Pályatévesztés
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. március 13.
Velem mindig történik valami…Csodálta a magasban, mozdulatlan szárnyakkal keringő madarakat, ha volt szabad ideje hanyattfeküdt a meleg homokban a telep szélén, hogy lehetőleg senki ne zavarja. Amikor nagyobb lett nem okozott gondot a pályaválasztás, tudatosan pilótának készült, hogy láthassa a magasból az alatta elterülő tájat, ugyan úgy, mint a madarak. Szorgalmasan járt a kiképzésekre, amikor először fölemelkedett a kiképző pilótával, és átvehette a gép irányítását, extatikus öröm ragadta magával. Repülök, és milyen érdekes, pontosan így képzeltem a madártávlatot, ahogy most valóságosan is megtapasztalom. Kiváló műrepülő lett belőle, és ettől kezdve már csak arra tudott gondolni, nagyobb és gyorsabb gépen repülhessen, a repülés teljesen elbűvölte. Önként vállalta a katonaságot, idő előtt bevonult, minél előbb elvégezhesse a repülőiskolát, és száguldhasson, szakíthassa a kék eget. Kitartását, szorgalmát felettesei észrevették, gyorsan haladt a kijelölt úton. Motoros, majd később lökhajtású gépeken gyakorolt, hamarosan választania kellett megmarad a katonai pályán, vagy a polgári repülés felé veszi útját. Hamar döntött, a száguldást szerette, a katonai gépek háromszor gyorsabbak voltak, iszonytató magasságokban repülhettek, és ő a maga ura lehetett, egyedül vezethette gépmadarát. Az általa vezetett gépek pontosan betartották a gyakorlat előírásait, nem volt olyan helyzet, amit nem tudott volna megoldani. Ő volt a legjobb! Háborúba keveredtek a szomszédokkal. A háború állandósult, egyre több felderítésen vett részt, evvel támogatták a földi harcmozgásokat. A magasból fényképeket készített, azonnal továbbította a főhadiszállásra, és jól eső, az elvégzett munka örömével tért vissza a bázisra. Lenn a terepen a bevetett ágyúk, a mozgó tankegységek szörnyű pusztítást végeztek, jóformán nem maradt épület, amelyet ne ért volna találat. Lassan kihaltnak tűnt a harctér, holttá váltak a falvak, városok. A fölszaggatott úton két kisgyerek talált egymásra, kéz a kézben haladtak, ők sem tudták merre, hová. A boltok kirakataiban találtak élelmet, ételt, italt. Hozzátartozóikat elvesztették, de hát ők még nem ismerték a halál végzetes voltát, nem ismerték az életet sem, egymásra találva örültek, hogy társra leltek, és nincsenek egyedül. Bátran haladtak, mitől is féltek volna, éjszakára majd meghúzzák magukat valahol. A főhadiszálláson végzetes parancs fogalmazódott meg, mindent, és mindenkit ami, aki mozog, meg kell semmisíteni, le kell zárni a háborút! A repülőgépeken a sor, onnan az automata fegyverek mindent mi mozog, érzékelnek, harcképtelenné tesznek. A gépek fölszálltak, most nem földerítésről volt szó, ilyen bevetésben még nem vet részt. Végighaladt a kiszabott irányon, az automata fegyver időnként kattogott, mozgást észlelt és működésbe lépett. A repülésmagasság alig volt száz méter, hirtelen megpillantotta a két gyermeket, automatát kiold, odakapott a kapcsolóhoz, de nem volt elég gyors, a gép tüzelt, füstfelhő szállt a magasba. A parancs ellenére visszafordult, letette a gépet, utána nem lehetett szavát venni, szemei üvegesen tekintettek a semmibe, beleőrült gaztettébe!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése