Velem mindig történik valami…Kérem ne zárja le a fedelet, szeretném kipróbálni a hangszert. Készséggel tolta vissza a redőnyös takarót és félrecsúszott, majd fölállt a padról. A mise előtt voltam már fönn, mentegette magát, ő csak egyszerű kőfaragó, mellékállásban kántorkodik, nem könnyű összehangolni mindennapos munkáját a kántori teendőkkel. Meghal valaki, szólnak, keresztelni hívnak, öt község tartozik a kárászi egyházközséghez, képzeljem csak el, van teendő, és a vásárnapi misék ugye. Hát persze, egyetértettem vele. A városból kifelé menet esett az eső, vajon milyen lesz kinn az idő? Reménykedtem. Ha Pécsett süt, Kisújbányán esik és fordítva. Van remény, jó idő várja a misére érkezőket. Úgy is lett, ahogy közelebb értem a Hármashegyhez az eső elállt, a hegyen túl, pedig derülni kezdett. Az egregyi völgy felé fordultam, előttem hatalmas autó közlekedett szabályos tempóban, követtem, és lám ráfordult a bekötőútra ő is, és a folytonosan emelkedő, kacskaringós, keskeny úton maga elé engedett. Óvatosan vezetek, az előzékenység nem jelentett számomra semmi előnyt, éppen megálltam a felső parkolóhelyen, amikor a szép fekete kocsi elgördült a hátam mögött, és ereszkedett lefelé a meredeken. Mire gyalogosan én is leértem, megláttam a lilasüveges főt, Mayer püspököt, faluvezető nőnkkel a teendőket beszélték, de bemutatásomra is sort kerítettek. A fotósunk. Mayer Mihály, persze hogy ő, ám ilyen arcközelből még nem láttam. Katt, ha már én vagyok a fotós, majd küldök püspök úrnak a képekből, aztán arrébb mentem, a többieket is megörökíteni. Egyedi alkalom! Nem a püspöki látogatás, az már volt egyszer, hanem az orgonaszentelés kori, ez bizony csak most és majd ki tudja mikor még egyszer. A kis templomban összegyűlt a csend, és lassan szállingóztak a falubeliek, meg az elszármazottak. Ismerősöm alig, idősek és még idősebek, főleg nők, a férfiak már többnyire elhaltak. Fönt hagytam a tartalék akkumulátort, az áldozást már nem tudtam képre venni. Nem baj, az úgyis a szokásos rendben zajlik, meg fényképezett más is. Szt. Márton az első szent, aki nem vértanúhalált halt, apát lett francia földön. Szombathelyen született a negyedik században, Európa nyugati fele neki köszönheti a keresztény hitet, boldog büszkeség töltheti el a magyar szíveket. Nyugodt, szép beszédet hallottunk, szépen hangzott az újjáépített orgona. A nagy adakozók, ajándékot kaptak, a kis adakozók a dolgukat tették, adtak önzetlenül, nevük nem említtetett.
Kivonult a gyülekezet, fölmentem a karzatra, és leültem a padra. Megérintettem, megsimogattam a rövid kalviatúrát, és játszottam, bal kezem oktávfogásainál kisujjam lecsúszott, zavart, aztán megfeledkeztem róla. A kántor, aki az előbb még ott ült a helyemen, szólított, lehetne hangosabbra, hogy több síp szóljon? Hát hogyne, és máris belefeledkeztem ismét a játékba, egyik darabot sem végigjátszva, hanem csak úgy egymásba fűzve, kétlépéses hangnemátmenettel, élveztem a kis, százötven sípos orgona hangját, ami most, besűrűsödve a térbe, mintha igazi nagy hangszer lett volna. Miért nem vállalta az orgonálást, ön jobb nálam! A hit, a hit adománya a fontos, a játék elsajátítható!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése