Ambivalencia
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 16.
Velem mindig történik valami…Valami bujkál bennem, rövidesen kiderül mi. Belső óra ketyeg az emberben, ami nemcsak napi, hanem évszakos járású is. Ilyenkor, ha a nappali meleg már nem az igazi, mert amerről a Nap süt onnan érezni, a másik oldalon meg nem. Fönn a hegyen, a tetején, a felhők fölött, de jó visszaemlékezni rá, hatalmas sziklatömb előtt napozni éppen úgy lehet, mint itt nyáron. Még le is barnul az ember. De a szikla mögött megfagy, amit oda engedtünk, egy pillanat alatt. A hátam közepén érzem a hűvöset, oda bújt, ami bujkál bennem. Megelőzhetném, hogy előjöjjön, de elijesztettek, a főcsatornán csak úgy mellesleg azt mondta egy nagyon okos ember, professzor lehetett, bár nem látszott rajta, hogy antibiotikumot az szedjen, akinek szüksége van rá. És még azt is hozzátette az illető, hogy ez vonatkozik más gyógyszerekre és gyógyhatású készítményekre is. Végtelenbe nyúló magyarázat következett, a baktériumokról, azoknak hihetetlen gyors szaporodásáról, egyből egymillió lesz rövid huszonnégy órán belül. És mutálnak, ami ellen úgy lehet védekezni, hogy antibiotikum mixet állítanak elő. A riporter, a tudatlan bátorságával kérdezett a lényegre, hogy volt ez korábban, amikor még nem foglalkoztak a kutatók a baktériumok tulajdonságaival. A válasz egyértelmű, hangzott a tudós válasza, ugyanígy. Élőlények, mint a mi sejtjeink, szaporodnak, és félresikerednek, mutálnak, mint a kamasz gyerek hangja. Szegény Bauer Ervin, ha nem végzik ki a nagy tisztogatások alkalmával a SZU-ban, megadta volna talán a helyes megoldást, mint ahogy arra is tudta a választ, egyáltalán mi is az élőlény. Helyette most én adom meg a saját válaszomat, szerintem az élőlény az egy csupa negatív visszacsatolás, ami ha pozitívra vált át, akkor bekövetkezik a baj. Túlszaporodik, túlfejlődik, túlnagyobbodik, vagy túlkisebbedik és kész. Ennyi az egész, nem érdemes foglalkozni többet a kérdéssel. De, hogy mi a negatív visszacsatolás, avval érdemes foglalkozni, és már tudjuk a választ, alapjel kell. Ennyi az egész, nem kellene tovább foglalkozni a témával, ha tudnánk minek mi az alapjele, és annak stabilitása megfelelő, vagy sem. Tudósok és tudóspalánták, itt a fő kérdés tehát, mi a stabilitás feltétele, mert, ha nem stabil az alapjel, akkor baj van, nincs viszonyítási pont, vagyis stabil viszonyítási pont, amivel a kimenetet összevessük, és akkor nem tudjuk a bemenetet szabályozni, és bekövetkezik megint csak a baj. A legfőbb baj azonban az, hogy ezt a helyzetet már nagyon régóta ismeri a természet, sőt azok is, akik ezen elgondolkoztak, és megsejtették, valaminek kell lenni, ami benne van a természetben, ami magát a természetet is befolyásolja, merthogy az is állandóan változik. Bármerre is folynak a kutatások, bármely szakterületről legyen szó, amit ugye mi magunk hoztunk létre, mi, akik azon vagyunk, hogy egységes magyarázatokat találjunk, beleütközünk ebbe az egyszerű talányba, hogy valami magamagát szabályozza, ami pedig lehetetlen, mert akkor nem lenne magamaga, hanem valami más, amit nem tartalmaz önmaga. Játszadozunk a szavakkal, játszadozunk a természettel!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése