Pillanatelőtt
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 22.
Velem mindig történik valami…Kacagó gerléink napok óta fölborzolt tollal ülnek a kiválasztott ágakon, mind az ötnek megvan a sajátja, időnként cserélnek, de a szokás megmarad, visszatelepülnek a megszokottra. Észrevettem az első varjakat, amelyek Keletről költöznek át hozzánk, ez azt jelenti, jön a tél. Gyerekkoromból ismerem a varjaknak azt a szokását, hogy a tél beállta előtt a még keményebb hideg elől ideköltöznek mihozzánk. Ezek nem a vetési varjak, azok itt telelnek, nyaralnak, és kisebbek. A vetési varjak fészkeit szoktuk annak idején kifosztani, még mielőtt ráülnek a tojásra. A téliek nagyobbak, és még a színük is valamivel sötétebb, és hangosan kárognak. Először egyet, egyet látni, aztán jönnek csapatostól, megtelepszenek a kukoricások letisztított földjén, bőven találnak magvakat, és megfogják a mezei egereket. Ahogy nyáron a gólya a békát elkapja, a varjak is a magasból lesik, hol mozdul az elvékonyodott hótakaró, aztán lecsapnak, menekülésre nincs remény. Összeáll az egyensúly, a szapora egerek táplálják a kevésbé szapora nagyobb varjakat, a varjakat meg gondolom a rókák, a rókákat a náluk ügyesebbek, ahogyan ki lett találva annak idején. A Római Klub már nem dolgozik, legalábbis én úgy tudom, helyettük kik mondják el az előttünk álló kihívásokat, már nem lehet tudni. A vélemények ellentmondók, ami igazság örökké marad, az erősebb legyőzi a gyengébbet, és a gyengék eltűnnek a Földről. Madách nem csak a színművet, az „Ember Tragédiáját” írta meg, hanem küzdött a politikai színtéren, képviselő volt, és bizony előre látta, csak együtt, a nemzetiségi kisebbségekkel összefogva lehet megmaradni, nekünk magyaroknak. Kacagó gerléink öten vannak, négyen összetartanak, de az ötödiket, az igazi fajtát, a szürkét üldözik, a maguk módján. Megenni nem tudják, kergetik a ketrec egyik végéből a ketrec széle mellett körbe, körbe. Magányosan eszik, ha már a többiek jól laktak, a naponta odaöntött vízből is a már összejárt, belepotyogtatott jut neki, kíváncsi vagyok, meddig bírja egyedül. Párt nem vásárolok, még többen lesznek, kicsi lesz nekik a hely, és a szaporulat is helyet kíván magának. Szaporodunk, nem ismerjük milyen mértékben, azt ismerjük, hogy egyre többen vagyunk egymás ellen, mindig van páratlan, galambmintára, és a páratlannak kilátástalanabb a sorsa. Csúcstalálkozókon beszélik meg, mindenki elsősorban magára gondolva, sorsunkat, és kialakulnak a párok, a régi ellenségek párba állnak, a barátok mást választanak a korábbi helyett, az elemzők elemeznek, olyan eseményeket, melyeknek nem voltak résztvevői. Lassan elvesztem tájékozódó képességem, minden hír egyformává válik, nem is hír már, mert nincs mihez viszonyítani, az adatnak pedig, nincs hírértéke. Döntöttem, a magasból fogom követni az eseményeket, ahonnan már nem látom a galambokat, a varjak is eltűnnek a szemem elől, azt sem fogom látni kinek ki lesz a párja, és ki marad egyedül. Már tudom a módját, miként kell a megfelelő magasságot elérni, csak az eszköz hiányzik, de lehet, hogy az eszköz megválasztásával várok az utolsó pillanatig.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése