Velem mindig történik valami…A vita egészséges dolog, a vita hevületében kristályosodnak ki a gondolatok a vitatkozó felek számára, legjobb esetben egyetértés születik, egyébként ki-ki megmarad a saját elmélete mellett. Kérdésként merül föl, lehetséges két elmélet ugyanazon dolgok magyarázatára?
Hogyan dönthető meg egy elmélet? Max Planck úgy fogalmazott, hogy az új elméletek csak a régi generációk kihalásával nyerhetnek teret, az új generáció, már természetesnek veszi azt, amit a régiek nem fogadtak el.
Egy tétel esetében könnyű eldönteni annak helyességét, helytelenségét, nem szüksége más, csupán egyetlen ellenpélda.
A minden madár repül tétel, nem állja meg a helyét, van ellenpélda, mert a strucc, bár madár, de nem repül. A tétel nem igaz.
Az elméletek esetében óvatosabban szükséges eljárni, ezt diktálja közmondásunk is: a kivételek erősítik a szabályt.
Az elméletek esetében egyetlen, vagy több szabály alá nem vonható kivétel sem dönti meg az elméletet, csupán kivételként tartják számon azokat.
Az elméletet egyedül egy másik elmélet létrejötte döntheti meg, mégpedig akkor, ha az újabb elmélet több megválaszolatlan kérdésre tud magyarázatul szolgálni, mint elődje. Ez megengedi azt, hogy egyidejűleg két, vagy több elmélet forogjon közszájon, de ezek közül van egy legjobb. Tudjuk az előbbiek alapján, hogy meddig.
Szerencsés helyzetben vannak a matematikusok, vetélytársaik ellen harcolni egyet jelent: kivételt keresni. Meg is teszik, és sokszor nagyobb energiát fordítanak a kivétel keresésére, mint újabb elméletek kidolgozására.
Vitatkozó partnereimet többnyire megpróbálom rávenni, arra hogy mondanivalójukat lehetőleg tétel, vagy elmélet formájába igyekezzenek ölteni, akkor már mindkettőnknek könnyebb dolga lesz. Így cselekedtem aktív működésem során is természetesen moderált formába öntve irányítgató mondataimat. Nem sok sikerrel! A gond ott merült föl, hogy eltérő háttérismerettel rendelkezve, a megfogalmazásokat sem sikerült a legtöbb alkalommal konkréttá tenni, vitapartnereim kijelentéseiket, tényként kezelték, és attól elmozdulni nem voltak hajlandók. Ilyenkor egy idő után elszakadt a beszélgetés fonala, és előjöttek a nagy általánosságok.
Gábor tagnap, az asztalra csapott, az ő házában nem lehet szó kommunistákról, nem lehet szó tehetségtelenségről, mert otthon állandóan azt hallotta, hogy ő nem elégé tehetséges, a kommunistákat, pedig ismeri maga is. És lám mégis szobrász lett, és a kommunisták is el fognak tűnni mert, aki nem kommunista, az becsületes, és egy újabb változás megoldást fog szülni a mostani nagy bajokra.
Állítása tétel volt, ellenpélda van, Gábornak nem volt igaza, de megmaradt mellette. Ha elméletről lett volna szó, beszélgetésünk bizonyára másképpen végződik, így pedig általánosságokkal ért véget. De Gábor még jó szobrász lehet!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése