Velem mindig történik valami…Nehéz eldönteni mikor szebb a Természet, különösen olyan helyen, ahol az évszakoktól függetlenül szívesen tartózkodunk.
Minden évszaknak megvan a maga varázsa. A Természetben lenni többet jelent, mint látni. A Természetet érezni lehet, mind a hét érzékszervünket igénybevevő csodálatról van szó. A csodálnivalóhoz azonban hozzátartozik a pusztító erő is, amely megmutatja magát, ha a Természet úgy gondolja.
Kisújbányán, a városi élethez szokott hétvégi lakót, a természetjárót meglepetések érhetik, a helyi mikroklíma szélsőségei elképesztő jelenségekkel járnak.
A mi házunk körül sok-sok különféle, őshonos gyümölcsfa tenyészett. Óriásira megnőtt diófák birtokoltak hatalmas területet, alattuk nem nőtt meg a fű sem. A lehullott levelek egész éven át vastagon takarták, mint a fenyvesek tűlevelei az alattuk lévő talajt. Termésük, ha jó idő járta, több évre ellátta tésztára, süteményre, beiglibe valóval az itt élő, idejáró családokat.
Az almafák mérete, függetlenül fajtáiktól, majd elérte a diófákét, minden évben bőségesen ontották a gyümölcsöt. A szilvafákat ne is említsük, azok nélkül nem létezett porta. A fáról szedett gyümölcsöket erős őszi napsütésben vesszőből font tálcára téve szárították az őslakosok, kicsit később, amikor a darazsak más híján már rájuk jártak, a tálcák bekerültek a konyhába, a sparhelttel egybeépített kemenceoldalra.
Mi nem hét, hanem huszonegy szilvafás/nemes/ tulajdonosok voltunk, mígnem az egyik télen hihetetlen mennyiségű hó nem hullott az égből.
A nagy hóesés nem volt ritka. A hegyek között megbúvó településen nem múlt el tél hóesés nélkül, nem volt ritka az ötven centis hótakaró sem. Ez alkalommal sem a lehullott hó mennyisége, hanem a szokatlanul enyhe, nulla fok körüli hőmérséklet volt a bajkeverő. Amikor az egybeállt hópelyhek ráhullottak a fákra nyomban odafagytak, egyre vastagabbak lettek a gallyak. A hóesés ólmos esőre váltott, a fákon lévő havat beburkolva a gallyak már egymáshoz érve fagytak össze. A fákról a megélénkülő szél nem tudta elfújni a havat, maga is hozzájárult
az iszonyú teher további növekedéséhez.
A fák megadták magukat.
A mélyebben gyökerezők derékvastagságúra növekedett ágaikat vesztették el, szilvafáink, pedig gyökerestől fordultak ki a földből, és feküdtek le a talajra.
Ezen a télen átalakult a porta. A korábban ligetes-fás terület helyett nagy, füves tér alakult ki, fáink mind odavesztek. A kárt az óta sem sikerült fölszámolni. Nem szállíthattam többé munkatársaimnak zsákszámra a finom, sütni,-töltenivaló almát, és nem főzhettem többé szomszédommal, Sándor bátyámmal finom szilvapálinkát sem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése