Velem mindig történik valami…Tudat: éber, tiszta. Felfogás: ép. Figyelem: felkelthető, terelhető rögzíthető. Gondolkodás: alakilag, tartalmilag ép, kóros gondolati tartalom nem explorálható. Affetivitás: kóros eltérés nem észlehető.
Indulatszabályozás: megtartott. Értelmi képességek: megtartottak. Intelligenciaszint: képzettségnek megfelő. …Afázia: nincs.
Ezt írta beteglapomra a főorvos úr, nem fűzött hozzá semmit, azon túl persze, hogy a szokásos gyógyszereket szedjem, ne következzen be visszaesés.
Volt főmérnököm elődjének papírja volt arról, hogy ő nem „bolond”, ezt a tény többször megemlítette, ha beosztottjai nem értettek vele egyet. Ezt a tényt használta ki főmérnököm, amikor karriervágyból, akkori szóhasználattal élve, megfúrta elődjét.
Nekem arról szól az igazolásom, hogy átlagosan ép vagyok, és az épnek nem ellentettje a „bolond”. Nyugodt lehetek, csak ne következzen be visszaesés.
Főorvos úrra hosszan kellett várakozni, az előtérben a páciensek száma nem fogyatkozott. Azok helyett, akik elmentek, újabbak érkeztek.
Évente két alkalommal kell megjelennem itt, a szabályok alapján, minden félévben újból-és újból meg kell szereznem az igazolást, egyébként nem jutok hozzá a szükséges gyógyszerekhez.
A körülöttem ülők magukba roskadtan, merev tekintettel nézték a padlóburkolatot, ki-ki elfoglakozott a saját bajával.
Gyukovits Tibornak a nagyszerű írónak, a kiváló irodalmárnak, a bátor közszereplőnek és képzett, nagygyakorlatú pszichiáternek bőven lehetett témája, hiszen, ha magamból indulok ki, rólam is lehetne írni ezt-azt, ami éppen a normális viselkedéstől, életviteltől eltérő magatartásra utal. Pedig nekem minden vizsgálati szempontom negatív, tehát nem vagyok beteg.
Nem próbáltam beszélgetést kezdeményezni, csak az arcokat figyeltem, a rendelőbe menetel előtt és után.
Úgy vettem észre, hogy a benti beszélgetések után mindenkinek valamivel simább lett az arca, a tekintetek talán engedtek merevségükből, egyikük sem igyekezett
gyorsan elhagyni a rendelőt, mintha szívesen jöttek volna ide.
Rám került a sor, benn hellyel kínáltak, a főorvos úr mérhetetlen nyugalommal, biztonságot adó félmosollyal, kérdezett hogylétem felől, megírta az igazolást, és kért maradjak még egy kicsit, mondjam el merre voltam a nyáron, mi van a családdal, hiszen régóta ismerjük egymást a teniszpályáról, együtt jártunk síelni.
Pihenésképp marasztallak egy kicsit, ne haragudj. Az én nyaram is jól sikerült, de rengeteg a beteg, és nem mutathatom, hogy már újból elmennék pihenni, jól esik a „munkaközi szünet”. Megértettem helyzetét. Már nyugdíjas korú, a gyermek fölnőtt, de nem tudja, mert nem engedi esküje, hogy abbahagyja a gyógyítást.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése