Velem mindig történik valami…A jó ötlet aranyat ér, de mi a jó ötlet, kérdezi az, akinek nincs. Sokan nem is gondolják, még ilyenkor halottak napján sem, hogy sírkövesnek jó lenni, a hagyomány még sokáig élteti őket, különösen, ha még lelemény is társul hozzá. Jó tizenöt éve költöztünk új házunkba és még nem volt szemeteskukánk, vásárolni kellett volna, de éppen nem volt kapható. A kukásokat kértem segítsenek rajtam, biztosan van valami megoldásuk, egy öreg kidobott kuka nekem tökéletesen megfelel. Hozunk újat, azaz hibátlant, új nekünk sincs. A következő szemetes napon, kaptam, némi aprópénzért, negyedárért, egy, már megszürkült, használható darabot. Hálából még egy fekete címkés Jonny Walkert is adtam, amit készséggel elfogadtak. Egyszer rákérdezetem, hogyan tudtak olyan ripsz-ropsz kukához juttatni. El szoktak veszni a kukák, magyarázták, magának is egy ilyen elveszett jutott. Rendben van, de ahol elveszett ott hiányzik, nemde? De bizony, oda egy másik helyen elveszett kuka kerül majd, ha a tulaj megbízik bennünk. Megértettem, hallgattam, a vesztest nem ismertem, de olcsóbban jutott ő is a második kukájához, rendesek ezek a kukások. Kinn, halottak napján a temetőben panaszkodott valaki, oda nem illő módon, elvitték a virágtartó kelyhet, most készíttethet másikat. Az egyik kőfaragó lebukott, hozta a hírt a helyi sajtó, mert megbízásainak zöménél az anyagfedezetét más, általa korábban készített, síremlékről származó tárgyakkal teljesítette. Kukásmódszer, valaki jól jár, valaki veszít, a kőfaragó, pedig mindig jól jár, elkéri a munka árát korábban a károsítottól, most az újabb megrendelőtől. Így történik ez a virágokkal is, mégpedig a tartósakkal, a műanyagokkal, vándorolnak egyik sírhelyről a másikra. Mi korábban megvásároltuk a temetői csokrokat, két nappal előbb, szirmaikat hullatták már a nemesített őszirózsák, amire kiértünk velük halottaink sírhelyéhez. Nem, nem veszünk másikat, ragaszkodtam csökönyösen elhatározásomhoz, a mi virágainkat ugyan nem fogja senki továbbvinni. Hová jutottunk, meséltem az idős mamának, a porszívó és kőfaragó eszközök boltjában. Tőle tudtam meg, mi is a halottak napja és a mindenszentek közötti különbség, mint kiderült református létére, tájékozott volt más felekezetek szokásaiban is. Én a lányomat nem így neveltem, mint a mai fiatalokat látom viselkedni, a „kőfaragóról” nem is beszélve. Kis igyelmeztetésekkel igazítottam a gyerekeket a helyes útra. Kiderült tanítóné volt akárcsak az én nagymamám, aki ugyancsak három gyermeket nevelt föl, közöttük Édesanyát, tisztességgel. Volt akkor is „buli”, házibuli a lányos háznál, ha máshová mentek, időre érkeztek haza, fivéreivel együtt, és a halottak napja pedig általános szokás, kanyarodott vissza eredeti kérdésemhez. „Interfelekezeti” viccelődött és nem halloween. Jó ötlet volt a bolt nyitása, dicsértem a lányát, aki kiszolgált, férje anyag-, gyártmány beszerzéssel foglalkozik naphosszat. Kőfaragó eszközöket, sírköves hozzávalókat árusítottunk először, ma már csak azért, mert még mindig nincs üzlet a városban, ahol aranyfüstlemez, a kis tömör kalapács, vésők, hasító tárcsák egy helyen megvásárolhatók. Hirtelen ötletem támadt, adják át a kőfaragós üzletrészt nekem! Majd gondolkodnak rajta, ez a stabil üzletrész, halnak az emberek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése