Unalomtan
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 30.
Velem mindig történik valami…Hazatért és nem várta senki. Jó, a gyerekek felnőttek, már nincsenek itthon, vagyis ritkán alszanak itthon, elköltöztek, mindegyiknek van ismerőse, barátja, ahogy most mondják, a fiúnak, meg a lánynak is. Nem szerettek itthon tartózkodni, nem is csodálkozott, amikor egyik, aztán a másik bejelentette, elköltözik. De a felesége? Neki itthon kellene lenni, itthon illenék lenni, időben jött meg, nem korábban és nem későbben. Pontosan úgy, ahogy megbeszélték, és ehhez tartják magukat hónapok óta. Ma ez még sincs így. Körbenézett a lakásban. Konyha, üres, nappali üres, hálószobák üresek –már évek óta külön alszanak-, a felső szinten a vendégszoba üres, a gyerekszobák szintén. Pedig éhes. Azt is megbeszélték a feleségével, ellátja, felosztották egymás között a teendőket. A kert az övé, lakáson belül a nehezebb, férfiasabb teendőket magára vállalta, ez ne legyen ok a nézeteltérésre. Egyre kevesebb ruhát használt, ne menjen az átkozott mosógép minden nap, éppen elég magasak a számlák, meg kimondottan zavarja, amikor el akar mélyedni magában. Kétszer is magára húzott egy trikót, egyszer így, aztán kifordítva. A zoknikat meg, egyforma feketék, mind egy szálig, már össze sem válogatja színárnyalat alapján, úgy húzza a lábára, ahogy a keze ügyébe akadnak. Minek! Ha valahol leül, hát ne az ő zokniját nézegessék, van más is a világon. Ennek ellenére, ha csak lehetett, és eszébe jutott, keresztbe rakott, kinyújtott lábakkal ült, így csak az egyik zokni látszik, nincs mivel hasonlítani. Csak egyszer étkezett egy nap, otthon, ha elment, evett, hol ezt, hol itt, hol azt meg másutt. Soha nem ment két nap egymás után egy helyre, zavarta volna, ha észrevesznek valami rendszerességet étkezési szokásiban. Mert nem is voltak szokásai, lényegében igénytelen volt a táplálkozásban, leginkább ugyanazt ette volna minden nap, ha nincs tudatában annak, egészségtelen az egyoldalú táplálkozás. Ezért is fogadta el, hogy otthon egyen egyszer egy nap. De most, nincs itthon, nincs előkészítve semmi, üres volt a konyhaasztal. Még egyszer körbejárta a lakást, és a szobájában, most vette csak észre, az éjjeliszekrényen, egy papírlapon két darab kés fekszik, a papíron felesége írása: válassz! Mit akar ez az asszony, itt szeletelje a kenyerét ezentúl, vagy itt kenegesse a vajat a másik késsel a kenyérre, mert egy kisebbet és egy nagyobbat rakott ide? Megfogta az egyiket, és azt vette észre, frissen van élezve, aztán a másikat nézte meg, szorongás kezdett úrrá lenni rajta. A másik, a kisebb még élesebb volt, mint a disznóölő kések, a kés éle mintha simára lett volna fenve. Mit akar ez jelenteni? Rémülten ment át felesége szobájába, és ott is az éjjeliszekrényen, igen, pontosan ugyan úgy, mint nála, a kések. Egy kisebb és egy nagyobb, a felszólítással együtt, válassz! Megőrültem, vagy a feleségem őrült meg? Tovább ment, most már rohant a szobákba be, aztán ki, mindenütt csak késeket látott, és a papírlapot a felszólítással: válassz! Rémülete fokozódott, el kell hagynia a lakást, itt nem maradhat, lerohant az emeletről, és nehogy véletlenül összetalálkozzon a feleségével a konyhai ajtón át akart kijutni a szabadba. Az ajtó zárva! Félelemtől elgyengült lábai nem vitték tovább. Összeesett, elájult. Az ágyában tért magához, felesége hajolt fölé, elvette a nagyobbik kést az éjjeliszekrényről, és csak annyit mondott, neked a kisebb is elég, ügyesebb vagy nálam, magába döfte, gyere utánam, ha szeretsz, suttogta utolsó leheletével. Majd később, de elgondolkodott: késő van, és szúrt. Szerette.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése