Hallatlanság
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 7.
Velem mindig történik valami…A sarki rendőr megunta a posztolást, csúnya, ködös, esőcsapzott, télelőn kinn ácsorogni a sarkon, nem szívmelengető érzés. Igaz jön hamar a váltás, mégis elindult az egyik utcán befelé, hogy megmozgassa gémberedett tagjait. Alig tett meg száz métert, már vissza is fordult, a poszt a sarkon van, oda érkezik a váltás is. Ahogy megfordult, fülének ismerős csattanó hangot hallott, ami nem lehetett más, mint fegyver, méghozzá, valami pisztolylövésnek közeli hangja. Várjunk csak, a túloldalról hallottam, onnan érkezett a hang, tehát ezen az oldalon sült el a fegyver, a visszhang miatt verődött az utca másik oldaláról, ide hozzám. Hirtelen tanácstalanná vált, tovább haladjon, a váltás miatt, vagy azonnal intézkedjen, a gyorsaság a nyomok eltüntetésének gátja, benyitott a nagy íves portálon kiképzett kiskapun. Az ajtó nyitva volt, az már gyanús volt a számára, különösen akkor, amikor továbbhaladva a bejárati kocsi beállón elért a pár lépcsőnyire magasabban nyíló folyosó ajtajához. A nehéz, szép faragású, tölgyajtó marokba illő rézkilincsét lenyomva, ismét meglepődött, a kilincs engedett, belépett a folyosóra, és a hamar sötétbe forduló őszi délutánban, megpillantotta a hullát. Semmi kétség, a testből elfolyt vér borította a kövezetet, ilyen mennyiség láttán az életre semmi esély. A holttesttől jobbra lévő ajtót zárva találta. Többször kísérletezett, de nem tudott bejutni, az ajtó nem nyílt. Van itt valaki, rendőrség, kiáltotta a folyosó hosszába, majd megismételte, senki nem válaszolt. Elindult a folyosón, a végében ajtó derengett, hátha. Nem csalódott, az ajtó első kísérletére nyílott, benn a konyha, hátal neki egy szolgaféle tevékenykedett, mintha mi sem történt volna. A férfi hátára tette súlyos tenyerét, az megfordult, és mutatta, néma és siket. Vacsorát készített, nem kétséges, már tálcán voltak a finomságok, megemelte a tálcát és elindult. A rendőr követte, a nem nagy, de mégis zegzugos házban. A dolgozószobába értek, letette a tálcát, széttárta kezeit, jelezte, nincs itt, akinek hozta. Ez az ember nem hallott, nem látott semmit, de egy papírra leírta, ura várja a rokonait, ügyvédjével együtt, végrendeletét akarja ismertetni. A rendőr elmagyarázta, ahogy tudta, egy hulla van a folyosón, kimentek, a szolga fölismerte urát. Hátsó bejáraton engedte be a rokonokat, ügyvédet. A sarki rendőr közben értesítette feletteseit, kijöttek a nyomrögzítők, nyomozók, az eset nem tűnt bonyolultnak, hulla van, a rokonok nem voltak itt, az ügyvéd sem, lássuk hát az indítékot, és a főnyomozó kiadta az utasítást, bontsák, és olvassák föl a végrendeletet. A végrendelet egyetlen lapból állt, szabályosan szerkesztve: Én etc. teljes tudatomban úgy rendelkezem, hogy egyetlen rokonomnak sem juttatok semmit, életemben semmi hasznukat nem vettem, igaz ők sem az enyémet, nem látogattak, igaz én sem őket, hát semmi közöm hozzájuk. Ezért minden vagyonomat, ingó és ingatlant, egyetlen emberre, siketnéma szolgámra hagyományozom, aki egész életemben, amióta eszemet tudom hűségesen szolgált, minden kérésemet teljesítette, soha vissza nem szólt, csendben viselte rossz természetemet, és utolsó kérésemet is teljesítette, meghúzta a pisztoly ravaszát, amikor vagyonom maradékát is elvesztettem. Hallatlanul hálás vagyok neki!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése