Velem mindig történik valami…A képzelet minden ember adománya. Kitekintve a márciusi havas tájra, és a majd vízszintesen szálló hópelyhekre, a képzelet azt mondatja, fúj a szél, viszi a havat. Ez az első gondolatom, de mindjárt tovább áramlik, és elképzelem, milyen lehet azokon a helyeken, ahol ez mindennapos, észre sem veszik, nekik a napsütéses déli táj jelenik meg képzeletükben, ha a Nap előbújik a felhők árnyékából, megmutatni magát. Unokahúgom jön látogatóba hozzánk gyermekével, unokájával. Édesapja és a korabeliek, a sorstársak sok havas tájat láttak kinn az orosz sztyeppéken, számukra is mindennapossá vált a meghatározatlan ideig húzódó hazavágyakozás a havas, fagyott földű tájakról. Nem tudták mikor kerül rájuk sor, mikor indul az a szállítmány hazafelé, amelybe őket is besorolják, ha még életben maradnak. Testvére, Karcsi bácsi és az én apám egy táborba kerültek, együtt csodálták a szépet, együtt vágyakoztak haza. Húsvét közeleg. Arról nem tudok hogyan készültek Húsvétra a táborban, de arról igen, milyen meglepetést okozott Karcsi bácsi a táborlakóknak az egyik Karácsony alkalmával. Karcsi bácsi, emlékeim szerint, mindenhez értett, gyerekfejjel, és mai emlékeimben is úgy látom őt, mint aki tele van ötlettel, egymásra halmozott, félbehagyott szerkezeteiről, csak ő tudta mire valók lennének, ha megvalósulnának, ha elkészítenék, mert őt többnyire az ötlet érdekelte. Ha elkészült a modell, akkor hihetetlen odaadással magyarázta annak működését, ha működött volna, mert a modell sem volt működőképes, képzeletében azonban rend uralkodott, és akkor Karácsonykor el is készült az általa elképzelt dologgal. Hosszú hetekkel az ünnep előtt belekezdett a műve megvalósításához szükséges alapanyagok gyűjtésébe. Minden nap félretett egy keveset a napi élelmiszer porcióból. Ha eltávozott a táborból, mert mint ezermesterre szüksége volt a kintieknek is, hozzájutott a táboron belül elképzelhetetlen alapanyagokhoz. A városban is, mindenki félretett valamit, valami finomat, valami értékesebbet, mert szűkös ellátásban részesültek, a munkabér névleges volt, sokan föl sem vették, hiszen nem tudtak vásárolni semmit a pénzükért. Nem árult el társainak előkészületeiről semmit, meglepetésként szánta alkotását. Szentestén aztán előrukkolt a meglepetéssel, egy hatalmas tortával. A tortapiskóta a naponta félretett, kenyérdarabok édes lében áztatott
keverékéből készült, a tortalapok között vastag cukros, ízes vajkrém lapult, tetejére, pedig a kintiektől összeszedett befőttféléket terítette szét, és meggyújtott gyertyával jött be a barakkba. Karácsonykor sem kaptak többet, mint máskor, a sok éhes gyomor örömmel fogadta a „finomságot”. Rágondoltak az otthoniakra, és másnapra megérkezett az újabb meglepetés. Megtelt a betegszoba hasmenéses betegekkel? Sokat ettek a tortából, vagy talán romlott volt, nem firtatták. Tegnap szép estéjük volt, képzeletben együtt voltak szeretteikkel, és biztosak voltak abban, hogy az otthoniak képzelete is velük foglalkozott, merre lehetnek, milyen a sorsuk, mikor látják viszont egymást.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése