Párhuzamok
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. március 5.
Velem mindig történik valami…Ma is találkoztunk, kis társasággal beszélgetett, négyen, öten lehettek. Messziről intettünk egymásnak, odamegyek, ha találkozunk, mindig váltunk egy pár szót. Ide-oda dülöngélve értem hozzájuk, belehallgattam mondókájukba. Társai cigányok voltak. ő kékszemű, szőke hajú, nem sokkal több negyvennél. A cigányok gondozott viseletben, tiszta világos ingben a farmer alatt, mai napjukat mesélték, péntek van, mifelénk is járhattak a szemeteskocsival. A Biokom foglalkoztatja őket, nagyon dicsérték az alkalmazót, meg a munkalehetőséget is. Nekik van munkájuk, de a túlmunkát hozzácsapják a fizetéshez, adóalap lesz belőle, csökken a nettó. Ennek, pedig így kell lenni, szóltam közbe, a kereset után adózni kell! Nagyon sokat fizet a Biokom utánunk, ezért magas a szemétszállítás díja. Igazuk van, csodálkoztam üzemgazdasági tájékozottságukon. Elköszöntek, leszálltak a buszról. Hármasban maradtunk. A kékszemű és, mint kiderült a társa. Előremegyek, volt fölszálló, ellenőrzöm a jegyeket. Menj, de ne erőltesd magad, őket már ismerem. Már engem is ismer régebb óta! Most a vasútállomásra igyekeztem, délután csak a vasúti újságosnál van napilap, reggel későn ébredtem, a közeli stand már bezárt. Amikor összeismerkedtünk Budapestre mentem, tele volt utasokkal a busz. Az utasok zöme diák, egy fiatal pár mellettem ölelkezett, amikor lecsapott rájuk. A fiú bérlete lejárt, még nem vette meg az újat, igazoltatást léptettek életbe. Ketten voltak, és erőszakosak. Szálljanak le, ott elintézik a dolgot. De hiszen indul a vonat, nem vettük észre, tegnap volt a lejárat időpontja, elnéztük a dátumot, siránkozott a leányzó. Kérem szépen, önök valóban ellenőrök, szólítottam meg őket. Legalább mutatnák föl a megbízásukat, a karszalag régi trükk, ma már nem elég az igazoltatáshoz. Kérem, mutassák meg a kártyájukat, egyébként én sem hiszem, hogy ellenőrök! A vásárcsarnokhoz érünk hamar, lesz idejük, meg talán eszük a fiataloknak leszállni a megállóban. Ahogy gondoltam úgy történt. A tülekedésben, a két fiatal kereket oldott, ellenőreim előbányászták megbízókártyájukat, egy rózsaszínű, aláírásos, pecséttel ellátott kis, a tárcájukban éppen elférő kartonlapot. Valóba ellenőrök! Legyen szíves, mutassa a bérletét, kérem, szólt a szőke jogos haraggal. A madárkák elszálltak, ottmaradtam én! Az eset óta ismerjük egymást, ha találkozunk, beszélgetünk egy megállónyit, ismerem családi állapotát, már kérte segítségemet, megkapta, panaszkodott, egyedül van, leépítették a szolgálatot, rajtuk spórol a Társaság, pedig sok a bliccelő. Bliccelnek még az embereink, kérdeztem ezúttal is. Vannak bőven, és nem győztem egyedül, fölvettek még egyet, most tanítom be az önálló munkára. Kapnak már valami kiegészítést a büntetések után, sikerült meggyőznie főnökeit? Van, de minimális! Nem azért teszem a dolgom, elvi kérdés nálam, hogy aki utazik, az fizessen is az utazásért. Igaza van, helyeseltem, de azért ne adja be indítványnak, tudja, sokan utaznak személyivel. Én fizettetnék mindenkivel, egyszerűbb lenne a dolog, annyiféle kedvezmény létezik. Utas fizess, hát nem?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése