Velem mindig történik valami…Igen, elfogult vagyok, mert elfogultságomnak alapja van. Elfogult vagyok Király Csaba Liszt díjas zongoraművésszel szemben a szó legnemesebb értelmében. Elfogultságom fokozatosan alakult ki, olyan módon, ahogyan megismertem, őt és művészetét. Amikor nagy vállalkozásaiba belevágott,
Mozart, van Beethoven, Haydn, Schumann, részben Chopin műveinek interpretálásába, terelődött figyelmem Király Csaba felé, és csodálatom az óta még megalapozottabbá vált. Apránként gyűltek a hozzáértők megnyilvánulásai, Kocsis Zoltáné, Vásári Tamásé, tanítványaié, hogy igen Ő volt a „Titán”, mondta a volt tanár, Te vagy az, aki „mindent tud”, nem Király tanár úr nem tud hibázni, vallják tanítványai, akik már „betűről-betűre” ismerik a kottafejeket, a művek interpretálásához azonban még hosszú út vezet. Magam hívtam telefonon egyik koncertje után, senki nem játssza Chopin Grand Valse Brillantját ilyen lassan. Nem úgy van az, a metrumba belefér! Később, több You Tube előadást, köztük Horovitzot meghallgatva, visszahívtam, tévedtem. Hát persze, hogy elfogult vagyok Király Csaba zongoraművésszel szemben. Mértékadó személyiséggé vált számomra is, amikor tehetem, élőben hallgatom játékát. Évek óta Liszt Ferenc föllehető összes zongora és orgonaművét vállalkozott eljátszani. Az évforduló bő lehetőséget nyújt vállalása teljesítéséhez. Most a Régi Zeneakadémián, ahol a „mester” lakott és tanított a „transzcendens etűdöket” tűzte műsorra, megelőlegezve a Szózat és Nemzeti Imádságunk előadásával. Elhangzott a műsorismertetés, elfeledkeztünk a szokásról, ülve maradtunk, belemerültünk az akkordok zuhatagába, az ismert dallamok átlényegülésébe. Szemernyi szünet, és
egymást követve soroztak az etűdök, egységes egészet alkotva. Így gondolhatta ezt a „mester” is egykoron, amikor véglegesítette az elrettentő nehézségű technikából visszavéve, és az őt követő előadók lehetőségeit is figyelembevevő műremekeket sorba fűzte. Kristálytisztán csilingeltek a felső futamok, kattogtak a sztakkátók, dübörögtek az oktávfutamok, hallatszott az őrült hajsza a vad után, dühöngött a vihar, majd lecsendesedve szétterítette a fölkapott hótömeget. Király Csaba, aki iránt én mérhetetlenül elfogult vagyok, most sem tagadta meg Liszt Ferencet, tudta programzene a transzcendentális etűdök egymás utáni sora, tudatosan fésülgette az alkotó oly sokáig e csodálatos műveket, hogy századokat átívelő, örökkévaló „programot” adjon az előadóművészeknek, és zenealkotóknak egyaránt. A Régi Zeneakadémia hangversenytermében a résztvevők számára jelen volt Király Csaba játéka által az alkotó Liszt Ferenc.
Írta: Dr. Petre András, a Liszt Ferenc Társaság Pécsi Tagozatának örökös tagja