Rendszerintelligencia
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 8.
Velem mindig történik valami…Mindig tesz rám valamilyen megjegyzést, állítólag ez oszlott el a hatalmas csarnok légterében. Körben álltunk, aztán egyre több szem szegeződött felém. Úgy látszik én meg a mellettem álló is nagyothalló, vagy siket, még mindig nem volt kivehető számunkra, rólam van szó. Átmentem az üres kör közepén, közelebb, hogy siketségem előtűnjön, én bizony nem hallom a teremben ide-oda verődő beszédfoszlányokat. Az asztalon ült, az asztal mellett persze volt két szék is, így szokta meg, már föl sem tűnt neki. Igen, igen rólad van szó, mindig beszólsz neki. Kinek, ki az a neki? Megtudtam, és igaz volt beszóltam kezdjünk el a munkát, elmúlt a kötelező tíz perces várakozási idő. Társammal éppen arról beszéltünk, hogy a munkahelyen kezdődik a munkaidő, pontosan, ami előtte történik magánügy. Késhetett az autóbusz, elaludt a mama, nem csörgött az óra, nem húztam föl, a városban zsúfoltak az utak, nem lehet fixre menni! Mindez harminc éve avval járt, munkakörtől függően, vagy későbbi kezdés került a munkalapra, vagy hazament az illető, jó esetben a szabadsága terhére, rosszabb esetben, ha szabadságát elköltötte, igazolatlan, ezért fizetés nélküli, jobb esetben szabadság, rosszabb esetben fegyelmi járt. Akkor gyalog jártak jórészt a munkatársak, az Alajos utcából Imre tíz perccel a munkakezdés előtt elfoglalta helyét a rajzasztal mellett, és elkezdett nekikészülni aznapi feladatának. Kihegyezte ceruzáit, megvizsgálta vajon rendben rakta el tuskihúzóit, és a rajztáblát, ahol tegnap még részszámításokat firkantgatott, alaposan leradírozta kenyérgalacsinnal. Akik kinn a villamos hálózaton végezték a karbantartást, munkaidő előtt érkeztek a telephelyre, rászámították a munkavégzés színhelyére történő gépkocsizás idejét is. Nagykanizsára mentem munkahelyi megbeszélésre, az igazgatóhoz. A portás nem ismert meg, honnan is ismert volna, a közel ötven telephelyre évente sem jutottam el egyszer. Az igazgató munkatárs nincs benn! Fölmutattam vállalati igazolványom, átengedett a portán, kimentem az udvarra, ott álltak az emberek, mert a munkavezető sem érkezett be kezdésre. Én vagyok az X, mi vagyunk az Y-nok, mutatkoztunk be, és beletelt tíz percbe legalább, amikor a portás értem jött, mehetek, megjött az igazgató munkatárs. Bálint nem szabadkozott, tudta hiábavaló, a következményt is tudta, neki fegyelmi jár, a munkavezetőnek igazolatlan szabadság. Mi történt az óta? Rendszerváltozás. A kihirdetett ordé csak a hirdetetteknek szól, jöjjenek előbb tíz perccel, a kihirdetők rendszabályoznak, rendszeresen megjegyeznek, rendre tanítanak a közösség előtt, meglehet jogosan, pedig tőlünk függnek, mint az állam az állampolgároktól, a főnök a beosztottól, ha nincs beosztott, nincs rendszabályozható, bizony a pusztába kiáltott szó esete forog fönn, nem hallja senki. Házi orvosnőm reménykedik, majd most, most aztán rendbe tesznek mindent, olyanok kerültek a kormányrúdhoz, akik odavalók. Kedves Főorvos asszony, reménykedni persze szabad, ám az agyakban rendet tenni nem a kormányzat tud, egymáshoz kell igazodnunk, adni, kapni, éspedig azt, amit tud, ki-ki. Az intelligencia sajnos nem adományozható, arra születni kell!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése