Névcsere
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. október 18.
Velem mindig történik valami…Az úszókról levettették a fókabőrhöz hasonló siklású dresszeket, és mindannyian azt hittük visszaesnek a teljesítmények, lelassulnak az úszók, egyre nehezebben fogják az újabb világcsúcsokat fölállítani. Föltételezésünk nem vált valósággá, a teljesítmények nem estek vissza, a teljesítményt nem a dresszek, hanem az úszók technikai felkészültsége, viszi a nagyobb teljesítmények, másképpen távok a rövidebb idő alatt történő leküzdésére. Korábban az is fölmerült bennem, hogy az időmérésben bekövetkezett változások ugyancsak szerepet kaphatnak. Homokórán lepergett homokszemek súlya, vagy vízi órán átfutó vízcseppek száma lehetett az első nemzetközi játékok, az „ókori” olimpiák időmérő eszköze? Vagy csak egyszerűen odaállították a bírákat, és akit előbb láttak a tengerből kikászálódni, lett a győztes? A sportot kutatók biztosan képesek valami elfogadható választ adni gondolataimra. Egy dolog kétségtelen, manapság az ezredmásodpercek döntenek, fontosságuk elvitathatatlan, mert egyre újabb és újabb világcsúcsokat érnek el a kiválóságok. A mérhető teljesítmények világában még csak-csak el lehet boldogulni, jobb az, aki mennél előbb ér a célba! Az elért eredményeket aztán el lehet tárolni, és ahogy közelítjük a határértéket, egyre több tizedes szám kerül a tizedesvessző mögé. De miként értékeljem a zenei teljesítményt, a művészi teljesítményen túl, ez örök kérdés marad a számomra. Király Csaba orgonaművész emberfelettit nyújtott a Művészetek Palotájában, orgona átiratainak használt regiszterei megközelítették az ezret. A hallgató a kivetítő vásznon még azt is látta, miként száguld a manuálok fölött, miként kezeli a lábpedálokat úgy, mintha csupán csak egy manuállal több lenne kezei előtt. Mindezt órákon át, majd még ráadást is adva, és az autogramokat kedves figyelemmel kísérve, ámulatba ejtett az emberi képességek toronymagassága. Figyelme rám is kiterjedt, VIP vendégei között lehettem, láthattam barátait, tisztelőit, orgonavirtuóz társát, Fassang Lászlót, és boldogságtól eltelt szüleit. Az ő gyermekük! Lekésem az utolsó villamost, azonnal indulnom kell, aztán lassítottam lépteimen, a megállóban ült valaki, ő is az utolsó villamosra várakozhat. Megismertük egymást, mindketten ott voltunk a vendégek között. A hölgy beszéde hibátlan, mégis érdekes hangzású, valahol már hallottam ilyen hanghordozást. Magyar és valami más. Hol is lehetett, pörgettem agyamban a helyszíneket, és végül fölrémlett a megoldás. Párizsi idegenvezetőnk, aki évtizede űzte már kedvelt foglakozását, mert csak egy félévre ment ki, de tíz évre ott maradt Párizs és, igen, valaki kedvéért. Ő vezetett végig bennünket a világ fővárosán, mutatta meg nagy szakértelemmel, honfitársai számára még nagyobb igyekezettel, a mindenki által látni vágyott nevezetességeket. Búcsúzáskor kedvesen nyújtotta át névjegykártyáját, keressük őt, szívesen rendelkezésünkre áll, úgy irányítja majd időbeosztását, hogy feltétlenül találkozzunk még egyszer, ott Párizsban. Eltettem a névjegykártyát, ott lapul párizsi felvételeim között valahol. Francia születésű vagyok, tizenkét éve élek itt, és elértünk a Körúthoz, át kell szállnom, csak egymás nevét jegyeztük meg.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése