Bassoonszületés
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. október 21.
Velem mindig történik valami…Nagyon sok testvére volt, sokan nagyon idősek már, de még mindig üzengetnek egymásnak magas hegyek hágóiról, csúcsairól, üzeneteik egyértelmű testvéreik számára. Egyikük nagyobb növésű, míg a másik testesebb, és a fiatalok egyre kisebbek lesznek, de még így is több méteresek. Egyedülállóak, méretükön kívül a messze hordó hangjuk egyértelműen megkülönbözteti őket, mindegyikük tudja ki adott üzenetet, hol született gyermek, leesett már az első hó, ki halálozott el, merre terelgessék a marhacsordát, mert lejjebb kell húzódni, sűrű fellegek gyülekeznek a harmadik hegy túloldalán, ha idejében nem indulnak lefelé, nagy veszteség érheti az állományt. Szerepük nagyon fontos mindenki számára, és mert hangjuk egyedi, gazdájuk ragaszkodik hozzájuk. Nyáron magányos vándorok rótták a hegyi utakat, gyalogosan, lóval, szekérrel senki sem próbálkozott, a hegyek irdatlan magassága, a hamar eredő eső lezúduló tömege a legbátrabbakat is elriasztotta, így hát gyalogosan járták a szebbnél szebb tájakat, a felhők fölé emelkedő csúcsok ormait, és megcsodálták a természet fenséges látványát. Az egyik házban egy idős ember élt, régóta egyedül, jószágot csak a maga számára tartott, az is egy pár bárány volt, kielégítették szükségletét, adtak tejet, lemerte a sűrűjét, túrót, sajtot készített belőle. Kenyérrel a szomszédok látták el, mindig hoztak neki, tudták másra úgysincs szüksége. Egyszer aztán a szomszédok hiába várták jelzését, nem érkezett, az öreg elhalálozott, ott temették el öreg, romos háza mellett a szikla tövében. Temetésén egy vándor is rést vett, aki gyönyörűen énekelt sírja fölött, és egyszerre megszólaltak a havasi kürtök is, csodálatos szimfóniába burkolva a hegyormokat, hangjuk alászállt a völgyekbe, tudta messze mindenki, a hiányzó hang alapján, ki távozott az élők sorából. A csodálatosan éneklő vándornak különös kívánsága volt, hadd vigye az öreg kürtjét magával, sokszor járt erre, ismerte az öreget. Talán neki ígérte az öreg a kürtöt, ha eltávozik, és a szomszédok eltekintettek a szokástól, nem temették a kürtöt az öreg mellé, teljesüljön hát a vándor kívánsága. Híres hangszerkészítő mester volt a vándor, és régi vágya most valóra vált. Újfajta hangzás került a grófi kastélyba. A mester leleménye a hosszú kürtöt kettébe törte, és sok furattal látta el, hogy ne csak az a jellegzetes hang szólaljon meg, amelyet régen öreg ismerőse csalt elő a kürtből, annál sokkal több, és virtuóz játékos legyen, aki meg tudja szépen szólaltatni. A lyukakat emeltyűs szerkezetekkel lehetett zárni, egyszerre, mond a tíz ujját használta a játékos, a mester elégedett volt, a gróf nagy összeget áldozott rá, hogy zenekarának hangzása színesebbé váljon. A gróf zenekarának új hangszerét megkedvelték házi muzsikusai, megirigyelték más uraságok, a mesternek egyszerre sok munkája akadt, és a hangszer divatossá vált a komponisták között. Öblös mély hangját, a gyors ujjak pillanatok alatt vékony fafúvóvá változtatták, és a gróf fagottnak nevezte el szerzeményét. Ezután már így nevezte mindenki, az öreg hegyi pásztor havasi kürtjének reinkarnációját. Hacsak nem „bassoon”-nak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése