Elszámolás
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 11.
Velem mindig történik valami…Szomorúan olvastam az újságokban, elhunyt Dezső, a rendkívüli tudással és elképesztő szorgalommal, kitartással rendelkező világhírnévre szert tett hazánkfia, akit egyszerűen csak a „Bűvész”-nek és az „Illuzionistá”-nak nevezett az egész világ. Valamikor együtt laktunk, kollégisták voltunk, és mindannyian, akik ismertük csodáltuk képességeit, mert amiket már akkoriban előadott, fölért az általunk ismert legnagyobb bűvészek tudásával. Kártyatrükkel kezdte pályafutását, egészen fiatalon. Elmesélte nekünk, hogy szüleinél nagy társasági élet volt, és ő a felnőttek között mozgott, mert a vendégek többnyire gyerekek nélkül érkeztek, nem szerették a gyerekricsajt sem a szülei, sem a vendégek. A felnőttek elvoltak egymással, nők a nőkkel, férfiak a férfiakkal, ő pedig hol ide, hol oda csapódott, attól függően, miről folyt a társalgás éppen, amit neki nem volt szabad hallani. Ilyenkor elhangzott az „aber nicht vor dem Kinde”, amiről tudta legjobb, ha átmegy a másik társasághoz. Egyik alkalommal a férfiak bűvészkedéssel szórakoztatták egymást, ezúttal őt is bevonták a társaságba. Őt kérték meg, hogy az új, az előttük felbontott kártyapakliból húzzon egy lapot. A trükköt bemutató természetesen hátat fordított, ő a harminckettő lap közül kihúzott egyet, és az illető pontosan eltalálta mit. A társaság természetesen nagy ovációval ünnepelte, a bűvész vendéget. A felnőttek aztán kivonultak a dohányzóba, ő egyedül maradt, és bátorságot vett, megnézte a feledékenységből ottmaradt kártyapaklit. Mind a harminckét lap egyforma volt! Ezt követően határozta el, hogy ő is bűvész lesz, de nem csaló, hanem igazi. Jó memóriája volt, gyakorolta az ujjak hajlékonnyá tételét, és soha nem vetemedett a gyerekkorából megmaradt emlék következtében átlátszó csalásra. Ügyességét minden téren tapasztalhattuk, a karambolos, háromgolyós biliárdjátékot, ha őrá került a sor, nyugodtan otthagyhattuk, mert ő azt a három golyóbist akárhányszor végigvezette az asztal széle mentén, vetélytársra nem akadt, magára is maradt, nem álltunk le vele játszani, ő nem engedett senkinek, ő győzni akart mindenáron. Már akkor ismertük a nagy kihívást, amire törekedett, legyőzni Hudinit, de nem trükkel, előre befűrészelt lánccal, kötöztetni össze magát, és átlátszatlan faládába zárva dobatni magát a vízbe, nem, ő igazi, valós mutatványt akart kidolgozni, ehhez végezte gyakorlatait, testét olyannyira képes volt hajlékonnyá tenni, hogy egy teniszütőn átbújt a szemünk láttára egy rövid pillanat alatt. Elválta útjaink, ő haladt a világhírnév felé, mi pedig koptattuk az iskolapadokat, és most szomorúan olvashattuk a tragédiát. Megfulladt, nem lehetett beavatkozni, nem lehetett segíteni rajta. Már kifejlesztette a láncbefűrészelés nélküli mutatványt, siker sikerre halmozott, átlátszó üvegmedencében végezte mutatványát, lecsavarozott fedéllel, de a belülről hirtelen fejmozdulattal azonnal fölpattanó tetőt ő is meghagyta. A tragédiát egy vetélytársa idézte elő, beszervezve egyik asszisztensét, aki a modernkor eszközével élve, láncba fűzött kezeit lemerülése előtt gyorsan összekötötte egy nylonzsinóral. Mint ahogyan a rabomobilba tuszkolt tűntetőket szokták a rend őrei összecsomózni. Szegény Dezső evvel a lehetőséggel nem számolt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése