Velem mindig történik valami…Akkor ismertem meg, amikor házam építéséhez kerestem szakembereket. Fiam ajánlotta, jó munkáját dicsérve. A jó munka az iparosembereknél, felfogásom szerint a megállapodás szerinti gondos, munkavégzést és a tisztességes elszámolást jelenti. Nem jellemző tulajdonsága ez mindenkinek, benne azonban nem csalódtam.
A vonalas terveket magam készítettem, átbeszéltük, javaslatokat tett a terv módosítására ott, ahol szükségesnek látta, még akkor is, ha ez bevételét csökkentette, mert jó szakember lévén nem volt képes a gyengébb műszaki megoldást vállalni. Megállapodtunk és a munka előzetes megbeszéléseink szerint haladt, noha a kapcsolódó szakiparosok gyakran állították nehéz helyzetbe, mert ők nem voltak annyira gondosak és nem az eredeti menetrend szerint végezték feladatukat. Nem érkeztek időben, változtatásokat hajtottak végre, ami Jóskának komoly fejtörést okozott, de mindig alkalmazkodott a helyzetekhez, áthidalva a házépítés buktatóit.
Régi vágású, ám az újat mindig befogadó iparosemberként köztiszteletben állott, áll mindmáig, akiket megkérdeztem, mindannyian csak jót tudtak mondani róla.
Házam építése, lényegében az ő alkalmazkodó képességének köszönhetően időre elkészült. Azóta is, bármilyen jellegű szakmai feladat elé állítom, készséggel elvállalja, és kitűnően teljesíti. Nagy szükségem van rá, egy családi háznál, ahogy telnek az évek, elő-elő jönnek a nem látható hiányosságok, amelyeket csak szakértő kezek képesek megszűntetni.
Időnként megtisztel családi gondjainak elmondásával, ilyenek bőven akadnak, e tekintetben alaposan megáldotta a sors.
Egyedül nevelte két gyermekét kiskoruk óta, második házasságával együtt kapott gyermekeit sajátjaként fogadta, nevelte. Felnőtt, a családból kirepült gyermekeik sikeréből, kudarcából egyaránt, de főleg a kudarcokból, bőven jut neki. Nagy erőfeszítések árán segíti, egyengeti ma is a gyermekek sorsát.
Ma már csak második feleségével lakják a hatalmas házat, ha rövidebb-hosszabb utazásról hazatér, nem feledkezik meg ajándékot vinni haza.
Együtt voltunk szakmai kiránduláson, amikor közösen választottunk ajándékot feleségének. Minek viszem, úgyis rávágja azonnal az asszony, nincs rá szüksége!
Vettem már neki sokat érő gyönyörű ékszereket, nyakláncot, brosst, és sorolja tovább véget nem érően. Csak egyszer mondaná azt, hogy köszönöm! Tudom, mindene megvan, de én kedveskedni szeretnék neki.
Kibeszéltük a témát és arra jutottunk, hogy a szeretetet sokan nem tudják azonnal kifejezni pont akkor, amikor szükségünk van rá. Ám, ha belegondolunk, mit tesz értünk nap-nap után az ajándékozott, akkor hamarosan belátjuk, hogy bizony szeretete nem hunyt ki, csak a rajongás. Fogadjuk el mindkét részről, „hogy a szeretet hosszan tűrő”, és gyakoroljuk, hogy „el ne múljon” attól, aki megérdemli.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése