Élőtemetés
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. október 7.
Velem mindig történik valami…Nemrégiben valakiről, akit nemrég temettek, hirtelen halál érte, elmondtam valamit, amit nem kellett volna. Azt mondtam, nem tudtam vele hoszasabban beszélgetni, noha félre fordította az arcát mialatt mondandóját sorolta, olyan penetráns, hogy úgy mondjam tömény illata volt, az alkoholtól. Bántam is meg nem is kijelentésemet, soha nem láttam szeszes italt fogyasztani, de az orrom nem hazudott, és igazolást nyertem, olyan illetőtől, aki bizony nap-nap után találkozott vele, és határozottan, teljes mértékben korábbi véleményemet igazolta. Ő is kereken kimondta ivott az illető, méghozzá folyamatosan, de nem ült gépkocsiba, ha nem volt tiszta. Fontos emberről esik szó, súlya van a kijelentésnek, de hogyan is lehetséges, hogy nemegyszer viszont láttam gépjárművét vezetni. Tele van az utcánk, egész nap, várakozó járművekkel, az egyik oldalon, ott, ahol várakozni tilos tábla éppen a házam előtt hirdeti a közlekedés rendjét, arról nem is szólva, a sebességkorlátozás táblát, akik nem az utcánkban laknak, örökké figyelmen kívül hagyják. Szomszédom, örökké szememre veti, nem szólok, pedig engem érint a legjobban a közlekedési kihágás. Gyerekeket hoznak, visznek az iskolába, sietnek a szülők, és annyira sok a gépjármű, hogy nem férnek el az iskola közelében, ezért lépik át a sebességkorlátot, és várakoznak a megengedettnél hosszabb ideig, szoktam elhárítani méltatlankodó felhívását. És te szóltál már az illetékeseknek, nem egyszer, válaszolta. Miért gondolod, engem inkább meghallgatnak? Miniszterelnöki hivatalnok a leánya, én mindössze egy vagyok a sok közül, de szólok. Kapóra jött a rendőrautó, megállásra kényszerült, melléjük lapítottam, és meghallgatták panaszom. Elmondani sem tudom, milyen szívesen viselkedtek, itták a szavaimat, elfogadták igazamat, és bejelentésem végén elhárították maguktól a feladatot, nem itt teljesítenek szolgálatot, nem az ő körzetük, a mi körzetünk, és elhajtottak, gondolom, az ő körzetükbe. A száztizenkettesek voltak, engem a nyolcvankettesek büntettek halálra, vagyis harmincezer kemény forintokra, megállni tilos táblával védett, amúgy nem közútnak számító úttesten, néhány percre ottfelejtett járművem birtokosaként. Menthetetlenül, jogosan! Intézkedtek, az ő körzetükben szabálytalankodtam, várták, hogy befutok a csapdába, tíztől tizenegyig evvel foglalatoskodnak, mint ahogy megtudtam a helyet ismerőktől, és alezredes főnöküktől, aki egyébként hajlott volna a megbocsátásra, rádiózott a nyolcvanketteseknek, vajon lehetne tenni valamit, de nem lehetett, bekerültem a rendszerbe, és onnan kikerülni nem tudtam. Rádöbbentem újból arra az igazságra, hogyha fontos ember lettem volna, akkor is csak egy megoldás segít, nem szabad bekerülni a rendszerbe. Sok lehet még a fontos ember, aki képes elkerülni a rendszerbe való bekerülést, olyanok, mint a timföldes iszaptengert okozó vezetők, az őket támogatók, a támogatókat védők, az ügyészek, a bírák, akik tudják kik fontosak, és kik nem. Talán mindegyiküket el kellene temetni, talán az hozza el a megoldást. Ám élőket eltemetni büntetendő.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése