Mellékfoglalkozás
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 17.
Velem mindig történik valami…Mindenhová elkísérte, egy lépést nem tehetett nélküle. Tulajdonképpen észre sem vette jelenlétét, legalábbis nagyon sokáig nem. Úgy élt, mintha nem lenne kísérete, mintha egyedül képes lenne mindenre. Élete őt igazolta, amióta tudatánál volt. Születése után, amikor fölcseperedett vígan töltötte napjait, gyakran kacarászott, aki körülötte volt mind őt szórakoztatták, fölemelték, ringatták a karjukban, az erősebbek, a férfiak föl földobták a levegőbe, aztán ügyesen elkapták. Véletlenül sem eset baja, bár sokszor forgolódott, hasra fordult, belekapaszkodott mindenbe, amit csak elért. Amikor talpra állt, védő karok egyengették lépéseit, ide-oda billent, később aztán már a segítséget elhárítva a saját akaratát juttatta érvényre, előredőlve nekiindult, maga elé rakosgatva lábait egyre biztosabban járt kelt. Ha magára maradt, fölfordított hokedliben dühöngött mindaddig, amíg újból szabaddá nem vált, és akkor dühösen földöntötte az őt kordában tartó hokedlit. Nem szívesen viselte a kötöttséget, az egyhelyben való ücsörgést. Össze is törte fenék alá valóját, addig-addig fészkelődött, amíg oldalra billent, és arccal beleesett az üvegtörmelékekbe, merthogy az ülőke üvegből készült, de ebből állandó kísérője semmit nem tudott kihasználni. Az üvegcserép ejtette seb összeforrott, meg nem is volt már szüksége az ülőkére. Elevensége mit sem változott, a pörgő hintáról messzire sodorta a lendület. Beütötte a fejét, ami nagyon vérzett, megijedt egy pillanatig, aztán jött a segítség, gondos kezek mosták le a hajába száradt vért, jóságos kinézetű bácsi szúrta meg egy tűvel, akire megharagudott és hangos óbégatásba fojtotta mérgét. Kísérője bosszankodott, mert azt szerette volna, ha fejét nagyon beüti, annyira, hogy ne is álljon talpra többé, de ha már így történt, türelemmel várt tovább. Egyszer a strandon fülébe súgta egy idegennek, ugorjon a nyakára, törje el csigolyáját, legyen nyomorék, úgy majd könnyebben elbánik vele, de ekkor sem volt sikeres az akciója, az idegen elvétette az ugrást. Másik alkalommal lovas kocsist biztatott föl, vágjon a lovak közé, hogy megvaduljanak, és összetapossák, de a lovak kikerülték, a szekér saroglyája hasította szét a kezét, de a segítség most sem maradt el, édesapja időben érkezett, és elkötötte vérző ereit. Elkerült otthonról, tudta nem ajánlatos, mégis mozgó villamosra ugrott, elvétette, de a kapaszkodót már elérte, erős karjaival húzta föl testét a lépcsőre, megmenekült. Állandó kísérője újabb és újabb dolgokat eszelt ki, hogy végezzen vele, és eljöjjön a pillanat, hogy végre magával ragadhassa. Ha a körülmények nem kedveznek az azonnali lehetőségnek, akkor betegséget kell rázúdítani. Magas lázat, fertőzéseket, fantáziája nem ismert határokat, de ez idáig törekvései rendre kudarcot vallottak. Egyre türelmetlenebbé vált, tudta a végső győzelem mégis az övé, eldöntötte, most! Lassan közeledett, egyik szobából a másikba követte, föl és lement utána a belső lépcsőkön, tudta ezúttal sikeres lesz, tudta eljött az ő ideje, ezúttal nem kell sietnie, elfáradt az áldozat, belefáradt az életbe. Hagyta, üljön le szép nyugodtan a fotelbe, ránehezedett a mellkasára, egyet még lélegezhetett, és kísérője végre megnyugodott, vele nem foglalkozik tovább.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése