Nemkell
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. október 9.
Velem mindig történik valami…Ripacsot láttam ma este. Kéretlenül, váratlanul, trehányan öltözve, már a karmestert vártuk, jött is a háttérből, amikor a ripacs fölmászott a karmesteri pulpitus védőkorlátjába kapaszkodva, áterőltette magát a szólamvezető brácsások, gordonkások, hegedűsök előtt, virágot tartva a kezében. Úgy látszik, senki nem hívta. A műsort bemutató, ismert kórusvezető éppen távozott. Amerikába, az USA-ba került magyar filmzeneszerző, a legtöbbet foglalkoztatott, mindahány közül egyik zenekari művét tűzték műsorra. A ripacs öltözéke, jeans nadrág, jeans zakó, kigombolt nyakú jeans ing, mellé nagy kopasz fej társult, és ha, a na ki vagyok én kérdés elhangzott volna, senki nem ad választ, itthon ismeretlen alapítvány valakije, lehet elnöke szólalt meg, amerikai angolsággal ropogtatva a szavakat, aztán magyarra fordított, itt van a zeneszerző fia, taps. Még más is itt van, a zeneszerző lánya, taps. És még egy harmadik valaki is itt van, a zeneszerző unokája, a zeneszerző lányának a lánya, taps. Jó harminc éve vetítettek egy filmet, „Ez Amerika” címmel, amit én is megnéztem és eldöntöttem magamban, soha nem mennék oda, ha a sors rá nem kényszerít. Szerencsés voltam ez ügyben is, itthon sikerült boldogulnom. Amikor az USA-an voltam egy alkalommal, meggyőződésem tovább erősödött, láttam az elhagyott senki földje gyártelepeket, a beszögelt ablakú, elhagyott házakat, a gazfölverte, valamikor jómódban élt emberek házai körül elterülő parkokat. És a vezetőnk által sokadszor elmondott figyelmeztetést, ha kiszállunk a kisbuszból, mindent tegyünk az ülés alá, mert egy pillanat alatt előterem egy rossz szándékú fekete, vagy fehér, és a bezúzott ablakon át elrabolja holminkat. Megfogadtuk a jó tanácsot, Buffalo már csak ilyen. A film az extrémitások sokaságát mutatta be, sötétben, nevelt sertéseket, amelyek nem állhattak lábra, ne járkáljanak, mert az energiát vesz el tőlük, nem híznak olyan sebesen, mint a konkurencia sertései. A sertések ürüléke egy szinttel lejjebb, vak, tollat nem növesztő csirkéket táplált, majd azok ürülékéből, újfent sertéstáplálékot állítottak elő, sok-sok adalékanyag, vegyi szer segítségével. A termőföldeket tökéletesen sík felületre hántották, olyan nagy területen, amelyen már a Földgolyó görbületét észre lehetett venni, a vegyszereket szóró messzi gép egyre nagyobb hányadát láttuk, amint közelebb jött, és végül megpillantottuk a kerekeit. Befejezésül, tengerpartra települt családot ismertünk meg, akik az apály után előbújó élő fonalférgeket fogyasztották, barna moszat garnírunggal, csak úgy nyersen. Nálunk, a szocialista táborban, akkoriban akartuk megelőzni a Nyugatot, és sikerült a kukorica vegyszerezésével, a nem vegyszerezett kis gazdaságok terméshozamát negyvenszeresen meghaladni. A búza alacsony szárú, kis kalászú, alacsony sikértartalmú szovjet magról hajtott, a terméshozam ezúttal is, a vegyszerek hatására megtöbbszöröződött. A TV csatornákon, amerikai mintára termeljük a pillanatember “celebeket”, a közgáz hallgatók, Bologna hatására, nem tudják, hogy a csehek nem határosak tengerrel. Tiszteletre méltó művészet- történész professzor ült mellettem, és na mit szólsz a ripacshoz kérdésemre, ezek tartják fönn a művészetet, válaszolt, és ez a válasz nekem nem tetszik.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése