Velem mindig történik valami…Az egyik diák örömmel és röhögve újságolta társának, b…meg átmentem a kollokviumon, és mit gondolsz hogyan sikerült, kérdi társától, aki figyelt, megcsináltam b…meg. Előtte jót ittunk b…meg, reggel négy volt, b…meg, amikor ágyba kerültem, és nyolcra bementem b...meg, és megcsináltam. De vegyészetből, tegnap, nem láttalak. Nem hát, mert csak délutánra ébredtem föl b…meg, akkor hánytam össze magam, még ki is kellett mosakodnom b…meg, azért úgy nem akartam, tudod milyen az okádék, hát aztán bementem és megcsináltam b…meg. Most is érzem még, nem vagyok teljesen tiszta, összejövünk este b…meg, és ünnepelünk b…meg. Sok volt hirtelen a b…meg, és megkérdeztem, milyen eredmény született. Tizenhárom tizenkettő. Nem értettem, megkérdeztem kijelentése értelmét. Hát tizenháromból, tizenkettőt megcsináltam b...meg. És a tizenkettő volt a helyes megoldás, firtattam tovább, ja. De teszt volt, láttam az előttem ülőt, mit keresztez meg, hát egyet, vagy elb…szott, vagy én nem láttam jól. Szép eredmény zártam le a beszélgetést, eszembe jutott szép anyanyelvünk különleges képessége, hogy idegen nyelvre átültetni szinte lehetetlen, belső gondolatisága olyannyira tökéletes. Míg költőinknek a kifejezések hihetetlen mértékű tárháza áll rendelkezésre, ha kell a fordítás érdekében új, és érthető szavakat alkotnak. Érettségire bevágtam „Minden hegycsúcson csend ül, halk lomb alig érzed, rezdül, a berekben pihen a madárka, várj csak, nemsokára megpihensz Te is.” A la Goethe. Utánanéztem hol, melyik kiadásban láttam költőink fordításait, sokan foglalkoztak vele, és én elfelejtettem, kinek a változatát tanultam meg annak idején örökre emlékezetesen. Megtaláltam a kötetet, Szabó Lőrinc: „Csupa béke minden orom. Sóhajnyi szinte a lombokon a szél s megáll. A madár némán üli fészkét. Várj; a te békéd nincs messze már”. Kosztolányi Dezső: „A szikla-tetőn Tompa csönd. Elhal remegőn Odafönt A szél lehellete is. Madárka sem lebben a fák bogára, Várj, nemsokára Pihensz te is.” Móricz Zsigmond: „Ott nyugszik a csúcsokon A csend. És itt a lombokon Alig lend Szellő, ha sejted is. Az erdőn is hallgat a kismadár, várj csak nemsokára már megnyugszol te is.” Tóth Árpád: „Immár minden bércet Csend ül, halk lomb alig érzed, lendül: Sóhajt az éj. Már búvik a berki madárka. Te is nemsokára Nyugszol, ne félj…” Most veszem észre az általam megtanultnak idézett: „Minden hegycsúcson csend ül, halk lomb alig érzed, rezdül, a berekben pihen a madárka, várj csak, nemsokára megpihensz Te is.” változat nem szerepel a föllelt költői fordítások között. Mint mondtam, mások is, sokan próbálkoztak a Goethe-i gyöngyszem csiszolásával, a könyvem ezek szerint nem tartalmazhatja az összes, létező fordítást, vagy pedig rosszul tanultam volna meg a kis verset? Sokszor idéztem föl magamban életem során, séta, vagy csendes ücsörgés közepette, úgy rémlik mindig is azonos formában zenélt agyamban. Még egy lehetőség állhat előttem. Talán én is megkíséreltem annak idején lefordítani a csodás kis verset, a „Wanderers Nachtlied”-et. Egészen jól hangzik a többi mellett, ezért is zavarhatott a vizsgabeszámoló!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése