Mainap
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. november 5.
Velem mindig történik valami…Jó reggelt kívántam, aztán leültem az első sorba. Én voltam a nyolcadik, és rögtön megtettem a javaslatomat, netán az első hét közül maga elé engedne engem valaki, mert hátha bejön. Semmi válasz, de egy kis idő után az előttem álló hölgy megnyugtatott, hamar rám kerül a sor. Fél óra, nem több, a férje tegnap éppen a nyolcadik volt, és fél óra alatt végzett. Egy sietős hölgy kopogott a kiírás ellenére, Erzsike kijött, még kicsit haragosan, de a gyors beszéd meggyőzte, be fogok pisilni. Ott van a helyiség, erősen húzza meg az ajtaját, nehezen jár. Már a barátja is rángatta a kilincset, az ajtó nem engedett, még egy kopogás, és Erzsike kulccsal a kezében jött, ne haragudjon, úgy emlékszem kinyitottam. De kérek egy poharat is, nem hoztam magammal, itt akartam elintézni, úgy látszik hamarabb, mint gondoltam! Pár pillanat, és a hölgy fura ábrázattal lépett ki, kezében csurdig teli pohárral, átadta és nem ült le. Világos lett számunkra, kis baleset történt, előfordult már mással is, mi napirendre tértünk a dolog fölött. Közben kimaradt egy szám, Erzsike nem rakta sorba a számozott kártyákat, ma ilyen napja van, rám került a sor. Magával megyek, hátha a másik helyiséget sem nyitottam ki. Úgy is volt, zárva. Látja András, ilyen napom van ma. Előfordult már velem is, hogy egymás után elmaradnak a cselekedetek az előre kigondoltak közül. Köszönöm, hogy ilyen megértő, hétfőn jöhet az eredményért. Nem, akkor nem kell sorszámot húznia, találta el gondolatomat, és elköszöntünk egymástól. Mit is akarok még intézni? Posta, Alexandra, laminálás, és kész. A posta előtt ismerős állított meg, a postán rám tukmáltak egy nyerési lehetőséget nyolcvan forintért. Ha nyerek, huszonötezer hétszázhatvannyolc forint üti a markomat, a föladott legnagyobb összegű csekket visszaváltják. Az Alexandra felé menve tervezgettem, aztán benn az üzletben vásároltam egy könyvet, várható nyereményem kontójára. Kinn az utcán átkelésre várakozva egy asszony ragadta meg a karomat, látom magán nincs kesztyű, jön a tél, vegyen egy párat, bőr. Meg is néztem, de hisz ez női! Na, maga legalább figyelmet fordít rám, két párat adok hatezerért. Nem ismerem a feleségem kezének méretét. Előkapta hatvanliteres, fekete szemeteszsákját, már zöldre váltott a lámpa, újból megragadta a karomat, várjon, van férfi is, és nem tudtam szabadulni, erősen szorító markából. Piros! Jóasszony nem akarok kesztyűt vásárolni, kérem, értse meg. De odaadom ingyen, adjon érte annyit, amennyit gondol. Ezret gondoltam és mondtam a kesztyűs asszonynak, és még azt is elárultam neki, a reggeli hírekben kifosztott kamionról beszélt a hírmondó, úgy vigyázzon. A kesztyű nálam maradt. Fiatal lány, ugyanabból a csoportból, lépett közelebb, vegyen zoknit is, maga jó ember! Mire van szüksége, pénzre, nem? De. Itt van egy százas, vegye, és engedjen utamra, a lámpa ismét zöldre váltott. Beleegyezett, a laminátoros már csak rám várt, ma kivételesen korábban akar haza menni. Ma ilyen napom van, mondta ő is magyarázatképpen. Kezemben a két pár kesztyű, a reggel még szükséges volt harisnyasapkám, a két laminált lap, és valami furcsát éreztem, mintha állandó ferdeségen járnék. Fölemeltem a lábam, és láttam, eltörött a cipőm gumitalpa, hát ilyen napom van ma.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése