Velem midig történik valami…A csöngetésre kimentem az erkélyre, szemüvegem nélkül, egy járókeretes embert láttam. Gondoltam kéreget, előfordult ez máskor is, majd adok valamit. Fogtam aprópénzes tárcámat, fölvettem a szemüveget, és elindultam a kapuhoz. Közelebb érve vettem észre, nem kéregetőn az illető, hanem pár házzal odébb lakó szomszédunk, Rimer bácsi. Talán valami történt a lábával, azért kell a segítség, vagy rosszat sejtve agyérgörcs érhette. Szerencsére nem. Elindult egyik ismerőséhez, és „für alle Faelle” magával viszi a járókeretet, megeshet szüksége lesz rá. Csupán azért csöngetett be, hogy korábbi ígéretének eleget téve bejelentse, visszafelé jövet, ha nem alkalmatlan, meglátogat.
Kaktuszokkal, és családfakutatással foglalkozik, a szükséges adatokat többnyire a világhálóról szedi le. Ő kívül állva, én kapun belül, elkezdte mondókáját, amit figyelemmel hallgattam, bár figyelmem a nagy melegben egyre gyengébbé vált.
Megérkezett a felesége, és aggódva kérdezte hová indul, a rá érkező válasz velősen annyi volt, hogy már megmondta, és nem igényli a kíséretet, menjen haza.
A végén, na eridj már, felszólítása után felesége mosolygós zavarral távozott, Rimer bácsi is elindult az ismerőshöz.
Mikor újból csöngetett, kisiettem, és a lépcsőkön lefelé segítséget ajánlottam, de ő fél kézbe fogva a járókeretet szépen leballagott, csak annyit kérdezett merre menjen. Kínáltam volna vízzel, amit a nagy melegre hivatkozva utasított el.
Amikor megismerkedtünk, és a nevemet hallotta, azonnal rávágta, hogy névrokonaim merre találhatók a Kárpát medencében. Meglepődtem. Rimer bácsi kilencvenhárom éves, honnan ez az elképesztő memória. Ez alkalommal tudtam meg a választ.
A mai napig dolgozik, iratokat válogat, ezért két személyre ingyen ebédhez jut.
Szegény család sarja, lehetett volna énekes, rajztanár, netán művész, de gyermek nélküli ügyvéd nagybátyja kívánságára jogász lett belőle. Ő vitte volna tovább az irodát, ha a háború közbe nem szól.
Életét tudatosan tervezte, orvos feleséget választott, ha baj van, ott legyen a segítség. Két gyermekét úgy nevelte, ahogyan őt is szülei, vagyis álljanak a saját lábukra, ha az iskolát elvégezték.
A tíz parancsolatot tartotta élete vezérlő elvének, de hozzátette, hogy „a segíts magadon, az Isten is megsegít” mondást sokszor követte élete során, ha bajba került. A három óra alatt, amíg felesége és leánya, a hosszas keresés után nálam rá nem talált, egész életét megismertette velem, vázlatosan.
Gondja ma sincs, de az erősen foglalkoztatja, mi lesz, ha a felesége meghal, és ő egyedül marad, mert erre az esetre még nem találta meg a megoldást. Felesége egyébként tizenkét évvel fiatalabb nála, és remekül bírja magát, naponta szépen kiöltözve járja a várost, gyermekeikkel együtt Rimer bácsit féltő gonddal vigyázzák.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése