Velem mindig történik valami…Édesapa ezüst cigaretta tártáját még őrzöm, hozzám került, amikor osztozkodtunk testvéreimmel, én még dohányoztam, így hozzám került. Tartozott hozzá egy ezüst öngyújtó is, névjegye begravírozva az oldalába, ez eltűnt, elkallódott. Levéltárcáját, valódi krokodilbőrből íróasztalfiókomban tartom, már nem használom, tönkre menne a mindennapos igénybevételtől. Egyébként nem felelne meg a mai kívánalmaknak, a sok különféle kártyának, kártyaméretű okmánynak nem találnék megfelelő helyet benne. Doxa zsebóráját unokaöcsém szerelte összerakhatatlanná, szipkája bakelit szopókával, ezüst cigaretta hüvelyével ugyancsak elkallódott. Solingeni beretváját, első szakáll szőreim eltávolításakor, megtanultam használni, bőrszíjon fenni, és megfelelő szögben tartva végighúzni kifeszített arcbőrömön. Akkor még szappanozás nélkül, és a timsót is használtam minden alkalommal, vér nélkül nem úsztam meg a borotválkozást. Később pengére tértem át, majd megszereztem első villanyborotvám, évtizedekig társam volt, míg egy megfelelőbbre cseréltem. Apósom sokcélú svájci bicskáját naponta előveszem, Omega óráját, alkalmanként viselem. Kultikus tárgyak, amikhez ragaszkodik tulajdonosuk, és csak nehéz szívvel képes megválni tőlük, egy másik hasonló célúért. Kis Sincler számológépem a New York Modern Art Múzeum kiállítási darabja, korában a formatervezés csúcsát képviselte. Túlnőtte az idő, ma az okos telefonok újabb és még újabb csodáinak képességei, túlszárnyalják gyakorlati kihasználásukat. Elképesztő választékkal lepnek meg bennünket az innovátorok, hetente cserélhetnénk más, még képesebbre, még szebbre, még kisebbre, még olcsóbbra a múlt héten vásároltat. A kultusz azonban ragaszkodóvá tesz bennünket, a tárgy kultusza, odaköt a márkához. Apple tervezésű iMac, iPod, iPhone, után megjelent az iPad, és elbűvölt a technikai újítások tömkelege, a több száz készülékbe építetett szabadalom, a dizájn, a felhasználói alkalmazások, kimeríthetetlen sokasága elvarázsolt. A mai világ kultikus tárgya, vajon kézbe foghatom majd egyszer, netán megérinthetném képernyőjét, valóban olyan tökéletes képet rajzol, amit a szem már nem tud tovább bontani, a szemcsék eltűnnek az ernyőről, és a természet színei jelennek meg eredeti hűségükben, olvashatom a kínált regények tömegét? Kérdés, kérdés hátán. Aztán megcsillant a remény fénye, egy hónap, és amit valójában el sem mertem képzelni, megvalósul. Várakozásom megközelítette a szerelmes végtelen hosszúságúnak megélt öt percét, még nem jön, már elmúlt a randevú megbeszélt időpontja, biztosan az óra siet, mert jönnie kell, annyira szeretném a találkozást. Még egy hét, már Bécsben van, már megérkezett Pécsre, de aki hozza, elfáradt, pihenni vágyik, majd csak holnap, ha kipihente magát pakolja szét csomagjait. Kisfiam, mi történt Gáborral, megsérült az iPad, miért nem jön Gábor, már tíz óra is elmúlt. És úgy jártam, mint a szerelmes ifjú, aki végül elérte célját, de további felfedezések várnak rá, a kiböjtölt, tartós szerelem megnyugvása. Kézbe veszem, kóstolgatom, egyre többet ismerek meg belőle, én megtartom, kultikus!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése