Sok, hatalmas fenyő található Kisújbányán is. Fiatal korukban szépen megfértek a többi fa között a portán, díszítették a kertet, előkertet, örök zöldet varázsolva a hideg téli világba. Majd minden porta büszkélkedik egy- egy gyönyörű példánnyal, amelyek talán, sőt biztosan nemzedékeknek nyújtottak látványt, örömöt égre törő, nyílegyenes törzsükkel.

Nemrégiben a fiammal kirándultunk egyet, megtekinteni a vidéket, házunkat, ismerősökre bukkanni, elbeszélgetni, majd hazaindultunk.

Fényképezőgépet vittünk magunkkal, amint ez rendszerint így van, hiszen úton-útfélen adódik a téma. Az egyik portán éppen egy veszélyesen házhoz közel álló, több-tízméteres fenyőóriás kivágásába kezdtek. Sok felvételt készítettünk, mert ott azon a helyen többé nem lesz faóriás.

Andersen kis karácsonyi fenyője ezen a helyen átvészelte fiatal korát, és egyre nagyobbra, egyre hatalmasabbra növekedett, hozzátartozott már környezetéhez, az öreg házhoz, az idős diófához, és amikor erősen fújt a hideg téli szél összebólogattak távolabbi társaikkal. Az öreg ház lakói már nem emlékeztek arra, ki is ültette őt hajdanán jelenlegi helyére, ahol mostanra veszélyessé vált az új házra és lakóira.

A fenyőfa tudta már régóta, hogy lassan élete végéhez közeledik. Már nem viselte olyan jól az erős téli szeleket, bele-belenyögött, amikor a szél belekapaszkodott derekába. Sorsába beletörődött, csak azon aggódott, hogy az ágait nyesegető munkásemberek le ne zuhanjanak hatalmas termetéről bajt hozva családjuknak.

Szép élete volt, gondolta. Mennyi mindent látott élete során, és mennyien megcsodálták őt is.

Látta az egymás után következő nemzedékeket az öreg házban, látta azt, milyen nehezen megy soruk. Lassanként régi tulajdonosai mind elköltöztek, a búcsúzás mindig nehezére esett, és nagyon megviselte, ha el kellett válnia sorstársaitól.

Most rajta van a sor, mennie kell, és tudja, hogy valahol még hasznát veszik. Hatalmas törzse talán egy ház tetejét fogja borítani, oldalágai pedig még elég erősek ahhoz, hogy a zord téli hidegben valakiknek meleget szolgáltasson. Ő nem hiú már régóta, büszkén viselte fajtáját, és tudja, hogy ha valaha megszületünk eljön az ideje, amikor eltávozunk az örökkévalóságba.

Szeretettel, tisztelettel.:

Dr. Petre András