Velem mindig történik valami…A cinege azonnal elpusztult, a lövedék telibe találta. A kóbor macska közelről látta az eseményt, mert azonnal ott termett, és magával vitt a tetemet. Talán ő is erre a cinegére vadászott, talán még nem is cserkészte be teljesen, és most ölébe hullott a zsákmány.
Nagyon elszégyelltem magam, lövésem nem célzott volt, csak találomra irányítottam a légpuskát a cinegére. De tudatosan húztam meg a ravaszt!
A céllövészet volt az egyik fő attrakció kisújbányai látogatóink számára is, mert a légpuskatartás tilos volt. Vendégek szórakoztatatására került elő ez alkalommal is a légpuska.
A sajnálatos esemény előtt céltáblára lövöldöztünk, sorban egymás után, felnőttek és gyerekek.
A fatáblát úgy húszegynéhány méterre szögeltük az egyik szilvafa törzsére, szabályos verseny lapokat helyeztünk a táblára, a három lövés leadása után, közösen mentünk kiértékelni az eredményt.
A karton versenylapokon sokszor nem is volt találat, ha igen, akkor sem a középen lévő tízes kör fekete pontjába fúródott az ólomgolyó. Az a kis köröcske, talán három centiméter átmérőjű lehetett, húszméteres távolságból alig kivehetően, szinte pontszerűen feketéllett.
A csehszlovák gyártmányú „fegyvert” Agátz Józsi bácsi szerezte be, ő tudta honnan. A megrendelés, és előleg fizetése után pár héttel megérkezett a „Szlavia”.
Gyermekkorom álma vált valóra, akkor lőttem utoljára valóságos fegyverrel.
Az MHSZ /Magyar Honvédelmi Szövetség/ szervezésében, majd mindegyik általános iskolás megtanulta a negyvennyolcas kispuska kezelését.
Az elméleti és a gyakorlati oktatást is a tantermekben gyakoroltuk. Akkor mindannyian beletaláltunk, a már akkor is szabványméretű versenylapokba.
Amit elméletileg tudni kellett az mindössze annyi volt, hogy a cső elején lévő célzógömböt, a puska hosszanti közepén található irányzékba kellett elvágóan helyezni, és mindezzel egyidejűleg a fegyvert a céltábla közepére irányítani.
A találat garantált volt, a fegyvereket „belőtt”, vagyis beszabályozott állapotban kaptuk kézbe, a céltábla sem volt messzebb, mint a tanterem hossza, vagyis úgy tíz méterre lehetett tőlünk. A siker élménye töltött el bennünket, az élmény emlékezete megmaradt bennem.
A céllövészet már véget ért, a társaság szétszóródott a kertben, némelyikük sétára indult. Összeraktam a maradék kartonlapokat, lövedéktartó dobozokat, amikor megláttam a cinegét a melléképület sarkán, énekelt, talán párját hívogatta. Megtöltöttem a légpuskát, és abban a biztos tudatban céloztam, hogy úgysem találom el a madarat, hiszen olyan messze van tőlem. És lőttem!
Szegény cinege áldozatul esett a sikerélmény visszaidézésének, és a felelőtlen véletlennek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése