Velem mindig történik valami…Örömmel tettem eleget fiam kérésének, menjek az unokámért az iskolába. Napközis, de ebéd után majd minden nap hazaviszik, akkor biztosan elkészül a másnapi házi feladat. Csatakos fejjel, sapkában, kiizzadtan futott felém, aztán mellettem el, tovább, és egy nagy kupachoz rakta összes holmiját, hátizsákot, torna zsákot, kabátot, sapkát, és mindjárt jövök kiáltással eltűnt, a portás nénitől tudtam meg, ebédelni. A portás nénit már előzőleg megismertem, amint beléptem a kapun, és meglátott közölte velem, nem mehetek tovább, itt az előtérben kell várakoznom, amíg vége lesz az órának. Honnan teszik tudni, hogy a 4b mikor milyen órán van, pontosan akkorra érkeztem, amikorra a fiam kérte. Nem jól tudja, válaszolt és nem mehet föl az osztályokhoz, tilos. Egyébként a negyedik emeleten van a 4b, minek is fárasztaná magát. Az órának huszonötkor van vége. Az Andrisért jött, nekik tornaórájuk van, de a biztonság kedvéért utánanézett a portásfülkében. Amíg várakoztam, ő állt a központban, hozzá jöttek a tanárok, ide, oda viszem az osztályom, mondja a szülőknek ekkorra érkezünk vissza. Hozzá fordultak a gyerekek, ő vigyázott a nagy kupacra is, ami összegyűlt, a sok odavetett holmiból. Tanárnők siettek el mellettem, egy férfi is, lehet ő volt a tornatanárok egyike. A portás néni egy fölfelé igyekvő kisfiút megbízott szóljon az unokámnak, várják, jöjjön azonnal. Nem jött, erre föl újabb gyereket, ezúttal egy kislányt menesztett unokámért. Marika néni, unokám osztályfőnöke, hogy, hogy nem, odajött hozzám, hát persze megismerhetett, velük voltam a tettyei barlangban szülőkísérőnek, és kéretlenül megmondta az igazságot. Kis kalamajka alakult ki fönn. Nem igazán értettem meg mi, csak azt, hogy egyetlen unokám részese volt az ügynek. És hogy viselkedett a gyerek, kegyed tud a gyerekekkel bánni, ezt megtapasztaltam a barlangi túrán. Ma, ezt hangsúlyosan ejtette, jól viselkedett, akkor ugye megdicsérhetem, kérdeztem vágyakozva. Igen, feltétlenül! Meg is tettem, amikor az ebéd után előkerült. Andriskám, Marika néni azt mondta, dicséretet érdemelsz, majd apának is mondd meg, kérlelt, nekem már nem nagyon hiszik el, hogy jó is szoktam lenni. Büszkeség dagasztotta keblemet, rossz a gyermek, de jók az érdemjegyei, akárcsak régen nekem. A rosszaságban még nem szárnyalt túl, remélem nem is fog, morfondíroztam magamban. Hogy mi minden történt velem, majd elolvassa a neki készített könyvecskémből, ha már én nem is leszek, elkönyvelheti magában, a nagyapja elég haszontalan gyerek lehetett, még engem is megelőzött. Kiválogatta a nagy rendetlenségből a holmiját, és tisztességtudóan elköszönt a közelben beszélgető tanító néniktől, jó napot kívánt nekik, a portás néninek ugyancsak. Hozzátok mehetek, kérdezte útközben, és igenlő válaszomra megszorította a vállamat, akkor ugye iPad-ezhetek is? Én elmegyek egy órányi időre, addig csak használd a gépemet, ha megjöttem, elkészítjük a leckét, OKÉ? OKÉ, mondta ő is, és még hozzáfűzte, péntek van, nincs házi, Marika néni nem szereti, ha előre tanulok. Tudtam miért, nekem sem volt szabad előre tanulni,
mert akkor kudarcos lesz a fegyelmezés, és ma jól viselkedett az én unokám!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése