Jókérdés
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 19.
Velem mindig történik valami…Ha csak én vagyok ilyen, akkor egy kissé bolondnak kell tartanom magam. De majdnem biztos vagyok abban, Te is voltál már úgy, amikor az idő nem sürgetett, hogy megálltál, gondolkodtál, merre indulj útnak, elgondoltad erre rövidebb, arra több emberrel találkozol máskor, pedig nem vágytál találkozásra, jól esett a viszonylag céltalan járás. Itthon, vagy bármely más helyen velem gyakran megesik, ha elintéztem a cetlire fölírt dolgaimat, és hangulatom van hozzá, hogy bizonytalankodom, melyik irányba induljak el, aztán menet közben megváltoztatom az útirányt, lehet, éppen visszakanyarodom, mert eszembe jutott valami, vagy egyszerűen csak szép az idő, jól esik a járás. Petrezselyem utcának nevezték korábban, ma Aradi vértanúk útja, fönt húzódik a Székesegyház fölött, Kelet-Nyugat irányban, és ott láthatók vértanúink az Aradi Tizenhárom. Most is, mint már annyiszor erre vezettem utam, és mindig megnézem mennyi idősek voltak, amikor elvették életüket. Szépek a fölállított szobrok, mind más, más anyagból készült, az alkotók jól választottak anyagot az elménkben meglévő jellemekhez, a történelem és emlékezet által megőrzött képekhez. Középen, egy nagyobb réztáblán szülőhelyük polgármestereinek találkozója alkalmából fölsorakoznak a nevek, a születési helyek. Tizenhárom közül ketten születtek a mai Magyarország területén, az egyik Gödöllőn, a másik Pesten. Magyarország függetlenségéért küzdöttek, fiatalok és idősek. Ma is küzdelem folyik, ugyanúgy a függetlenségért, a fennmaradásért, szinte szóról szóra ugyanazokért a jogokért, amiért ők életüket áldozták. Képes lennék rá, odaállni a fegyver elé, vagy várni, amíg a bitófán kirúgják alólam a sámlit, és rántanak egyet testemen. Úgy hiszem nem! Ki lenne ma erre képes? Ne a megbolydult agyú öngyilkosra gondolj, hanem tiszta fejjel gondolkodó, nagyszerű emberekre. Kevesen! Visszafordultam, Gábor jött velem szemben. Most tudtam meg, Gábornak hívják. Nem egyszer találkoztam vele a városban, csendesen, udvariasan kért, kitiltották a belvárosból, most itt járkál a Tizenhármak útján. Tőlem soha nem kért, mégis kapott, valami elképesztően őszinte, ártatlan tekintete van, elég volt rám néznie, adtam valamit. Ő hálából mindig mesélt, egyedül él, még fiatal, nincs elkötelezve, testvérei családosak, rendezett körülmények között nevelik gyermekeiket. Megpróbál rendesen élni, munkája nincs, alkalmi munkát sem vállalhat, személyi igazolványát ellopták, visszaéltek vele, rá hullott a visszaélés büntetése, nem hittek neki. Szállásra nem megy, meglopják, huszonnyolc ezer forintot költ magára, és amit kap. Csikkekből sodorta cigarettáját, még mindig szipózik, mondta. Néha, amikor fázik. Jön a tél, most majd gyakrabban fogsz, Gábor? Nem válaszolt, zsebembe nyúltam, már majdnem elővettem a pénztárcámat, de megállított. Még tart a pénze, mosakodik is, sampont vesz, és vizet ereszt kólás palackba, aztán a sötét bokrok közt megmossa magát. Egy hónapra a személyi miatt fogdába vonul, Karácsony előtt szabadul majd. Tisztességet kívántam neki, meglesz, mondta. Te mit kívánnál?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése