Velem mindig történik valami…Mintha csak az a Gábor lenne, a volt munkatársam, aki vörös diplomás okleveles villamosmérnök. Egyszer láttam az oklevelét, mutogatta, nem sok van belőle, neki igen. Nem sokra ment vele a mutogatáson kívül, nem sokra lehetett az embert használni. Megkíséreltük másik munkakörbe helyezni, aztán ismét másikba. Mindenről, mindent tudott, elviekben, ezt hangsúlyozta, de ha rákérdezett az éppen aktuális vezetője, hol tart a munkában, már régen lejárt a kiszabott határidő, a munka komplikált voltára hivatkozva, széttárta karjait. Még nem készült el! A munkakörébe áthelyezett, igaz nem rendelkezett vörös diplomával, hamar elkészült az el nem végzett feladattal. Gábor ide-oda vetődött a vállalati szakmai területeken, legutóbb, amikor találkoztunk, íróasztalán, a szokásosan magasra stószolt iratok mögül kikandikálva, rámböffentett, mit akarok. Mögé álltam, nem voltam szakmai főnöke, és megnéztem, mi van az iratokon kívül még az asztalán. Rajzok, autómodellekről, azokat nézegette, és méltán dicsekedett fia alkotásával. Angol nyelvismeretét hasznosítva a TIT-nél tanított, középfokon. Felsőfokon csak ő tudott! Ha külhonból vendégek érkeztek, tolmácsnak alkalmatlan volt. Meghallgatta a magyar fél mondandóját, és azt válaszolta, magyarul, ő ezt nem érti, nem képes lefordítani angolra. Hamarosan elérte, semmire se használják, de állandóan „busy” volt, teli, gondolom, a maga által szabott föladatok elvégzésével.
A másik Gábort a mozgólépcső előtt szólítottam meg. Nagyon sietett, bevásárolt az Árkádban, a mindent árusító szuperboltban. Nem érek rá, sietek! Kíséretének szegődve megemlítettem, elhoztam kis könyvemet tőlük, nem jelezte, hogy elolvasta, vagy sem, hát elhoztam. Már akkor is megmondtam, amikor ideadtad művedet, nem megy! Aranyos, de nem megy! Az unokámnak írt gyermekkori történeteket tartalmazó könyvhöz mellékelt CD-n megszólítom a gyermeket, majd pedig egy neki tetsző filmmel is szórakoztatom. És még írok hozzá három tanulmányt, az „én” hogyan jelenik meg a kis írásokban, hogyan kezeltek engem szüleim, tanáraim, mint hiperaktív és indigó gyermeket, valamint a kis könyv elő és utóéletéről szóló összeállítást, „a la Umberto Eco”. Előre beszéltem, hibáztam, Gábor ekkor csapott le. Na látod, ha ez benn lenne a könyvedben, akkor talán. De hát ki sem nyitottad, amit a kezedben tartasz, lehet, e nélkül is tudsz kezdeni valamit a kis könyvvel. Ekkor hagytam ott átolvasásra, ami nyilvánvalóan nem történt meg, Gábor döntött, én hibáztam. Tele vagyok pályázatokkal, tízet írtam az utóbbi időben, a KKM nehezen osztja a pénzt. Na látod, szerintem az enyémet vinnék, mint a cukrot, a nagyszülők, gyerekek, szülők szívesen, élvezettel olvassák, ezt megtapasztaltam. És mennyi pályázatod sikeres? Három. És ebből fizetitek magatokat, gondolom, Alapítvány vagytok! Igen! Menj Gábor, főzd meg az ebédet, és elváltunk. Neki elég a három nyertes pályázat, összejött a munkabére, nyereséget nem kell termelnie, az állami pénzek, az adópénzek őt is eltartják. Utánanézek, mennyiért végzi el a semmit!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése