Velem mindig történik valami…Folynak a térfelújítási, átalakítási munkák városszerte, nagy örömömre. Ahol lehet, az illetékeseknek számot adok a közhangulatról, amely bizony nem mindig nyugodt, nem szívleli a fölforgatott, föltornyosuló föld és törmelékkupacokat. Mindenki az általa járt, megszokott utakon szeretne közlekedni. Az átalakítások falakat, tolókocsiknak följáratokat, máshová kerülő lépcsőket is jelentenek, amelyek majd eltérnek a megszokottól.
A szokás nagy úr!
Egymás között, ha valaki megpendíti a témát, előjönnek az elégedetlenséget kifejező megjegyzések. Nekem ez nem tetszik, már befejezhették volna, az építkezéseket, miért nem kezdték előbb, akkor már kész lenne! Kevesen látják, mégiscsak szebb lesz a város, szívesebben megyünk majd le a közterekre, talán a rend is nagyobb lesz, mert a szép talán még a megátalkodottak is visszatartja a rongálástól.
A Rókus sor Rókus sétány lesz, arra járok a leggyakrabban, itt veszem észre leginkább a szakmunka hiányosságait.
Az egyik járda mellé épített támfalat, részben az én közbenjárásomra, már harmadik alkalommal bontják el, mert nem sikerül egyenesre építeni. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy hosszában végignézve az építményt ne derülne ki a szemlélő számára, a girbe-gurba vonalvezetés. Most, remélve már a véglegeset építik, megálltam, és megfigyeltem hogyan helyezik el a zsalukat a szakemberek.
Húsz centivel told arrébb a jobboldalit, hangzik a mester utasítása. Szemre jó lesz, kérdezi a segéd. Nincs nálad a collstokk, kérdez vissza mester. De nálam van. Akkor mérdd avval! Jó!
Valami nem stimmel! Pedig itt megvan a húsz centi, mondja a segéd.
Én is látom, az egyenes vonal nem akar kialakulni.
Nem sokára a mester helyet cserél a segéddel, leméri a húsz centit, majd újból rákérdez a segédre, hogy nála is megvan a húsz centi. De a válasz ismét az, hogy nincs meg. Na, várj, odamegyek, itt rögzítem addig ideiglenesen a zsalut. Odaszögel egy tartólécet a zsaluhoz, átmegy a segédhez, aztán hatalmasat káromkodik. Hányszor mondtam már neked, hogy a collstokknak két oldala van, az egyik a centi, a másik a coll. A segéd önérzetesen, és okoskodva visszaszól. Látja, szemre jó lett volna, így meg mennyit vacakolunk!
Eleget láttam, hallottam, továbbmentem a dolgomra.
Legközelebb, amikor arrafelé vitt az utam újból megnéztem az oldalfalat. Egyenes volt, de a többször lebontott, majd újraépített falrész, már elvált a korábban rendben lévőtől. Biztosan elfelejtették a tartó vasalást összekötni egymással.
Egyébként, a járdalapokat, amelyeket nem zártak le betonozással már elkezdték elhordani!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése