Sokisten
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 21.
Velem mindig történik valami…Nem akar a baba megjönni a lányoméknál, pedig mennyire örülnénk a jövevénynek. A bátyáméknál született meg az első unoka, nyár volt, mi, a bátyám sógora, meg jómagam, nézegettük helyes, kis unokahúgunkat, és még szabályosabb, kerek fejét, alig volt pár hetes. A Balatonon, benn a nagyszülők házában feküdt a kanapén, nem kellett még ügyelni rá, pucéran kapálózott, ha felöltöztették, akkor egy kicsit megcsendesedett. Az ő gyermekei tizennyolc, tizenhat évesek, az én unokám tíz. Elszáll az idő, eliramlik az élet, pardon, ez nem tőlem van, Petrovics Sándor verselte, nagyon igaza volt. Különösen neki, ő huszonöt éves koráig olyat alkotott, amire a világirodalomban nincs még egy példa. Versek, verses próza, színarab, műfordítás, hazaszeretet, világszabadság, mind csupán ennyi idő alatt. Közben csavargott az országban, színészkedett, napok alatt megírta a „Helység kalapácsát”, amit a leghumorosabb műnek találok, bármit is olvasok nem ér föl vele. Kicsapták az iskolából, pedig diligenter frekventálta iskoláit, pardon ez is tőle származik, és mégis szekundába pónálták a szamár professzorok. Nem tudok kikeveredni Petrovicsból, azaz hogy Petőfiből, akinek csak úgy kiadták a műveit, hogy egy garasa nem volt, összeadták, barátok, ismerősök, ismeretlenek. Az intelligencia, a cipészmesterek, mert ők is szerették Petőfit, szerették a verseit, holott sokak szerint kiállhatatlan természete volt, akkor úgy mondták egyenes ember volt, de
az egyenességet már akkor sem nézték jó szemmel. Mondd meg az igazat, jaj ez sem tőlem van, nem is Petőfitől, ez köznépi bölcsesség, úgy kerülhetett be a Bibliába, vagy onnan került át a népi bölcsességek közé, amit egyébként már korábban is tudtak a népek, és a szerint éltek, ’iszen tudták. Nagytiszteletű Mayer Mihály püspök úr a minap indiai útjáról beszélt, ott sok az isten, és mindenki választ magának tetszőt, aztán megbékél sorsával, ha úgy él, mint istene, hát akkor rendben vannak a dolgok. Én is láttam patkányimádó indiait, nem is olyan régen, úgy negyven éve. Budapesten kalauzoltam, városnézésre jött Svájcból, panaszkodott, itt Európában nem imádhatja patkányait, ahogy illenék, mert irtják szegényeket, eléggé el nem ítélhető módon. Ezer fölött van az országban bejegyzett egyházak száma, támogatást is kapnak, ez a törvény. A nagy, történelmi egyházak nem evangelizálnak a szükséges mértékben, nem is lehet rávenni vezetőiket e tevékenység hatásos végzésére, ők is kiválasztották isteneiket, és annak megfelelően élnek. És jól megy dolguk! Hol vannak a Szt. Mártonok, a gályarabságra ítélt hithű prédikátorok, a Teréz anyák, az Albert Schweizerek? Pedig vannak, itt élnek közöttünk, néha-néha szóhoz jutnak rádióban, tévében. Ők azok, akik a kevésből is adnak, ők azok, akik szervezkednek, ők azok, akik templomokat építenek kőből és bennünk, ők azok, akik hiányában jövőnk kilátástalan, vásári lenne. Ők a Böjte atyák, ők a baptista szeretetszolgálat képviselői, akik nem sárga feladóvényeket küldenek szét, adatbázisból, aztán továbbutalják az adományt, és vasárnaponként buzdítanak, mit tegyetek Ti, híveim, mert én szolgálom az istenemet, az Isten helyett.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése