Velem mindig történik valami…Apró-pepita mintás, sáfrányszínű zakó, a pepita-minta sötét színéhez illeszkedő pantalló, fehér ing, és sáfrány árnyalatokkal váltott széles csíkozású nyakkendős úr állt kerítésünk előtt, amikor odasiettem a csengetésre bejárati kapunkat nyitni. Tudtam ki az, megbeszéltük telefonon pontos érkezését. Szélesre tártam a kiskaput, hogy elférjen a fügefa alatt, hozzám lépett, és megölelt. Imre Te semmit nem változtál, próbálkoztam, de nem sikerült. Na ne hülyéskedj, fölszedtem úgy húsz kilót, de tizenötöt biztosan!
Imre, amikor utoljára láttam vékony, ideges mozgású üzletember volt, megyei képviselője az országrészt behálózó nagyvállalatnak. Vasiparban dolgozott, nagykereskedelmi vállalat elismert területi igazgatójaként.
Amikor a változások engedték barátjával saját céget alakítottak, közös ügyvezetéssel. Az induló tőkét egyenlő arányban dobták össze, mindketten módos emberek voltak már korábban is. Tovább foglalkoztatták az alkalmazottakat, fokozatosan megvásárolták a nagyvállalat készletállományát, épületeit, és a bejáratott úton folytatták azt, amit addig is végeztek, kereskedtek. Barátja egy pár év után kivette, úgymond az induló tőkét, és magára hagyta Imrét, avval indokolva döntését, hogy ő már mással kíván foglalkozni, beleunt a vasas szakmába. A vállalkozás működése pár hónap múltán elkezdett döcögni, ügyviteli munkatársai fizetésképtelenségről számoltak be.
Imre szerette szakmáját, fizette a szállítói követeléseket. A saját vagyonából, amit addigi élete során összegyűjtött! Egy idő után családjának azt mondta, elmegy pár napra ismerőséhez pihenni, összeszedni gondolatait. Ismerőse akadt rá másnap, hetekbe telt, amíg életre keltették, nagymennyiségű nyugtatót vett be tömény alkohollal.
Rendbejött, de el kellett költöznie Budapestre, ki nem fizetett tartozásai, városszerte rossz hírét keltették. Felesége követte, gyermekei adták az erkölcsi hátteret. Nyolc évébe telt, de az adósságait rendezte, lakást vásároltak a fővárosban, és pihenésképpen utazgatnak a világban.
Ugye rosszul tettem valamit, ma már nem gondolok rá, de mi lehetett az oka, kérdezett. A barátod, akit hagytál meglógni a pénzzel, ki tudja, mióta fosztogatta pénztáratokat. Vagyis ő tudja pontosan! Együtt voltatok ügyvezetők, kivette a Te pénzedet is a kasszából, aztán Rád hagyta az adósságot. Tudod a vállalkozások éltetője a pénz, ha nincs, tönkremennek, okoskodtam. És a barátod, gondolom az óta milliomos. Milliárdos, javított ki keserűen!
Hát igen, én inkább végrehajtó, beosztott típus vagyok. És jó kereskedő tettem hozzá, mert lám lábra álltál újból, már az autódat sem Te vezeted, ahogy látom, viccelődtem vele.
Mások egyébként csődbe vitték volna a vállalkozásodat, a helyett Te fizettél, nagy árat, ám a becsületed megmaradt. Imrével gimnáziumi osztálytársak voltunk, érettségi találkozó szervezése okán találkoztunk, nagy örömünkre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése