Pályatársak
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 2.
Velem mindig történik valami…Őszintén megvallom sokáig összetévesztettem Trischler Jóskával, pedig közöttük nagy társadalmi különbség húzódott a régi rendszer szerinti felfogásban. Jóska a villamos gépjavítónak megbecsült művezetője, hosszú évek tapasztalatával a háta mögött, a termelési tanácskozások megbecsült résztvevőjeként, sok értékes felszólalásával megtörte a csendet, ami a beszámolók után következett volt. Ő elmondta, amit tapasztalt, mondandójához nem kellett kommentár, az asztal mellől csak az lehetett a válasz, figyelembe fogjuk venni észrevételeit, hiányában nehezebb lett volna munkatársai dolga, őértük, na és a szakmáért állt ki. Ha együtt jöttek velem szemben, ilyen is előfordult gyakran, én lefelé a Légszeszgyár utcán, ők fölfelé igyekeztek, hát szembetalálkoztunk. Na melyikük melyik, rémlett föl ilyen alkalmakkor bennem, aztán közelebbről kettévált az arc, egyikük jobbra, a másik balra fésülte a haját, azt pedig, már megjegyeztem ki tett így, melyikük meg másképp. Jóskával a temetőben találkoztam a minap, belekezdett mondókájába jól van, de a nyáron Szlovénia felé autózva rosszullét fogta el, vissza kellett fordulniuk és még Nagykanizsán életmentő műtétet végeztek rajta, már rendben van. Jól is nézett ki. János az ikerpár, az igazgató, a szép őszi melegben, ingben, és vékony dzsekiben sétált le az állomás felé. Arcára kiült az a bizonyos félmosoly, amit soha nem tudtam mire vélni, félszegségnek tartottam, különösen az után, hogy leváltották a párttitkárságról is, meg az igazgatóság vezetéséről is. Visszakerült oda, ahonnan indult. Műszaki fejlesztőnek. Helyét a beruházáson évtizedek óta rostokoló Ferencz Pista vette át, aki úgy jött az erőműtől hozzánk, hogy az osztályvezetői állást beígérték neki, de arra sokat kellett várnia. Nekem köszönheti kinevezését, akkori igazgatónk ki nem állhatta, hiába volt az erős hátszél, a főnökét, a szelet sem ismerte el tisztességes vezetőnek a vezér. Úgyhogy, na próbáljuk ki alapon elnyerte a hálózatszerelés vállalati szintű irányítását. A nagy váltás, a rendszerváltás hozta meg számára a sikert, párttitkárok ne legyenek igazgatók, hát nem lettek, hanem ő. Ha valaki egyáltalán tudja, hogyan kell irtózatos komolyan vennie magát, Pista tudta. A nevetést beosztottai között ő kezdte el, és ő fejezte be. Elegáns új öltönyeit az évszakoknak megfelelően változtatta, és tette fölfelé azokat a bizonyos csapásokat. Szemben a másik fajtákat, azt azonban keményen, eltávolította gyakorlatlan, de jó képességű munkatársait, fölvett gyakorlott, de szűklátókörűeket. Nem volt konkurencia, csak szentencia, amit ő mondott, mint a papi áldást. Aztán őt is elküldték idő előtti nyugdíjba, ezt a tényt a mai napig emészti, nem is jó a közelében tartózkodni. Makkos kabát, makkos sapka, makkos aktatáska, és előremeredő tekintet, a köszönés szinte észrevehetetlen, ő még mindig fontos, dolgozik, és keres. János, az igazgató föloldódott, megbiztattam, ne szégyellje, hogy titkárkodott, meg templomban eskették össze, ez előnnyé vált a modellváltozáskor, ne sunyjon, hiszen nincs egyedül, csak belőlük lehetett válogatni, de neki nem volt szerencséje, minden mindenkinek nem sikerülhet!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése