Másvilág
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. október 23.
Velem mindig történik valami…A műhelyben viszonylagos rendetlenség uralkodott, az előző nap munkából visszaérkezett csapatnak sietősen távoznia kellett, túlóráztak. Amikor elkezdtük a munkát, elmúlt tizenegy, a megelőző időt anyagbeszerzéssel töltöttük el. Ha valaki azt hiszi, a Baumax-ban mindent megtalál, ami házi barkácsolásaihoz szükséges, tévedésben van. A választék nagy, de a választék mellett a mennyiségnek is szerepe van, és ha éppen 5x5-ös gyalult lécből kíván legyártani paravánt, nem egyet, hármat egyszerre, annyit nem talál, de így van ez a színezett farostlemezzel is, ott tündököl a választékmintán, nincs, különösen nem azonnalra. Robi csodát művelt, 10x5-öset vágjunk félbe, a farostot pedig beszerezzük máshol, egy kis üzletben, ahol minden volt, és fele annyi áron. Méretre is vágtak, az empatikus üzletszervező előre sorolta kérésünket, nekifoghattunk. Az én szerepem mellékesé, de nagyon fontossá vált, Robi itt-ott elhagyott szerszámait ellett előkeresnem, és kiválóra vizsgáztam, a leejtett és elgurult csigafúrót, és az örökké hiányzó szalagos centiméterét már használata után figyeltem hol hagyja el, és diadalmasan elővarázsoltam a zsebemből. Munka közben Robi zsörtölődött, nincs pénz, elég! De idén befejezte házfelújítási munkáit, és Törökországban nyaralt, azt nem árulta el miért pont ott. Repcsivel utaztak, autóval száguldottak Ferihegyre, és a két hét elszaladt, mint a puska elől futó nyúl, már megint menne, de a főnök nem engedi kitelt a szabadság. Szabad a világ, és a kevés pénz ellenére külföldre utazik majd mindenki. Én a Balatont látogathattam, azt is hébe-hóba. Egyik alkalommal a Balatonkenesei Pártüdülőben töltöttem nyaram egy részét. Bátyám utolsó éves tornatanár, én első éves műegyetemistaként kerültem a híres helyre. A beutaltak gyermekeire kellett ügyelnünk, programot levezetni, futballozni, pingpongozni, úszni, röpizni, autóbuszos kirándulásra vinni őket. Szüleik ott értekezték meg az ország ügyeit, elfoglaltan ettek, ittak, mulatoztak. A kis Klein Tóni is ott volt, jól ismertem, utolsó középiskolás évét az én gimimben járta ki, és sikeresen le tudott érettségizni. Igaz akkor is már Aprónak hívták, de igen szép szál ember lett belőle, kosaras. Fizetség munkánkért nem járt, a bátyám miattam már a második napon fegyelmezést kapott, miért guggoltattam fáradtra a pártgyerekeket. Másnap az izomláztól már hajlandók voltak azt tenni, amit kértem tőlük; hát a guggolást ítélték elvetendő módszernek, holott hatékonynak bizonyult! Szabad időnk nagy részét a vasútállomáson töltöttük, egészen addig, amíg egyre nagyobb távolságról érkező, első osztályon utazó nyaralótól nem sikerült a menetjegyét elkérni. Nagy feladat volt, az első osztályon utazók majd mindegyike elszámoltatta menetjegyét vállalatával. Szerencsém lett! Nyíregyházáról érkezőtől megkaptam a menetjegyet, ő bizonylat hiányában is tudott intézkedni. Hatalmas összeg ütötte a markomat, tisztán, mert étkezést, szállást nem fizettünk. De Bandi bá’, akkor más világ volt, nekem lassan kocsit kell cserélni, iskolás lesz jövőre a gyerek! Az egyke! Mi hárman voltunk, de kétségtelenül, akkor más világ volt, szüleinknek előbbre való voltak a gyerekek, mint a nyaralás. Ők egyszer voltak életükben a Balatonon nyaralni, mivelünk, hosszú évek összerakott filléreiből. Akkor ezerkilencszázötvenhatot írtak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése