Népajak
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. október 14.
Velem mindig történik valami…Sűrű iratok, könyvek, birtoklevelek, családfák rajzai, külhoni forrásokban kutatnak történészeink. Írott emlékek, azok, amelyek bizonyossággal töltik el őket, ha kezükbe foghatják, szemüket rávethetik, silabizálhatják a meglelt anyagot, és a valóságot vélik megtalálni a szövegek tartalmában, holott a szerző bizony sokszor nem tartózkodott a tett színhelyén, mondandóját, vagyis írandóját, eleve úgy kezdi, hogy fölsorolja, kitől hallotta a valóságot, és az a valaki sem volt résztvevő, hanem ugyancsak hallomásból mesélte el történetét. Óvatosságból, és a bizonyosság teljes ereje érdekében, igyekeznek kutatóink másik forrás után nézni és, ha találnak valami hasonlót, akkor megdönthetetlen érvvel állhatnak elő az igaz történés mellett. Hérodotosz, aki mindenben kútfő, Jordanes az igazmondó, Bíborbanszületett a még igazabbat mondó, holott ő söpört ki minden előtte született forrást irattáraiból, hogy a maga által szabott történelmet, szorgos szerzetesek, halála után még száz évvel is, utasításai szerint róják az igazat mondó sorokat. A nyugati Annalesek az éppen uralkodó réteg szája íze szerint születtek, dicsőséges tetteiket rögzítették, az ellenfelet sokszor alaptalanul méltatlannak, barbárnak minősítették. Ők mindent tudtak minden népről, így mirólunk, magyarokról és rokonainkról. Heves megyében töltöttem gyerekkorom egy részét, falunk, Füzesabony határában húzódott egy szemmel látható, de gyaloglással követhető, néhol megszakadó árokszerű mélyedés. Akinek arrafelé vitt dolga, ott volt a művelendő földecskéje, csak annyit mondott elindulván otthonról, megyek a csezsárokba. Senki nem tudta a faluban, miért is cseszárok a neve az ároknak, mint ahogy más érthetetlen nevű terület megjelölést ugyanúgy természetes módon használtak nem firtatva nevének eredetét. Néhányan közülük azonban továbbvitték emlékezetükben a régen történteket, kicsit mindig másként, más szavakkal mesélve téli estéken az igaz történelmet. Őseik nem hallomásból, hanem az események részeseként adták tovább a velük megesett történetet, miért is ne az igazságot mesélték volna el. A Háry Jánosok, a Münchausen bárók csak a mesében éltek, nem a történelemben. Figyelmesen hallgató néptanítók, amatőr gyűjtők, még előbb krónikákat író tudós emberek, mesébe illően írták le a valóságot azt, amit a nép szájáról hallottak, biztosak lévén abban, hogy a valóság alapja a nép ajkán szólal meg. Így tett Tompa Mihály, amikor versbe szedte Csörsz árkának történetét. „Borsod s Heves határán, Jó vándor, a ki jársz, A sík vidéken egy vén Ároknyomot találsz! Ez, mint órjás ekétől Szántott barázda-út, Tiszától a Dunának Néhány mérföldre fut. ...Az ároknak tövénél, Ároktő most is áll Borsodban, a Tiszának Fűzlepte partinál. S a hely, hol véget ére, Néptől megszállva lőn, Épülvén Árokszállás az Az áldott sík mezőn. Az árok megszakadt, De a regének ajkán Csörszárka felmaradt.” Google Earth segítségével, ma bárki láthatja Csörsz, avar király védelmi árokrendszerét, melyet korábban amatőr régészek már korábban részletesen föltártak, térképen ábrázoltak. A nép emlékezete jól működik, higgyük el bátran!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése