Velem mindig történik valami…Fölszálltam a buszra, és leültem. Sosem szoktam. Egyszerű az oka, a délelőtti járatokra a klinika közelében lévő végállomáson fölszállók között idősebbek, láthatóan betegek szállnak föl, és rengeteg diák.
Ez alkalommal leültem, a busz olyannyira üres volt, hogy biztos lehettem benne, nem kell átadnom helyemet másnak.
Őt perc volt az indulásig, az utasok szállingóztak, semmi rohanás, a klinikán még benn lehettek a rászorulók, a diákok a kollégiumokból, már akik, az előadásokon hallgathatták tanáraikat.
Két fiatal lány foglalt helyet az előttem lévő két ülésen, beszélgettek, nevetgéltek, a buszvezető már beindította járművét, hamarosan indulunk.
Hangversenyre mentem, öltönyt vettem föl, de a zakó lekívánkozott rólam, a buszban nem járt a kinti, hűsítő szél.
Egyikük, aki az ablak mellett ült, természetes érdeklődéssel fordult felém, nem
zavarna-e, ha kinyitná az ülése fölötti tolóablakot? Éppen zavarhatott volna, mert az előtte lévő ablak már nyitva volt, és a légáram majd, ha elindul a busz éppen őt éri el legfőképpen. Csak nyissa ki, ha kellemetlenné válik a zúg, majd behúzzuk, válaszoltam, aztán eltűnődtem.
Eddigi tapasztalataim nem igazolták a föltett kérdést. Nem szoktak a fiatalok kérdezni, egyszerűen félrehúzzák a tolóablakot és kész. Ha valakinek nem felel meg, majd szól, aztán ők, pedig visszaszólnak, és az ablak nyitva marad.
Tippeltem, a két leány vélhetően egyetemista, vélhetően elsős, és végül falusiak lehetnek, mert ott még illik köszönni, ha elhaladnak a ház előtti kispadon ülőknek, illik köszönni a szembejövőnek, akár ismerős, akár nem, és illik szólni, ha másokat is érint a cselekedetük. Máskülönben azon túl, hogy megszólják az ember lányát, a legények között is elterjed, rossz természetű az a lány!
Furdalt a kíváncsiság, vajon jól gondoltam, amit gondoltam?
A második megálló után, megszólítottam őket. Ugye egyetemisták, ugye elsősök, és ne haragudjanak meg rám, vidékiek? Előadtam kérdéseim okát is, kíváncsiságomat.
Nagyon kedvesen néztek rám, ugyan, dehogyis haragszanak, és kérdéseimre igen, igen, igen volt a válaszuk.
Elmondtam azt is, úgy gondolom, hogy vélhetően megváltoznak, az egyetemi közösség, majd átformálja őket, ha nem illeszkednek, majd pórul járnak.
Nem kellett volna mondanom, amit mondtam megbántam. Kedvességük, őszinte szemük minden alapot nélkülözött.
Ők és hozzájuk hasonlók lesznek, akik változtatni fognak, előbb vagy utóbb nekik kell többségben lenniük. Jó hangulatban indultam tovább a hangversenyre, ismét jó napom volt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése