat. Ilyenkor elszámol, és az összes nála, bizományban lévő könyvet, festményt vinnie kell, az elszámolás egyúttal leltározással egybekötött, mások miatt. Mert akik tehetik, megszerzik a jogosultságot, eladják az árut, és a pénzzel nem számolnak el, az áru elveszett. A jogosultság is, de majd lesz másik, máshol. Gábornak nyíregyházán sikerült a hálózatba kerülnie, avval senki nem törődik, hogy közelebbi lehetőséghez juttassa. A busztól indult, pár lépésserl utána találkoztunk össze. Egy pillanatra megállt, vállára tettem a kezem. Téged nem irigyel senki, mondtam neki köszönés helyett, velem is jóban van, megtehettem. Hát nem, eddig még nem irigyeltek, az állapotomért, de hiszed vagy nem a helyemet igen. A helyedet, kinek kell a te helyed, nincs bódéd, szerencsére nem fizetsz helypénzt, nem a piacon vagy. Ez igaz, de egy fotelt, és egy asztalt elfoglalok, és nem egyszer megjegyezték, itt árulok, ahol a büfé van, nem lehet leülni. Ilyenkor fölállok és átadom a helyem, lehet nálam betegebbnek. Ez van, hozzászoktam, elviselem, nem bánt, ezt kaptam. Mostantól kezdve irigyed leszek, vigyorogtam rá mosolygó szemmel, irigyelni fogom megelégedett türelmedet, tudomásul vett sorsodat. A kereseted nem! Erre föl ő nevetett nagyot, nem sokra mennél vele, én is éppen kijövök a bevételből. Semmire, ami több a megélhetésnél, nem futja. Hasznos dr. ma lehülyézett, meghallgatta a Dezsőt, a Ránki Dezsőt. A világhíres művészek sorozatában, a Kodály Központban. Mit hallgattál, nem tévesztett a Ránki, nem tapsoltál közbe, kérdeztem tréfás komolyan. Már előfordult, akkor körbenézett, mintha nem is ő lett volna. Nem tudtam meg mit hallgatott, majd megnézem a Neten. Neki más jellegű gondjai vannak, tud járni, hetvenévesen is alkalmazzák még a barátok, jó munkakörben, legutóbb már professzorokkal járt külföldi körúton. és a hangversenyeken élénken üdvözli hasonszőrű társait, széles mosollyal. Ő is boldog ember, én meg hülye. De biztosra megyek, előveszem hangversenykalauzt, átnézem a művet, ne tapsoljak a tételek után, és kivárom a mű végét.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése